Anastacia Király Viktorral énekel duettet

2016.05.09. 14:34

Budapesti koncertjén Király Viktorral énekel majd Anastacia, aki június 22-én a Budapest Sportarénában fog fellépni. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy a koncerten rendhagyómód egy közel ötven fős zenekar, a Magyar Virtuózok kísérik majd az énekesnőt, most viszont az is kiderült, hogy a Voice magyar sztárja is színpadra áll majd, akire Anastacia a tehetségkutatón figyelt fel.

"Milyen kicsi a világ! A Voice versenyét követve még arra figyeltem fel, hogy milyen jellegzetes hangja van Viktornak, alig több mint fél év múlva pedig Budapesten állunk egy színpadra" – mondta az énekesnő, de Király is nagyon izgatott a közös előadás kapcsán, mindig is lenyűgözte Anastacia énekhangja.

Király Viktor és Anastacia egyébként a Ben Moodyval közösen jegyzett Everything Burns című slágert adja majd elő, Moody helyett Király Viktorral.

Az énekesnő tavaly adta ki az elmúlt 15 évének legjobb dalait felsorakoztató válogatását, ezzel érkezik majd a magyar fővárosba is. Az Ultimate Collection turnéja már javában tart, áprilisban indult Olaszországban, majd közel negyven állomás után érkezik Budapestre. Anastacia ezzel harmadjára fog fellépni Magyarországon: korábban 2005-ben és 2009-ben koncertezett nálunk. A koncert kapcsán azt mondta, mindig boldog,ha ilyen szép helyen jár, mint Budapest.

Ne maradjon le semmiről!

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Hírek