Jót tett a hazai bluesnak az X-faktor

Little G Weevilre, azaz Szűcs Gáborra először akkor figyelt fel a közvélemény, amikor megnyert egy nemzetközi bluesversenyt, és a világ egyik legjobb bluesgitárosának választották. Az Index meglátogatta Atlantában, dokumentumfilmünk nyomán megkereste az RTL, és mentor lett az X-faktorban, kiadott egy újabb lemezt, turnézott, aztán hirtelen nagy csend lett körülötte. Most új lemezzel jelentkezik, ennek kapcsán interjúztunk vele, és el is játszotta egyik számát.

Hol laksz most?

Továbbra is Atlanta egyik kertvárosában, egy tóhoz közel, szóval nem költöztem haza, és nem élek kétlaki életet, ha ez volt a kérdés.

Milyen gyakran jársz haza?

Amikor meló van. Most például azért vagyok itthon, mert azt a lemezt, amit elkezdtem St. Louis-ban felvenni, itthon fejeztem be. Elvileg ott készült volna el teljesen, de közbejött egy hóvihar, és nem értem oda a stúdióba.

Mikor kezdted el felvenni?

Spontán jött a dolog, turnén voltam az USA-ban 2015 telén, és felhívott egy producer, hogy mi lenne, ha lemennék hozzá, és felvennénk pár számot. Nekem akkor éppen nem voltak új nótáim készen, mire mondta, hogy nem baj, eldzsemmelgetünk a stúdióban, és majd lesz valami. Így is volt, lementem, és egy sörözgetős, dumálós délután alatt felvettünk vagy tíz nótát. És annyira jó lett, hogy úgy döntöttem, megtartom a felvételt, igaz, a felét kihajítottam, mert válogatós vagyok. Megmaradtak a saját ötletek, illetve egy feldolgozás, és megdumáltul Paullal, hogy majd visszajövök, és felveszünk még vagy öt számot. Aztán jött a hóvihar, a beosztásom is szoros volt, és nem tudtam elmenni, ráadásul le volt már kötve ez a hazai turné is. A itteni menedzseremmel, Podlovics Petivel megbeszéltük, hogy itthon fejezem be.

Erre a szakaszra már írtál új anyagot?

Igen, született öt új dal, de még egyiket sem játszottam élőben koncerten. Sőt, van olyan szám ami annyira új, hogy tulajdonképpen a stúdióban írtam. Ezért lett az anyag annyira friss és erőteljes, nincs benne megfejtés, görcsös akarás, hogy "el kell adni a lemezt". Nem erről szól. Ez egy ízig-vérig blues lemez.

Van hallható különbség a két stúdió között?

Van, de ezt nem úgy kell érteni, hogy az egyik jobban szól, a másik meg nem. Az amerikai stúdió technikailag másképpen felszerelt, tele soha nem látott, ősrégi mikrofonokkal, csomó vintage szerkentyűvel, de ne egy Hollywood stílusú stúdióra gondolj, hanem egy családi ház 100 négyzetméteres pincéjére, eldugva egy külvárosi utcában, St Louisban. Ha meghallgatod az itthon készült felvételeket, a végeredmény teljesen egységes lett, tehát ez inkább a hangmérnökön múlik. Hála istennek Vastag "Vasti" Gábor egy fasza gyerek, kiváló hangmérnök és büntetően jó gitáros. Nem kellett neki semmit magyarázni. 

Mikor jelenik meg?

Még a nemzetközi megjelenés előtt, július 27-én, CD-n is, és letölthető formátumban is elérhető lesz Magyarországon.

A streamingből mekkora bevételed van?

Lófasz se. Abszolút igazságtalannak tartom a streaminget, a Spotify-t, az Apple Musicot és a többit. Csak egy példa: három éve megjelent, legutóbbi anyagomért az első évben az egyik légitársaság által üzemeltetett rádióban 7000 lejátszás után kaptam 3 dollárt vagy valami ilyesmi. Érted te ezt?  Szerintem röhej ez az egész. Be is perelték a Spotifyt, és nyertek is, a digitális terjesztéssel foglalkozó cégek mentek neki. Majd abból is kapok valamennyit, de nem ebből fogok házat építeni. Lassan hátha eljutunk odáig, hogy mindenki megérti:

a színész sem dolgozik ingyen egy filmben, és te is kifizeted a mozijegy árát.

Az írók sem írnak ingyen. Az nonszensz, hogy megcsinálok egy lemezt, amit CD-n nem vesznek meg, mert letöltik ingyen, a koncertre meg nem mennek el, mert minden második ember felveszi és felteszi a videókat YouTube-ra. Értem, hogy a haladásnak nem lehet útját állni, de ezt az egészet az elején tolták el.

El kell menni melózni valamit?

Nem, én a zenéből élek. Nem fényűzően, de megélek, szerintem jobban, mint egy átlag blues-zenész Amerikában. A gazdagság engem soha nem foglalkoztatott, sőt, irritál is. Ha elém tennék a dollármilliókat, elvenném azt, amennyi nekem kell, a többit visszaadnám, mert nincs rá szükségem.

Ez jól hangzik, de a gyakorlat általában más.

Nézd, nekem meggyőződésem, hogy a sok pénz deformálja az ember, és én ezt nem akarom.

Kényelmesen akarok élni anélkül, hogy bárkinek a seggét nyalnám, és azt csinálni, amit szeretek. 

Lehet, hogy óriási közhely, de szerintem nekem van egy küldetésem ezen a Földön és az a blues. 

Hány hangszert hozol magaddal, ha hazajössz?

Péter, aki a Quimby menedzsere is, hangszergyűjtő, és tőle el tudok vinni gitárokat a turnéra, így egyet sem. Kivétel volt a tavaszi turné, annak a spanyol részére hoztam magammal egyet az USA-ból, egy '58-as hangszert, de azt nem szívesen repültetem. Régen elég sok gitárom volt, nyolc is állt a lakásban egyszerre, de tavaly azon vettem magam észre, hogy mindig ugyanazt a kettőt-hármat használom, így eladtam a többit.

Mekkora helyeken játszottál a spanyoloknál?

2-300 fős klubokban, óriási volt a hangulat végig. 12 bulit csináltam meg 11 nap alatt, mert a spanyol promóterek nem fizetnek igazán jól, és csak akkor éri meg a dolog, ha sokat játszol.

Ki köti le a bulikat? Magadnak szervezed?

15 évig én, de 2014-ben leszerződtem egy nagy koncertügynökséghez, hogy majd szervezzék ők. A mai napig lógnak 25 000 dollárral, ami nagyon sok pénz. Perelhetném is őket, de kinek van erre energiája vagy egyáltalán ideje. Inkább dolgozom. Évek után ismét én tartok a kezemben mindent, nem kötök senkivel exkluzív szerződést, kivéve Magyarországon, ahol a már említett Podlovics Péter tart kézben mindent. Ahogy nézem az őszi/téli menetrendet és a jövő évet, ez így teljesen jól működik és a panaszkodásnak mára már nincs helye.

Ha már X-faktor, azt hogy éled meg, hogy nem vagy mentor az új évadban?

Sértődés nélkül. Tavaly novemberben kérdeztem, hogy kellek-e 2016-ban vagy sem, mert sok dologgal kell foglalkozzak, lemezt kell kiadni, turnék, satöbbi. Mondták, hogy szólnak, és az az idézőjelesen szerencsés helyzet állt elő, hogy ők is frissíteni akartak, és nem kértek fel.

Nincs tüske?

Ó, dehogyis van, pár napja söröztem együtt a producerekkel.

Nem kaptad meg a rajongóktól annak idején, hogy eladtad magad?

Én? Miért adtam volna el magam? Ez butaság. Persze, volt bennem is félsz. Ma már sokat röhögünk azon, hogy a első telefonbeszélgetés, amit a műsor egyik producerével folytattam, az úgy zajlott, hogy csengett a telefonom az USA-ban, felvettem, meghallgattam, mit akar, és az első reakcióm az volt, hogy

Aha, értem, és kitől kaptad meg ezt a telefonszámot?

A X-faktor nekem abszolút kellemes csalódás volt, nagyon sokat tanultam belőle, különösen magamról. Volt egy félsz benne, hogy mennyire tudok majd együtt dolgozni a stábbal, pontosabban hogy tudok majd valakinek dolgozni, mert én csak egy kerék voltam a gépezetben, és ez egy leginkább szólóban szereplő zenésznek azért nagy átállást jelent.

Hazudnék, ha azt mondanám, súrlódásmentes volt a beilleszkedés, de ezt ne úgy értsd, hogy nézeteltérések voltak, egyszerűen meg kellett értenem, tanulnom, hogyan működik egy tévéműsor. Utólag azt mondom, hogy nem igazán voltam jó benne mint tévészereplő, viszont a háttérmunkából csillagos ötösre vizsgáztam. Én nem vagyok az a típus, aki a tévében tíz másodperc alatt meg tudja fogalmazni azt, amit akar, mert örülök, ha ennyi idő alatt eszembe jutnak a magyar szavak, ott pedig kurva gyorsan kell menniük a dolgoknak. A háttérmunka, amit a néző nem látott, az más tészta, arra nagyon büszke vagyok, a kereteken belül baromi jó dolgokat produkáltunk a csapattal. Egyébként totálisan beleszerettem a tévés munkába, csak ámultam-bámultam azon, ahogy összeraknak egy műsort, elképesztő profi meló van benne, és nagyon szép mesterségnek tartom. 

Más műsorba nem kértek fel szereplőnek, zsűritagnak?

Nem, de ebben a pillanatban nem is baj. Túl sokat voltam távol a fiamtól ebben az évben. Amúgy, ha felkérnének még egyszer valamikor, biztos belemennék. Tetszik ennek a műsornak a rendszere, az, hogy szorosan együtt kell dolgozni a versenyzőkkel, kapsz egy tematikát ami mentén fel kell dolgozni egy számot. Ez olyan, mint egy gyorsított lemezkiadás. Szombatonként eldől, hogy megveszik-e a produkciót. Totál adrenalinbomba. 

Ennek mi volt a menete?

A témaválasztás fentről jött, mit tudom én, szerelem, nekünk, a mentornak és az énekeseknek meg ki kellett választani a dalokat. Voltak kritériumok, bizonyos dalokra, előadókra nemet mondott a produkció, mert már túl sokszor volt, és egyfolytában ismételni nem lehet, ami érthető. Ezen túl abszolút szabad kezet kaptunk. A számválasztás elég összetett feladat, mert egyrészt szavazatokat kell szerezni, azaz olyannak kell lennie, amit ismernek a nézők, másrészt viszont képviselnie kell az előadó egyéniségét is, mi legalábbis nem akartunk összevissza nyúlkálni. Ragaszkodtunk ahhoz, hogy az egyéniségbe nem nyúlunk bele - én idősebbekkel dolgoztam, akiknek már megvolt a kiforrott stílusa. A Horányi Juli a tipikus példa erre, végig megmaradt az a szemben az árral, a mainstreammel típusú hozzáállása és stílusa, ami az övé, amibe nem nyúltunk bele, csak úgy raktuk alá a nótákat, hogy azt a nézők is szerethetőnek találják. Az, hogy ezzel az alternatív stílussal sikeres tudott lenni az X-faktorban, az nagy dolog, hiszen nem azzal adta el magát, hogy jó a lába és kiteszi a mellét.

Az átlagnéző az X-faktorban végzett melóból annyit lát, amit az élő műsor megmutat. Milyen volt egy hét valójában?

Elképesztően feszített a tempó. Baromi nagy meló mindenkinek. A verseny végére, amikor már csak egy versenyződ van, akkor fellélegezhetünk, de az elején, amikor három énekesnek van ének-, tánc-, angol- és ruhapróbája, akkor ki sem látszunk a melóból. A többes szám első személy vonatkozik az énektanárra, a hangszerelő zenészekre, a koreográfusra, a stylistra, akik mindvégig a csapattal dolgoznak nap mint nap. Az egész szombaton kezdődik, az élő adás után, amikor kiválasztod a következő nótákat, és másnap reggel már elkezdesz rajta dolgozni, a hangszerelésen, a stíluson, a koreográfián, mert szerdán már kamerapróba van, akkorra a három produkciónak 85 százalékban készen kell lennie, a hét második felében csak a ruhán, a koreográfián változtatunk. Nincs kecmec. Szombaton reggel 8-ra megy érted az autó, és az adás végéig bent vagy a stúdióban. Aztán kezdődik minden előröl.

Megfizetik ezt?

Minden relatív, ez is. Nekem nem volt okom a panaszra.

Jelentőset dobott az ismertségeden a műsor?

Amíg ment az adás, és közben voltak koncertjeim is, a közönségen lehetett látni, hogy rengetegen vannak, akik csak azért jöttek el, mert kíváncsiak voltak arra a sapkás csávóra a tévéből. Eltelt közben egy év, de a közönség megmaradt, a múltkori pesti bulin 700-800 fizető néző volt, ami egy magyarországi, angolul éneklő blueselőadó esetében elég nagy szó. Azt mondjak talán a hazai bluesműfajnak is jót tett a műsorbeli szereplésem. 

Hol szeretsz játszani? Saját közönségnek vagy inkább fesztiválokon?

Ahova hívnak. Én szeretem az olyan fesztiválokat, ahol nem csak egy műfaj jelenik meg, hanem van minden, de ízlésesen es nem nyáltenger van meg vurstli. Mint mondjuk Orfűn, ahol hajnal egykor játszottam, de a közönség végigtombolta a műsort, a Kiss Tibi, Frenk, Vasti feljöttek a színpadra dzsemmelgetni velem, állati jó buli volt. Van az a tévhit, hogy a blues nem eladható. Lófaszt nem. A mi dolgunk, hogy jól csináljuk, és eladhatóvá tegyük. Nyilvánvalóan nem olyan műsorral kell szerepelni, hogy a közönség eret vágjon magán a harmadik számra. Egy bluesfesztiválon adott a közönség, ott nem nehéz megcsinálni egy bulit, de egy olyan helyen, ahol nem a műfaj rajongói vannak többségben, ott kiderül mennyire jó, vagy nem jó amit csinálsz. Nagyobb a kockázat, hogy befürdesz. Ez engem fűt. A jó zene mindenkit megmozgat belülről, teljesen mindegy, milyen stílust játszol. Ha egy nem blues fan el tud vonatkoztatni attól, hogy bluest hallgat és a zenédre bulizik, akkor helyes úton jársz. Én bírom ezeket a kihívásokat. Eljátszom én a bluest bárhol.

Mondjuk egy Slayer előtt?

Simán, óriási buli lenne.