David Guetta és az Arctic Monkeys énekese is visszatér a Szigetre
![RDA 7694](http://kep.index.hu/1/0/1099/10997/109971/10997145_c3e988f189a49b79235c7a80bbefbf34_wm.jpg)
Újabb neveket jelentett be a Sziget, vannak közöttük visszatérők, de olyanok is, akik idén jönnek először a fesztiválra.
Jön a Muse, akik már voltak kétszer is, de a közönség a visszatérésükre szavazott és visszatér David Guetta is. Legutóbbi nagylemeze, a Listen 2014 novemberében jelent meg, idén pedig ő lesz a foci EB himnuszának szerzője és előadója.
Szintén közakarat akarta vissza hívni az Arctic Monkeys, ezért jön Alex Turner másik zenekara, a The Last Shadow Puppets, ami nyolc év csend után idén januárban a Bad Habits kislemezzel tért vissza. Az amerikai The Lumineers, a Years & Years, a Róisín Murphy, a walesi Bullet For My Valentine , a 26 éves Jess Glynne, a Parkway Drive. A K.I.Z. és a The Neighbourhood, valamint Hollandia egyik női előadója Kovacs, aki az A38 délutáni sávjában lép majd fel, valamint a szintén holland Opgezwolle.
(Borítókép: David Guetta Fotó: Ránki Dániel / Index)
Rovataink a Facebookon