Meghalt a The Freestylers legendás énekese

2016.06.20. 10:13

A brit Tenor Fly egyike volt a ragga legnagyobb legendáinak. Halálának körülményei egyelőre ismeretlenek.

Június 17-én meghalt a legendás MC és énekes, Tenor Fly, születési nevén Jonathan Sutter. Halálának okai egyelőre nem kerültek nyilvánosságra - írja a Fact magazin.

A londonból származó Tenor Fly 1988 óta zenélt, és már a 90-es évek óta a ragga, a jungle, a dancehall és a drum 'n' bass színtér legnagyobb alakjai között tartották számon. Tenor Fly pályája során szólókarrierje mellett dolgozott együtt Rebel MC-vel (más néven Congo Nattyvel), Barrington Levyvel és Sir Coxson Sounddal, de ő énekelt a The Freestylers 1998-as bemutatkozó lemezén, a We Rock Hardon és a 2001-es Pressure Pointon is. Hallható volt a Pendulum 2005-ös Tarantula című számában is.

Tenor Fly halála a színtér rengeteg tagját megrázta, elsőként a The Freestylers fejezte ki részvétét a Facebookon. „Nem igazán tudunk mit írni, annyira lesújt régi barátunk és társunk, a legendás Tenor Fly elvesztése. A zenéje nem ismert határokat, világszerte rengeteg embert érintett meg. Úttörő volt, showman és egy igazi úriember.”

A NICE UP! Records az Egyesült Királyság egyik legjobb MC-jének nevezte. „Kétség kívül a brit soundsystem szcéna egyik legendája volt, a tehetsége szétáradt az egész világon. A hatását nem lehet túlbecsülni. És mi nem szoktunk csak úgy dobálózni a legenda szóval” – írták.

Ne maradjon le semmiről!