Kokain helyett csak almabor jutott

New York baromi izgalmas hely volt a hetvenes években: Andy Warhol legendás Factoryja valósággal vonzotta a fura fazonokat, az attól mindössze néhány sarokra eső Max’s Kansas Cityben és a nemrég reptéri étteremként újranyitó CBGB-ben pedig olyan zenekarok játszottak, mint a Ramones, a Blondie, a Television és a Talking Heads. Mindeközben már javában éledezett a diszkóláz, megnyílt a Studio 54, Bronxban megszületett a hip-hop, és a no wave is egyre többeket ejtett zavarba.

Az éra a legendás Martin Scorsesét és Mick Jaggert is megihlette – akik egyébként már a Shine a Light című Stones-film kapcsán is dolgoztak együtt –, és Bakelit (Vinyl) néven készítettek sorozatot. A jó bulinak ígérkező munkába A Wall Street farkasa és a Maffiózók forgatókönyvíróját, Terence Wintert, illetve a Vanity Fairnél és a Rolling Stone magazinnál dolgozó Rich Cohent is bevették. A sorozat első, közel kétórás részét február 15-én, hétfőn mutatja be az HBO, aminek apropóján különböző generációk nagy hazai rockegyéniségeit ültették egy (dohányzó)asztalhoz.

Frenreisz Károly, aki a Skorpiónak és az LGT-nek is alapítója volt, mindjárt azzal kezdte, hogy szerinte az 1973-ban játszódó Bakelit nagyon hűen visszaadja az akkori elszállós életérzést, a zeneszeretettel szorosan összefonódó alkohol- és drogmámort, a rádiós dj-k akkor még meghatározó szerepét, valamint a lemezkiadók sokszor bosszantó, kisded játékait. Nem véletlenül emlegette ezeket, ugyanis a sorozat egy csőd szélén álló lemezcégről és annak tulajdonosáról szól, aki a fejőstehenet megtalálva szeretné kirángatni az Amerikai Temetőnek csúfolt kiadóját kirángatni a tréből.

Frenreisz azt is bevallotta, hogy azért némi irigységgel nézte a Bakelitet, nekik ugyanis, az ismert hazai körülmények miatt, merőben más jutott. Amíg az Államokban a zeneipar kulcsfigurái kokainon és viszkin éltek, a Beatricének például csupán az almabor maradt. Az idén 70 éves Nagy Feró arra is kitért, hogy az angolszász könnyűzenei történésekkel párhuzamosan Magyarországon sem hiányzott a pezsgés, illetve hogy az akkori magyar zene vonzereje itthon is megvolt, csak közben igazodni kellett a fennálló rendszer követelményeihez. Ez nem engedte, hogy nálunk is kialakuljon az az önfeledt, szabados és sokszor bizony radikális világ, ami Amerikára is jellemző volt. Viszonylag beszédes az is, hogy a Bakelit executive producere, Mick Jagger állítólag azért vágott bele a sorozatba, mert ez az az időszak, amelyikről rendelkezik némi információval. A történetben egyébként Jagger fia, James is szerepel, aki a kiadó nagy reményét jelentő (fiktív) zenekar, a Nasty Bits frontemberét alakítja.

Nagy Feró azt is megemlítette, hogy a hazai körülmények között valahogy minden buli és koncert a rendszer ellen is szerveződött kicsit, és meglehetősen tragikus pillanatként élte meg, amikor rájött, hogy valójában a rajongóinak van igaza, nem pedig Erdőséknek. Amíg az Államokban egyértelmű volt, hogy a kiadók az underground klubokban és az utcán keresgélik a jövő sztárjait, addig Magyarországon épp fordítva működött az iparág: a Skorpió például már egy éve zsinórban adott fullházas koncerteket, amikor végre felfigyeltek rájuk.

Vitáris Iván, az Ivan and The Parazol énekese többek között a zenei felmenők fontosságáról beszélt. A frontember a hetvenes években ugyan még bőven nem élt, viszont az éra nagy szerelmese, és a generációs szakadék ellenére meglepően tájékozott a témában. Azt azért ő is elismerte, hogy ugyanúgy ahogy manapság, a hetvenes években is születtek rossz zenék. Aztán némi töprengés után hozzábiggyesztette a mondandójához, hogy:

a hetvenes években talán még a szar is jobb volt.

A nagy nosztalgiázást és a tucatszor hallott rocksztorik felemlegetését a huszadik évében feloszló Heaven Street Seven basszusgitárosa, Németh Róbert törte meg, aki azt mondta, nem hisz a "régen minden jobb volt" bölcseletnek, szerinte tavaly is simán született legalább 10-20 kiváló lemez (szerintünk is), és nem lenne szabad elfeledkeznünk a jelenről. Ez egyébként viszonylag közel áll a John Lennon-i "itt és most" rock'n'roll-definícióhoz.

A legjobb sztori a beszélgetés végére maradt, és csak úgy mellékesen került szóba: kiderült, hogy Frenreisz 1970-ben egy stockholmi piálás közben találkozott Jimi Hendrixszel, dumáltak is kicsit, és egy esetleges magyarországi koncertet is pedzegettek, de erre soha nem kerülhetett sor, Hendrix ugyanis 12 nappal később meghalt – hogy tényleg a saját hányásába fulladt-e bele vagy meggyilkolták, most talán mindegy.

Szintén Frenreisz tapintott rá a legnagyobb hasonlóságra a Bakelit világa és az általa megtapasztalt magyar valóság között: az iparági szakemberek akkor is mindenkit átvertek, és természetesen akkor is a zenészek jártak a legrosszabbul.

A sorozat első részét egyébként mi is láttuk:

Scorsese nagyon odafigyelt arra, hogy Bakelit úgy nézzen ki, mint egy hetvenes években forgatott film, a beállításokban nem egy filmje felsejlik (...) A Bakelit sikere azon fog múlni, mennyire sikerül elkerülnie a köldöknézgetős, régenmindenjobbvoltozós nosztalgiát, és áll meg úgy a lábán, hogy ne kellejen hozzá elővenni a fater ünneplő zakóját a szekrény mélyéből

– írta Sixx a Comment:com-on.