Innen kerül ki a következő kedvenc együttese

Európa legfontosabb zeneipari eseményei között tartják számon a groningeni Eurosonicot, ahol korábban olyan zenekarok mutatták meg magukat nem sokkal a befutásuk előtt, mint a Franz Ferdinand, Lykke Li, a Crystal Fighters vagy az Iceage. Magyarország évek óta kint van a fesztiválon, de soha annyi zenekar és zeneipari szereplőt nem delegáltunk mint idén. Az Index is ott volt a helyszínen, ahol kiderült, hogy a hollandok évi kétmillió eurót költenek csak könnyűzenei exportra, a Baltikum lehet a következő Skandinávia, és volt egy magyar zenekar, amit a showcase események halvérű közönsége füttyögve, ordítozva és vastapssal fogadott.

A zenei showcase intézménye egyáltalán nem újdonság, már hozzánk is egész közel, Pozsonyba is elért például a bécsi Waves, és Budapesten tartották a WOMEX-et is, de a hírek szerint a patinás amerikai SXSW is Európába tart, hogy legyen egy párizsi szatellitrendezvénye is. Az internet miatt drasztikus változáson áteső zeneiparnak abszolút kapóra jönnek az ilyen események, mert nem csak új produkciókat fedezhetnek fel akár popzeneileg irreleváns országokból is, hanem erősíthetik az olyan elmaradott térségekkel a kapcsolatot, mint a Baltikum, Kelet-Európa vagy a Balkán.

Hollandia már nem csak technonemzet

Ha popzenéről van szó, Hollandia nem feltétlenül tartozik az európai élvonalhoz. Belgiumban sokkal több a nívós rockzenekar (Black Box Revelation, dEUS, Triggerfinger, Girls in Hawaii), Skandinávia nagyon erős metálban és popban, és akkor nem is beszéltünk a brit vagy francia piacról. Hollandia tradicionálisan az elektronikus és klubzene központja, ahol már a '90-es évek óta egymást tapossák a kontinensen népszerű gabber, trance, drum and bass, dubstep, house vagy techno DJ-k és producerek. Ez különösen a 2000-es évek végétől lett igazán egyértelmű, amikor Amerikában sikerült a műfajt EDM-ként marketingelni és az olyan arcok, mint Hardwell, Martin Garrix, Afrojack vagy Nicky Romero nem csak headlinerek ma már minden nagyobb zenei fesztiválon, de a zenéik komoly hatással vannak az aktuális mainstream popzenére.

A holland állam azonban az utóbbi években nagyon komoly lépéseket tett, hogy az országot ne csak a klubkultúrával azonosítsák. 

Évente 2 millió eurót költenek csak könnyűzenei exportra,

aminek köszönhetően egyre több holland zenekar és popelőadó kerül bele az európai vérkeringésbe. Ilyen például a már nálunk is koncertező My Baby, a Birth of Joy vagy a következő nagy dobásnak tűnő, magyar származású énekesnő, Kovacs.

A Eurosonic helyszíne Groningen, az észak-holland Pécs, ahol alig lakik 200 ezer ember, de ehhez jön még fele ennyi egyetemista és az egyik legaktívabb kulturális és művészeti élet, vagyis tökéletesen megfelel egy ilyen eseménynek. Ahogyan a legtöbb ilyen rendezvényen, itt is akadnak nagyobb koncertsátrak és klubok, illetve olyan helyek is, amik az év többi napján nem feltétlen szórakozóhelyként funkcionálnak. Emellett legalább ennyire fontosak a szakmai konferenciák, ahol minden résztvevő ország szakemberei beszélnek az online rajongói bázisok követésétől kezdve a különböző jogdíjrendszerekig.

Az ilyen eseményeken a zeneipar minden szegmense jelen van a fesztiválszervezőktől a névtelen bloggerekig, tehát ugyanúgy megy a professzionális szakmai networking, mint az ingyen pálinka és hamburger melletti smúzolás. Idén a Cseh Tamás Programnak és a CEETEP-nek (Central Eastern European Talent Exchange Programme) köszönhetően négy hazai zenekar is felléphetett a Eurosonicon, illetve nagyjából 30 fős delegációt is küldtünk menedzserekkel, kiadófőnökökkel és promóterekkel.

Néha a backstage-en keresztül kell beszökni

Ugyan a magyar delegáció összetétele pár helyen hagyott erős kérdőjeleket, alapvetően a szakma ismertebb háttéremberei vagy feltörekvő produkciók menedzserei jöttek Magyarországról. Utóbbiaknak azért is fontos egy ilyen lehetőség, mert a jó 20 órás buszút és az együtt eltöltött három nap alatt megismerkedhetnek tapasztaltabb kollégáikkal, ami például kifejezetten jól jöhet a fesztiválszezon előtt, de networkingre is van alkalom bőven. Több olyan menedzser és promóter is már úgy jött Magyarországról, hogy 10-12 előre lebeszélt meetingje volt különböző országok kiadóival vagy booking agentjeivel. Ezeknek a beszélgetéseknek pedig akár kisebb turnék, külföldi fellépések vagy akár publishing megállapodások lehetnek a végeredményei. Ilyen, és ehhez hasonló megállapodásoknak köszönhetően tudott például Hollandiában turnézni az Ivan and the Parazol korábban, vagy mehetett a Eurosonic után közösen fellépni Belgiumba a Middlemist Red is. Aki pedig nagyon akar, annak minden lehetősége megvan a fejlődéshez. Az egyik feltörekvő magyar zenekar menedzsere például állítólag kénytelen volt a backstage-en keresztül beszökni egy teltházas koncertre, de elkapták. Annyit mondott, hogy nagyon tetszik neki a zenekar és szeretne megismerkedni a menedzsmenttel, de mivel már nem fér be a bulira, kénytelen volt beszökni a művészbejárón. Az esetek 99 százalékában ilyenkor úgy dobják ki az embert, mint Szijjártó Péter a méregdrága zakóját, de a Eurosonic ebből szempontból is más, és a menedzsert is beengedték. 

A fellépések azért is különösen fontosak, mert sok európai fesztivál innen tölti fel hiányzó idősávjait, ráadásul a CETEP-nek köszönhetően kifejezetten támogatják a mi régiónkba tartozó előadók meghívását az olyan fesztiválokra, mint a vajdasági Exit vagy a Sziget. Mivel a Cseh Tamás Program idén pénzzel és pályázatokkal is támogatta a magyar jelenlétet, végül összesen négy produkció lépett fel kint:

• Middlemist Red
• Ivan and the Parazol
• Budapest Bár
• és az Ocho Macho.

A Parazol nem először lépett itt fel, ráadásul már tapasztalt showcase-szereplőknek számítanak (Eurosonic, Waves, SXSW), de a Middlemist Red is megjárta már a francia Midemet. Rajtuk kívül a Budapest Bárt és a Volt-MTVA-Akvárium hármas 2015 Nagy-szín-pad versenyét megnyerő Ocho Macho utazott ki, utóbbiak ráadásul az egyik legjobb idősávban léptek fel egy kiemelt helyszínen.

Törött ujjal még inkább rock and roll

Azt különösen érdekes volt figyelni, hogy a magyar zenekarok milyen programmal és háttérrel jöttek ki az eseményre. A Parazol külön fotós-videóst vitt magával, miközben a háttérben - az egyébként remek Dope Calypsóban gitározó - külföldi ügyeket intéző emberük különböző megbeszéléseket bonyolított le. Hasonló volt a helyzet a Middlemist Reddel is, akik szintén külön videóst hoztak magukkal, plusz egy fotóst Németországból, akinek köszönhetően mi is a cikkben szereplő képeket, a kiadófőnökük pedig arról intézkedett, hogy minél több meghatározó zeneipari szereplő ott legyen a fellépéseiken, de még az Ocho Macho menedzsere is flyereket osztogatott a Budapest Bár templomos koncertje előtt.

Middlemist Red

Rögtön első nap négykor kezdtek egy sörfőzdében, majd rohantak két rádiós fellépésre, hogy aztán este még egy koncertet adjanak. Mindezt úgy, hogy busszal jöttek Budapestről, a dobosuknak el van törve az ujja, illetve bónuszként lenyomtak még egy bulit, mielőtt a Parazollal elindultak volna Belgiumban folytatni.

Az régóta világos, hogy a Middlemist Red a kevés exportálható magyar rockzenekarok egyike, de arra mi sem számítottunk, hogy a közönség ennyire jól fogadja őket. A showcase fesztiválokon nem szabad hatalmas hangulatra számítani, hiszen mégiscsak inkább szakmabeliekből áll a nézősereg, de elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy a Middlemist Red iszonyatos sikernek tűnt. Mindkét esti fellépésüket hatalmas tapsvihar, ordítozás és füttyögés kísérte, a Vrijdagba konkrétan alig lehetett beférni. Az egy nappal korábbi Huize Maasban adott koncertjüknek köszönhetően pedig konkrétan még egy Jack-kólát is kaptunk egy idősebb holland pártól, akiknek nagyon mondtuk, hogy nézzék meg őket, majd a koncert közepén elismerően megkérdezték, hogy oké, ez tényleg fasza, mit iszunk?

Ivan and the Parazol

Ivánék esetében felmerült a kérdés, hogy meddig érdemes egy zenekarnak showcase-ekre járnia, hiszen egyáltalán nem olcsó mulatság. A zenekar a Hives egyenruhájára hajazó, de eltérő színkombinációjú öltözékben léptek színpadra, mint akik már ismerik a dörgést. Nekik az első koncertjük annyira nem sikerült jól, a showmanként remekül működő frontember hiába hergelte a közönséget, csak elhaló hangokat tudott kicsalni belőlük, ami rányomta a bélyegét a buli hangulatára. Valamivel kisebb helyet is kaptak, de a második bulira már sikerült olyan közönségnek összeverődnie, akik értékelték a látottakat.

Budapest Bár

Mielőtt még valaki azt hinné, hogy a Eurosonic kizárólag talpig feketébe öltözött, cicanaciban gitározó fiúzenekarokra kíváncsi, annak érdemes lett volna megnéznie a Budapest Bárt, akik az egyik helyi templomban zenéltek. A mainstream és blogkedvenc fősodor mellett az ember hajlamos elfeledkezni arról, hogy komoly igény van világzenére, népzenére, jazzre és ezeknek a kombinációjára is, a Budapest Bár pedig Frenkkel és egy osztrák énekesnővel simán jó bulit csinált nagyjából 200 embernek. Egészen különleges érzés egy ilyen koncertet templomi fapadból végignézni és azon gondolkodni, hogy a hanyatló barbár nyugaton már az is belefér, hogy egy templomi koncerten sört is lehet venni. Az viszont a helyi közönség mellett szól, hogy ugyanúgy táncoltak bénabajszos hipszterek, mint az idősebb érdeklődők és egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy sok olyan zeneipari szakember is belenézett a koncertbe, aki sokkal jobban érti ennek a műfajnak a hátterét, mint én.

Ocho Macho

Ne legyünk álszentek, az Ocho Macho eurosonicos fellépését és azt megelőző Nagy-szín-pados győzelmét nem véletlenül fogadta hatalmas szájhúzás minden oldalról. Egyrészt kicsit igazságtalan egy népszerűségi versenyen elindítani egy 65 ezer lájkos stabil fesztiválszereplőt, másrészt egy nemzetközi eseményen komoly hendikeppel indul, aki nem angolul énekel. Meg hát az Ocho Macho zeneileg semmilyen szinten nem számít sem újítónak, sem trendkövetőnek, hanem inkább a magyar mulatós néplélek skába és reggae-be oltott bazári produkciójának. 

De nem volt mit tenni, ők nyerték az itthoni versenyt így főműsoridőben, az állandóan kígyózó sorokkal súlyosbított Grand Theatre színházban léptek fel fél egykor, ahol például a fesztivál egyik legnagyobb nevének számító Alle Farben is. Szépen meg is telt a helyszín, az emberek pedig még úgyis zabálták a pozitivista lakossági reaggae-t, hogy az énekes egy pontot folyamatosan azt ismételgette, hogy "Do you like reggae music?", majd folytatódtak a magyar nyelvű számok Puskás Öcsiről és a szép életről. Mondjuk az látszott, hogy egészen a tömeg közepéig elég gyakran változik a közönség összetétele, de volt egy konkrét kemény mag, ami még arra is hajlandó volt, hogy térdre rogyjon az Ocho Macho előtt. Egyébként bőven akadt még hozzájuk hasonló zenében utazó előadó, ahogyan a Ska-P is lépett már fel a fesztiválon, és biztosan akad egy nemzetközi piac, ahol kifejezetten ilyen zenekarokat keresnek. 

Bőven van mit tanulni

A pozsonyi Waves után úgy tűnt, hogy egy showcase fesztivál akár Magyarországon is elférne, de a Eurosonichoz hasonló kaliberű rendezvényre valószínűleg még évekig nem leszünk kész. Rögtön a legelején feltűnt, hogy egészen horrorisztikus méretű sorok alakultak ki az akkreditációnál, ehhez képest pikkpakk, nagyjából 10 perc alatt becsekkolt a magyar kontingens. És akkor a Facebook-lájkokra optimalizált fellépőajánlást a fesztivál applikációjában nem is említettük, ahogyan a spéci fizető karkötőket sem, amivel nem csak a röhejes, kétdecis söröket lehetett könnyebben megvenni, de ki-be csekkolások esetén másnap emailben elküldte a rendszer, hogy mikor, hol, melyik zenekar koncertjén jártunk előző este. Mondani sem kell, hogy ez nem csak részeg újságíróknak, hanem a szimpla érdeklődő nézőknek is iszonyatosan hasznos újítás.

A talpig David Bowie-ba öltözött Groningen ráadásul a tökéletes helyszín egy ilyen eseménynek, hiszen közel 100 ezer diák tanul itt, akik érthetően jobban érdeklődnek minden újdonság iránt. A helyszínek mondjuk sokszor így is túl távol voltak sokszor egymástól és a kelet-európai embernek a koedukált vécék intézménye is szokatlan lehet, illetve egészen borzalmas volt a legtöbb helyen az internetelérés, de mindezektől függetlenül abszolút érthető, hogy miért számít ennyire fontos zeneipari rendezvénynek a Eurosonic, és miért érezte úgy mind az NKA és a CEETEP, hogy érdemes támogatni a közép-kelet-európai, és ezzel a magyar jelenlétet is.

Elég megnézni a balti államokat, akik pár lépéssel talán már előttünk is járnak. Ott van például az egyre felkapottabb Tallinn Music Week Észtországban, illetve Lettország is tagja a European Border Breakers Awardsnak, aminek 10-es mezőnyében díjazták a Carnival Youth-t is, majd a már nálunk is járt lett zenekar megnyerte a közönségdíjat is, de Litvániának is megvan a saját Vilnius Music Weekje. Nem véletlenül magyarázta több iparági szakértő is, hogy hosszútávon a Baltikum lehet a következő Skandinávia, Észtország meg Lettország pedig az új Izland. Ehhez kéne nekünk és a térségnek felnőni, amihez már vannak kedvező jelek és megfelelő anyagi meg szakmai támogatás, már csak a megfelelő produkciókat kell kiválasztani.

Ezért lassan Magyarországon a sor, hogy esetleg egy hasonló rendezvénnyel csatlakozzon. Pozsonyban nagyon működött, de már Szlovéniában és a balti államokban is vannak hasonló rendezvények. Van nekünk egy Szigetünk és fesztiválokban egyébként is erősek vagyunk, egy ilyen eseményt pont a megfelelő kapcsolatrendszer miatt Magyarország még jobban fel tudna futtatni a régióban, mint mások a környéken. Budapest már rendelkezik a megfelelő helyszínekkel egy ilyen vállaláshoz, ráadásul sok hazai zenekar is megtapasztalhatná, hogy milyen érzés, amikor nemzetközi környezetben találja magát a megszokott közönsége helyett. Ezzel Budapest is felkerülhetne végre a zeneipari szaktérképre, és ha megvannak hozzá a megfelelő háttéremberek, a kellő lelkesedés és az anyagi háttér, akkor már tényleg csak rajtunk múlik, hogy a Eurosonicon tapasztalt erős magyar jelenlét csak kirívó eset, vagy tényleg felzárkózunk zeneileg a nyugathoz.

Ha nem akar lemaradni a legfrissebb zenei hírekről, kövesse a Stenket a Facebookon!