Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMHajtépés dölux: Két Intim Torna Illegál is van!
Őrületes cicaharc folyik magyar zenei berkekben éppen, illetve egy berekben csak, de tényleg őrületes a dolog, mert hogy Kiss Sándor, az Intim Torna Illegál zenekar basszusgitárosa, és (egykori?) zenekarvezetője ma reggel a Facebookon azt írta ki, hogy
azaz Dorogi balra el, de vele együtt a többiek is, mert a képen már egy tök új formáció látható Kiss mellett, ugye. Őrület! Mi van itt?
A kétségek között addig hányódtunk, míg a zenekar a hivatalos oldalon nem tett közzé egy nyilatkozatot, miszerint nemcsak Dorogi, hanem Kiss Sándoron kívül mindenki lelépett, Kiss saját maga működteti a Facebook-oldalt, ahonnan mindenki mást kitiltott (de nagyon elővigyázatlanul a zenekar hivatalos oldaláról meg senkit, sőt, szerintem őt zárták ki), így azt ír, amit akar, de ez nem feltétlenül igaz.
A lényeg: mint a két brigád Intim Torna Illegál néven akar működni, pereskedést látok lelki szemeim előtt.
Rovataink a Facebookon