Autóroncsok repkednek a Turbo új klipjében

2016.04.12. 14:57

Decemberben megjelent akusztikus albuma egyik legerősebb dalához készített klipet a Turbo. A Kingdom Of Dust című számhoz forgott videót a zenekar gitárosa, Vígh Dávid rendezte, aki korábban a csapat több kreatív és képi anyagát is gondozta már, és akinek ez az egyik kedvenc dala a Lullabies for Awakening lemezen.

A klip főszereplője a Turbo basszusgitárosa, Jero, aki szerint szintén ez az egyik legjobban sikerült dal az albumon. "Mivel majdnem tíz éve vagyunk egy zenekarban, óhatatlan, hogy Dávid elég sok olyan rezdülésemet, mozdulatomat és gesztusomat ismeri, amelyek sok szempontból a klip alapját képezik, így nem volt nagyon nehéz dolgom ezeket a megfelelő pillanatban előrántani" – mesélte nekünk a klipről, amit a Stenken lehet először megtekinteni.

A klipet rendező Vígh Dávid elmondta, hogy a klipben megjelenő karakter szerepe kifejezetten a zenésztársára íródott, és már régóta szeretett volna forgatni vele valamit, mert rendkívül inspiráló karakternek tartja.

A klip koncepciójáról azt mesélte:

Amit megteremtünk, azt egy bizonyos ponton el is kell engedni, mielőtt a fejünkre nő és elkezd irányítani. Ennek nyugtázása felszabadít és könnyeddé tesz. A klip egy ilyen kötöttségektől megszabadult, szinte zen állapotban élő karakterről szól, aki a matrix legmélyén, egy hulladékfeldolgozó üzemben dolgozik. Minden nap megteszi az utat a két világot elválasztó folyón át, hogy szétválogassa az emberek szemetét. Ez a folyamatos utazás persze feszültséget okoz, ami végül gátszakadáshoz vezet...

A Turbo korábban arról is beszélt, hogy a Lullabies For Awakening című anyagon többet dolgozott az őrlángon működő zenekar, mint amikor még aktívak voltak. Az albumot – a korábbi megjelenésekhez hasonlóan – a Bandcampen meg is lehet hallgatni, de akár cédén is meg lehet vásárolni.

Ne maradjon le semmiről!



  • Hírek
  • Hírek