Nem ilyen fejet képzelsz el egy rocksztárnak

Már egy jó negyed évszázad eltelt a rendszerváltás óta és mára a magyar popzene - ha csak nagyon lassan - elkezdett közeledni a nyugati trendek felé. Épp ezért annyira figyelemreméltó a Csaknekedkislány (tánc)zenekar, akik egyszerre idézik meg a '80-as évek magyar undergroundját és egy rakás amerikai gitárzenei műfajt. A feltörekvő együttes elkészítette az első nagylemezét, illetve egy új klipet is, úgyhogy leültünk beszélgetni  Csepella Olivérrel. Az interjúban szó lesz arról, hogy miképpen viszonyul egymáshoz Pilinszky és Bereményi Géza, milyen fiktíven és nem fiktíven csajozni, illetve a magyar internetet letaroló Nyugat+Zombik képregényről is, aminek Csepella a kitalálója és az alkotója.

Hogyan alakult meg a zenekarotok, a Csaknekedkislány?

Dáviddal, a gitárossal egy nyolcfős balkán zenekarban ismerkedtünk meg, amiben kannáztam. A múltam sötét oldala. Elkezdtünk együtt számokat írni, közben feloszlott az együttes, alakult egy új, aztán azt is feloszlattuk. Dávid közben egyre inkább a gitárzene felé hajlott, a szövegeim pedig nem annyira voltak kompatibilisek az egyébként nagyon jó jazzénekesnőinkkel.

Félév alatt össze is raktuk a repertoárt, aminek a nagy részét ma is játsszuk. Volt is pár ilyen egy gitár-egy ének koncertünk, aztán Dávid előállt a ritmusszekció az ötletével. Ő hozta Miszter Dávidot (basszusgitár), én pedig Ambrust (dobok) és így lettünk Csaknekedkislányból Csaknekedkislány tánczenekar. A négy év alatt szépen össze is nőttünk.

A ti zenétek azért pár fokkal finomabb és intelligensebb egy átlagos szőröstökű rockzenekarnál. Jól érzem, hogy komoly hatással volt rátok az amerikai beatkorszak.

Nem is annyira az amerikai, mint inkább az európai beat volt nekünk inspiráló, mint amilyen itthon az Illés volt. Vagy az LGT, ami nem klasszikus beat, de talán még is az. A legjobb bandák ebből az időből amúgy is angolok voltak, Amerikából inkább a ‘50-es évek rockabilly, illetve, késői ‘60-as pszichedelika hatott ránk. Illetve persze Dávidra, én pedig lelkesen egyetértetek vele.

A szövegeknél részemről a ‘80-as évek magyar undergroundja volt meghatározó. Európa Kiadó, Kontroll Csoport, A.E. Bizottság, Balaton, Trabant, ilyenek. Egyébként nekem a beat versek annyira nem is jönnek be, helyette nagyon sokáig csak Pilinszkyt olvastam. Szóval amikor elém került egy beatköltőnek az írása, akkor így mindig kicsit húztam a számat, hogy ez jó, de azért mégsem Pilinszky.

Azt nem lehet mondani a dalszövegeitekre, hogy hétköznapiak, legalábbis egy falábú nőhöz írt szerelmes szám szerintem nem számít annak. Neked szövegírásnál mik a fő inspirációk?

Lehet meg fogsz lepődni, de a nőveremen keresztül tökre kedveltem a Rapülőket,a Kispál és a Borzt, illetve az Emil Rulezt. Hatalmas Emil RuleZ-fan voltam, ha Youtube-on megnézel élő Emil Rulez felvételeket, akkor kettőből egy videón garantáltan ott állok az első sorban. Sokan azt hiszik, hogy a Hajós írta a szövegeket, pedig a Hegyi György, aki egyszerűen zseniális. Aztán 17-18 évesen jött Cseh Tamás. Az előbbieket még nosztalgiából néha elő veszem, de Cseh Tamás például minden héten hallgatok. Látszólag egyszerűnek tűnhet mondjuk a Csönded vagyok szövege, de közben olyan mély, olyan vaskos, hogy egyszerűen imádom. A hétköznapiság szempontjából egyébként érdekes, hogy Bereményi Géza és Pilinszky szövegei mennyire a két végletet jelentik. Egyébként még nagyon szeretem Szécsi Margitot, akit legtöbben csak úgy ismernek, mint Nagy László felesége, pedig remek versei vannak. És persze ne felejtsük el a nyugatosokat Kosztolányitól Karinthyig.

Van valami különleges indok, hogy a Balaton többször is megjelenik a számaitokban?

Igazából nem, a Doktor balatoni kalandja Dávid élménye egy házibuliról - merthogy ő a Doktor -, a Tihany pedig az enyém egy művésztelepről. Idáig eszembe se jutott, hogy két balatoni számunk van, nem koncepció vagy ilyesmi, lehetett volna Koppenhága is.

Ahogy észrevettem elég sok a szerelmes szám, vagy nőkkel kapcsolatos dal. Ezeket mind saját tapasztalat alapján írtad meg és tényleg ekkora Casanova vagy, vagy inkább azért ez csak fikció?

Sokszor voltunk szerelmesek, és nyilván nagyon érdekel minket a téma, de ebből még sajnos nem következik, hogy össze is jött sokszor. A magam részéről, ha Casanova lennék, azt hiszem nem itt tartanánk. Dávid viszont Casanova, vagyis arról a feléről is tudunk tudósítani. Imádni fogja, hogy ez mondtam. Ami a fikciót illeti, ha ez azon múlik, hogy tényleg szerelmet vallottam-e a falábú nőnek, akkor ja, fikció. De nem szívesen nevezzük annak, mert ez mind megtörtént velünk. Négy ember szerelmi élete azért elég gazdag táptalaj tud lenni, és mindig történik valami, vagy legalább feltépődnek régi sebek. Szóval én írom a szövegeket, de nem csak rólam szólnak. Például pont most írtunk egy szép számot Ambrus - a csodálatos dobosunk - volt barátnőjéhez.

Mi története a Cseh Tamásos dalnak az album végén?

Ez a szám igazából nem lesz online elérhető, az Expedícióval együtt bónusz szám a pénzért letöltőknek. Dáviddal szerelembe hajló barátságunk hajnalán kb. kétszázszor meghallgattuk a Levél nővéremneket. A számot is akkor írtuk, azt hiszem az egyik legkorábbi szerzeményünk, amit azóta is játszunk. Cseh Tamás miatt is szeretjük persze, meg mert ez a szám az egyik első gyerekünk. Csak akusztikus koncerteken játszottuk, és azokon se mindig, ki is lóg a többi szám közül, ezért is bónusz. Szép dolog, Csaknekedkislány a nevünk, és a legszentimentálisabb számunk egy krapekról szól.

Kicsit úgy érzem, mintha egy-két fokkal karcosabb lenne a lemez, mint ahogyan élőben szóltok. Ez csak a stúdiómunka, vagy tudatosan haladtok egy vaskosabb hangzás felé?

A hangzás sokat alakult az elmúlt négy évben, és bár sok az olyan szám amit effektív négy éve írtunk, most kezd igazán kiforrni a hangzás, illetve az is, hogy ki hogy nyúl a megírt dalokhoz. Ez egy elég organikus folyamat. A második album, nem azt mondom, hogy egész más hangzású lesz, mint az első, de már most érezhető az új dalokon, hogy mozdulnak az elsőkhöz képest. Viszont ez nem tervezés kérdése, egyszerűen csak változunk, és vele nyilván a zenénk is. Persze ettől még sem jazzlemezt, sem heavy metal lemezt nem adunk ki valószínűleg a következő öt évben. Azután meg kitudja.

Dick Dale, Cseh Tamás, a Tihany c. számban Django Reinhardtos gitártéma: van még olyan hatás, ami mellett elmentem volna?

Dávid zeneileg nagyon széles skálán mozog, egész biztosan nem tudok elég nevet felsorolni. A Zenekar című számban el is hangzik nála, hogy Dzsangóig a Nirvánától Zappán át. Amiket hallgatok annak a felét ő mutatta, például Dick Dale-t. Ambrus és Miszter Dávid is mind hozzák a maguk zenei világát, szóval pláne teljesen kibogozhatatlanak a szálak. Vannak persze közös pontok, amiket mind a négyen szeretünk, mint Tom Waits, de azt hiszem ez a ritkább. Ha az valaki a próbán feldobja egy zenekar nevét, általában egy ember imádja, egy ember utálja, és egy ember nem tudja ki az - ez vagyok én. A zenénk leginkább amerikai folk és blues elemeken alapulnak, vagy ahhoz nyúlunk a legtöbbet, de Dávid előszeretettel használ fel mindenféle stílus klisét, mint amilyen a cigány swing a Tihanyban.

Van egy ilyen nagyon érdekes imidzse a zenekarnak, kezdve a Csaknekedkislány névvel, a Facebookon használt martalóc szlenggel meg a vasmacskával, miközben te nem tűnsz annak a kifejezetten törvényen kívüli figurának.

Az is a szakításokhoz és zenekar alapításához köthető. Alapvetően az egész egy ilyen kikacsintás a tipikusan nagyon férfias viselkedésre és felfogásra. Ugyanazokról a dolgokról beszélünk, mint mondjuk egy T.N.T., de ennél kicsit őszintébben, ezért pont azokra az elemekre játszunk rá ezzel az nagyon férfiassággal, ami alapvetően nem jellemző ránk. Még a zenekarnév is azt sugallja, hogy igen, mi rock and roll sztárok vagyunk, miközben természetesen semmi közünk nincs hozzá. 

Amikor először láttalak titeket 3-4 éve, akkor mezítláb játszottatok pár tucat embernek egy kávézóban, idén meg már megtelt rátok a Bánkitón a tóparti színpad előtti tér. Ez kifejezetten a Bánkitó közönségének köszönhető, vagy mára tényleg van egy ilyen pár száz fős rajongói bázisotok?

Ez érdekes, mert én még most nehezen fogom fel, amikor látom, hogy valaki énekli azt a szöveget, amit én írtam. Ilyenkor felmerül bennem, hogy haver, mégis honnan a fenéből ismered te ezt? Talán egy-két tucat ember tényleg van, akik még mondjuk Kapolcsra is elkísérnek minket, de ez leginkább annak köszönhető, hogy mi nem a szokásos pesti klubokban játszottunk, hanem inkább a Friscóban meg a Gólyában, kifejezetten kis helyeken. Ez egyébként érdekes, mert szerintem teljesen mindegy, hogy húsz vagy kétezer ember van egy koncerten, mert a jó zene fokmérője nem a közönség száma. Az persze nagyon vicces, amikor sokan voltak mondjuk pont a kapolcsi Gólyában, de a zenekar végig arra a lányra figyelt az első sorban, aki nagyon feltűnően a telefonját nyomkodta és szívből gyűlölte a zenénket. Aztán kiderült, hogy a pasija meg ott énekelte a szöveget mellette, szóval szegényt csak elrángatták ránk.

Veled kapcsolatban egyszerűen megkerülhetetlen a Nyugat+Zombik képregényről beszélni, ami magasan legsikeresebb magyar közösségi finanszírozású projekt. Annak idején tele volt a magyar net a rajzaiddal és akkora sikere volt az ötletnek, hogy sikerült hét millió forintot összeszedned rá, ami egészen kivételesnek számít itthon. Honnan jött ez az egész?

Még a Kisképző gimnáziumban volt egy barátom, aki képregényeket rajzolt, és neki mondtam egyszer harmadikban, hogy mennyire király lenne a nyugatosokról csinálni egy képregényt, mert egyenként nagyon jó karakterek. Ráadásul a legtöbben ismerik a szereplők hátterét, így nekem nem kell hozzátenni háttértörténetet a karakterekhez, hanem már egy ismert jellemvonásokkal rendelkező embereken dolgozhattam, vagyis már ismert mítoszokat gondolhattam tovább.

Azért itthon abból is nagy balhék szoktak lenni, ha valaki a Szent Koronát mondjuk Darth Vader fejére rakja. Téged nem találtak be azzal, hogy nem kéne Karinthyt meg Tóth Árpádot zombiharcosként ábrázolni?

Az elején végig azt hittem, hogy ez lesz, de megdöbbentően jól fogadták az emberek. Az eredeti ötlet után olyan nyolc évvel, a soproni diplomamunkámhoz készítettem el az első részt. Tudtam, hogy én ezt mindenképpen el akarom készíteni, bár azóta kigolyóztam a csapatból Juhász Gyulát. Hiszen az annyira nem izgalmas, ha tudod, hogy úgyis öngyilkos lesz és egyébként is kellett egy orvos, ezért bevettem a helyére Csáth Gézát.

Azt tudni kell, hogy voltaképpen nyolc éve dolgoztam a terveken, miközben a barátnőm és a pajtásaim végig azzal nyaggattak, hogy tegyem már fel a portfóliómba. Részemről akkor ennyi is volt, de aztán két nappal később kaptam egy levelet, hogy feltennék a rajzokat a Cink.hu-ra, ami eléggé meglepett, mert tényleg senkit nem kerestem meg vele, szimplán csak feltöltöttem a netre. És akkor elkezdődött az őrület.

A hatalmas pozitív visszhangnak köszönhető, hogy nem csak egy egyszeri diplomamunka lett belőle?

Mindig is tudtam, hogy szeretnék ebből valamit nagyot, amit persze az embereknek is megmutathatok. Voltak ilyen kisebb terveim a projekttel, de ekkor már késő volt, mert elkezdtek nekem az emberek írogatni. Az egészet kábé úgy tudnám leírni, mint amikor töltöd a puskát és a síri csendben egyszer csak elsül és hirtelen mindenki rád figyel, még több puskadördülést várva. Jöttek a megkeresések, interjúkérések és akkor lettem biztos benne, hogy most vagy soha, mert lehet fél évvel, vagy akár hónapokkal később ez már nem lesz hírérték.

El is kezdtem kiadókat felkeresni, akik eleinte nyitottak voltak az ötletre. Abban biztos voltam, hogy nekem kell egy év, hogy rendesen megcsináljak mindent úgy, hogy közben nem dolgozom mást. Ezért pont annyi pénzre volt szükségem, amit munkával megkeresnék egy év alatt, hogy tudjam magamat finanszírozni, miközben a képregényen dolgozom. Ezt megmondtam a kiadóknak is, de ugye ott inkább oldalanként, terjedelemre fizetnek, de itt egy képregényről van szó, ahol alapvetően illusztrációkról beszélünk, nem pedig regényről. A kiadók viszont regényként kezelték és regényekhez mért összegekről beszéltek, ami teljesen más munkafolyamat, mint egy képregény.

Nem tudom meddig dolgozik egy író, de gondolom legalább egy év megírni egy regényt is. Az a pénz, amit nekem ajánlottak maximum két hónapot fedezett volna. Persze vannak díjak és pályázatok is, de azok nálam nem játszottak.

Teljesen más munkafolyamat képregényt rajzolni akár egy regényillusztrációhoz képest is, mert lehet egy oldalon öt olyan kép van, amin akár napokat kell dolgozni. Nem véletlenül nem éri meg itthon képregényeket rajzolni, ha az anyagi részét nézzük. Megtehettem volna, hogy kérek valamennyi pénzt, munka mellett dolgozgatok rajta, aztán néha anyámnak könyörgök pénzért, de akkor már ott voltam, hogy kezdeném a rajzolást, ezért visszautasítottam a kiadókat.

Ezután jött a közösségi finanszírozás?

Elején kicsit attól féltem, hogy na, ezt most nagyon elbasztam. Ragaszkodtam a kiadóknál, hogy ne adjanak kevesebb pénzt, mert azzal nem érek semmit. Nekem nem a pénz kell, hanem az idő, hogy tényleg el tudjak készülni rendesen a Nyugat+Zombikkal. Azt az időt, ami ehhez a munkához kell viszont pénzzel lehet megvenni, hiszen valamit ennem is kell, rezsit fizetni meg úgy alapvetően eltartani magam. Szóval a közösségi finanszírozás maradt az utolsó vállalható opció.

Mennyi volt az a minimális összeg, aminek már örültél volna?

Három millió. Vagy három millió, vagy visszaküldöm mindenkinek a pénzét, mert sajnos ez alatt nem éri meg elkészíteni, egyszerűen képtelenség megcsinálni. Mondjuk most már letelt az egy év és még mindig nem készültem el vele, szóval jogosan szidhatják egyesek a felmenőimet. Ehhez képest több mint a duplája jött össze.

Mikor leszel kész vele?

Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy mindenkitől bocsánatot kérjek a csúszás miatt. Pont nemrég küldtem ki minden támogatónak a levelet, hogy nem leszek kész Karácsonyig. Két hónap még biztosan kell. Egyébként baromi szar érzés, mert ezer ember küldött nekem pénzt és sokan pont az ünnepekre szerették volna megkapni, vagy odaajándékozni. Megírni nekik, hogy bocsi srácok, de nem leszek kész az előre beígért időre egyáltalán nem jó érzés. Aztán nagyon feldobódtam, mert a levelek után sokan válaszoltak, hogy nincs semmi gáz, az a lényeg, hogy jó legyen. Én pedig azon vagyok most már egy éve, hogy tényleg jó legyen. És szerintem az is lesz.

Ha nem akar lemaradni a legfrissebb zenei hírekről, kövesse a Stenket a Facebookon!