20 éve halt meg 2Pac

GettyImages-74308096
2016.09.13. 00:35

Szeptember 13-án volt 20 éve, hogy elhunyt Tupac Shakur. 2Pacot Las Vegasban lőtték le, majd hat nappal később belehalt sérüléseibe. Egy évvel később Biggie Smallst (Notorious B.I.G.) ölték meg, amivel véget ért a könnyűzene történetének egyik legerőszakosabb ellentéte két domináns fél, Amerika nyugati és keleti partja között. 2Pac halálának huszadik évfordulóján azt vizsgáljuk meg, hogy voltaképpen mi is volt az a bizonyos kelet-nyugat ellentét, és mennyire érezni a hatását 2016-ban.

Bár az erőszak és a bűnözés a mai napig is a hiphop színtér hétköznapjainak része, a kelet-nyugat ellentét, és különösen Notorious B.I.G. és 2Pac szembenállása mégiscsak inkább egy kivétel a hiphop történetében, amiben egyrészt nem kis szerepe van a félreértéseknek és a véletlennek, másrészt a sztori erőszakossága már a főáramú média ingerküszöbét is átütötte, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez az ellentét ilyen mértékben belekerült a köztudatba. Mindezek miatt pedig az a sztereotípia terjedt el, hogy a hiphopban az ennyire erőszakos ellentétek hétköznapinak számítanak, ami azért elég messze áll a valóságtól.

21. századi gengszterek

Ugyan maga a gengszter rap a mainstream sajtóban és zenefogyasztók körében voltaképpen halott, arról azért szó sincs, hogy ne lennének még mindig olyanok, akik megújítanák a műfajt, vagy mondjuk még mindig képtelenek elszakadni tőle. Az újabbak közül YG-t, Schoolboy Q-t és leginkább Freddie Gibbset szokás kiemelni, de már itt is komoly gondot okoz a street rap és a gangsta rap közti különbség érzékelése.  A különbséget nagyjából úgy lehet leírni, mint amikor valaki arról rappel, hogy a haverját leszúrta egy drogdíler (street) vagy arról, hogy valaki át akarta verni a pénzzel, ezért belé döfött egy kést (gangsta). Összeszedtünk egy playlistre valót azokból, akik még mindig a '90-es években élnek.

Ennek az ellenkezőkét bizonyítja az is, hogy a hiphop már közel sem volt friss műfaj, mire a kelet-nyugat ellentét kialakult. Ahogy az a hiphop kialakulását feldolgozó új netfliexes sorozatból, a The Get Downból is kiderül, a hiphopot a '70-es évek végén fekete és Puerto Ricó-i fiatalok hozták létre New Yorkban, azon belül is Dél-Bronxban. Már csaknem egy évtized telt el, mire a nyugati parti hiphop megtalálta a saját hangját, és a műfajt addig domináló New York komoly vetélytársává nőtte ki magát, sőt a '90-es évek közepére a nyugatiak már az első számú, domináns színtérként tekintettek a nyugati parti hiphopra.

De engem megtalálsz, kitalálsz, kritizálsz, közben meg két jó rímet nem találsz magadnak

Az ellentét első komolyabb megnyilvánulása az volt, amikor 1991-ben a bronxi rapper, Tim Dog a nyugati parti sikerektől és keleti parti próbálkozások lemezkiadók általi folyamatos visszautasításától frusztráltan Fuck Compton című számában elküldte a picsába nagyjából a teljes nyugati parti szcénát, de különösen az akkora már nagyon menővé váló N.W.A-t, aminek meghatározó szerepéről sokat elmond a történetükről készült, tavaly hatalmas kritikai siker mellett bemutatott film is. Erre sok nyugati parti rapper válaszolt, de ezek közül is kiemelkedik Snoop Dogg és Dr. Dre válasza, ami a hiphop egyik legfontosabb albumaként számon tartott The Chronic című Dr. Dre lemezen jelent meg, de például DJ Quik vagy a Compton's Most Wanted is külön számot szentelt az ügynek.

Közben viszont a keleti parton nagyjából a Wu Tang Clan 1993-as Enter the Wu-Tang (36 Chambers) című lemezével és Nas 1994-es Illmaticjével elkezdődött egy megújulás, és ennek a része volt Notorious B.I.G. és Bad Boy Records feltűnése is. A Puff Daddy, vagy polgári nevén Sean "Daddy, Diddy, Puffy, P. Diddy" Combs által alapított kiadónak viszont nemcsak a keleti parti színtér megújításában, hanem a kelet-nyugat ellentét kiéleződésében is komoly szerepe volt.

Se notorious B.I.G., se 2Pac Shakur meggyilkolásának ügyében nem derült ki a mai napig sem biztosan, hogy ki volt az elkövető. Az egész konflikust eszkaláló első esemény is pont ennyire homályos a mai napig is: 2Pacot 1994 novemberében meglőtték a manhattani Quad Recording Studios-ban. A támadásról a nyugati-parti 2Pac azt állította, hogy Combs és notorious szervezte meg ellene, amit a keleti partiak tagadtak. A támadás után nem sokkal jelent meg ugyanakkor notorious Who shot ya című dala, amiről hiába állították azt, hogy még a támadás előtt vették fel, a hiphop szcénában a többség egyértelműen úgy ítélte meg, hogy Combsék álltak a támadás mögött.

Ezt követően az események felgyorsultak:

  • 1995 augusztusában a legfontosabb nyugati parti kiadó, a Death Row vezére, Suge Knight a Source Awards díjátadóján, a teljes szakma előtt nyilvánosan beszólt Combsnak, amiért sokat szerepelt az általa gründolt előadók klipjeiben. 
  • Egy atlantai bulin ezt követően Knight egyik közeli barátját lelőtték, a férfi pedig belehalt a sérüléseibe. Knight a bulin szintén részt vevő Combst gyanúsította a gyilkosság megszervezésével. 
  • Knight ezt követően letette az óvadékot a több rendbeli nemi erőszakkal gyanúsított 2Pacért, cserébe a rappernek csatlakoznia kellett a Death Rowhoz, és kiadni három albumot. 2Pac így kapcsolódott be újra a Death Row és a Bad Boy közötti konfliktusba. 
  • Valószínűleg az sem tett jót a két társaság közötti viszonynak, hogy a nyugati parti Tha Dogg Pound New York, New York című számához készült klipben egy óriási Snoop Dogg pusztítja New York épületeit. A videoklip készítésekor New Yorkban állítólag rálőttek a Dogg Pound tagjaira.

1995-ben és 1996-ban közben 2Pacnak is rendszeresen jelentek meg a keletieket bekóstolgató dalai, ezek közül az egyik leghíresebb a Hit 'Em Up, amit máig a rapperek közötti publikus sárdobálás (ismertebb nevén beef) abszolút csúcspontjaként szokás emlegetni. Az ellentét 2Pac és Biggie halála után ért csúcsra, de a két gyilkosságról a mai napig nem lehet tudni, hogy pontosan kik követték el.

Itt megáll az ész, te meg mész tovább, de ész nélkül hova jutsz, ha beverik a pofád?

Biggie 1997 márciusában halt meg: ebben az ügyben még csak gyanúsított sem volt, 2Pacot pedig 1996. szeptember 7-én lőtték le. Utóbbival kapcsolatban a nyomozás odáig eljutott, hogy meghallgatták a comptoni Southside Crips nevű bűnbanda Orlando Anderson nevű tagját, de egy kihallgatás után bizonyítékok híján elengedték őt. Később a férfi elhunyt egy fegyveres összetűzésben.

Az ellentét a '90-es évek végére csillapodott le: a szembenállás enyhülésének szimbolikus momentuma volt, amikor 1999-ben az MTV Music Awardson 2Pac és notorious B.I.G. anyja Will Smith-szel közösen kérte a bandákat arra, hogy álljanak le a háborúval. A sztoriból egyébként látszik, hogy az ellentét sokkal nagyobb részt folyt szópárbajok szintjén, mint fizikai erőszak formájában, ugyanakkor 1995-től kezdve a sajtó azért is kapta fel annyira az ellentétet, mert ez akkoriban még újszerűnek számított. A média szerepe pont ezért nem is elhanyagolható az egész konfliktusban, és az sem egy utolsó szempont, hogy a kelet-nyugat háború nélkül a hiphop sem válhatott volna az egyik domináns popzenei irányzattá. 

Tupac és Biggie szembenállása már csak azért is kapóra jött a sajtónak, mert a két rapper nagyon sok szempontból teljes ellentéte volt egymásnak: 2Pac művészsulis, költői hozzáállása, fekete polgárjogi mozgalmakkal összefonódó családi háttere és jóképűsége mellé B.I.G. drogdíler múltja, földhözragadt hozzáállása és a flow-jában kiteljesedő költőisége mind hozzájárult ahhoz, hogy az ellentétből olyan legenda válhatott, ami azóta megkerülhetetlen popkulturális sztorivá vált, filmeket készítettek belőle, és rapperek új generációinak jelent hivatkozási alapot. 

Egyenesen a gettóból, ahol az erőszak mindent lerombol

A kelet-nyugat ellentét lezárása után látszólag komoly változások mentek végbe a hiphopon belül. Alig pár héttel Biggie Smalls halála után jelent meg a második Notorious B.I.G.-nagylemez, amiből 10,2 millió példányt adtak el. Ez minden idők harmadik legtöbb eladását produkáló raplemeze, amit aztán 1998-ban követett a 2Pac Greatest Hits a maga 10 milliós eladási számával világszerte. De az is sokat elmond, hogy 2Pac halála után megjelent albumaiból még 2007-ben is legalább 55 ezer példány kelt el Amerikában. Nem is rossz egy 11 éve halott előadótól.

Mára ugye a hiphop nem csak megkerülhetetlen zenei műfajjá vált, de az ezredfordulót követően szép lassan átvette az irányítást a popzenében a rocktól. Eminem, Nelly, 50 Cent, Ludacris vagy Jay-Z képes volt milliós eladásokat produkálni, de csak kevesen játszottak rá közülük a gengszter attitűdre, és érezhetően a média, illetve a hallgatók is valami mást kerestek. Ezután jött Kanye West, Drake, Lil Wayne, Gucci Mane, Soulja Boy és egész Atlanta, majd az emberek fejében talán még ma is élő kelet-nyugat ellentét totálisan lényegtelenné vált a 21. századra.

Suge Knight, a legnagyobb gengszter

2Pac és Biggie halála miatt rengeteg teória kering arról, hogy az egész mögött Puff Daddy és/vagy Suge Knight állt, de az egykori zenemogulnak enélkül is egészen brutális rendőrségi aktája van.

1987: Megverte az akkori barátnőjét, majd az utcán mindenki szeme láttára levágta a copfját. Ugyanebben az évben kapták el fegyveres rablás miatt is.

1988: Letartóztatják, miután megvert egy férfit a Los Angeles-i reptéren.

1993: Elhangzik a neve egy drogbandával kapcsolatban, ami kokaint szállított Los Angeles és Las Vegas között.

1995: Egy férfit halálra taposnak a Death Row egyik buliján.

1996: Kilenc évet kap, amiért feltételesen szabadlábra helyezve verekedésbe keveredett. Ebből ötöt ült le. Később azzal a feltétellel engedték ki, hogy nem léphet semmilyen szinten sem kapcsolatba Dr. Dre-vel.

2003: Ismét lecsukják, amiért megvert egy parkolóőrt.

2005: Közúti ellenőrzés során füvet találnak a kocsijában. Ugyanebben az évben meglövik Kanye West egyik buliján, amiért beperelte a rappert.

2008: Elkapják, miközben bedrogozva ököllel püföl egy meztelen nőt, a másik kezében késsel. Végül 19 ezer dollár óvadék ellenében kiengedik, az ügyet pedig ejtik, miután a nő nem ment el a bíróságra.

2012: Lejárt rendszámmal és fűvel kapják el a rendőrök.

2014: Dr. Dre három millió dollára perli elmaradt jogdíjak miatt. Ugyanebben az évben később hat lövést kap Chris Brown egyik buliján, de a saját lábán sétált be a kórházba. Még mindig ebben az évben történt, hogy Katt Williams humoristával kiraboltak és megvertek egy fotóst Las Vegasban.

2015: Egy embert halálra gázolt és egy másikat súlyosan megsebesített, miután megnézte a Straight Outta Compton forgatását.

A hiphop hatalmas biznisz lett, amiben egyre kevésbé volt helye az olyan gengszter lépéseknek, mint amikor Suge Knight óvadék ellenében három albumot kért 2Pactól, vagy amikor az elmaradt jogdíjak miatt nemes egyszerűséggel kilógatta Vanilla Ice-ot egy hotel erkélyéről. 2006-ban végül tönkre is ment a Death Row Records, de Dr. Dre és Snoop Dogg már korábban kiszálltak belőle, és 2Pac korai halálával elvesztették az összes értékes előadójukat. Knight állítólag a pénzét afrikai aranyba és gyémántba fektette, de erről máig nincs bizonyíték. Annak idején Drének és Snoopnak is sok volt 2Pac halála, Drének elege lett a kiadót körbe vevő bűnözői morálból, Snoop pedig egyenesen Knightot hibáztatta 2Pac halála miatt. Végül a Universal vette meg a kiadót, miután Knight látszólag teljesen csődbe ment.

Egy fokkal jobban járt P. Diddy (Puff Daddy, Puffy, stb.) és a Bad Boy Records. Biggie halálára olyan kampányt építettek, amit nem szégyelltek, de hiába ömlött a pénz, szép lassan elszivárogtak a menő előadók, és a helyükre alig-alig találtak érdekes arcokat. Aztán a kétezres évek közepén még volt pár sikeresebb előadójuk, de azok már főleg az ország déli részéről jöttek, ami némileg előre vetített egy trendet a műfajban. Végül kissé ironikus módon Diddy ugyanúgy a Universalnak adta el a Bad Boy Recordsöt, mint nyugati parti kollégája a saját kiadóját, de annyi különbséggel, hogy a korábbi katalógus jogai a Warnernél maradtak.

Knighttal ellentétben Diddy ügyesen sáfárkodott a pénzével, és a Bad Boy csúcsidőszakából származó lét annyira okosan forgatta, hogy egy ideig a leggazdagabb embernek számított a hiphopban, és ma már saját tévéje, vodkája, ruhamárkája, reklámügynöksége és vállalkozói birodalma van. Elég szép karrier ahhoz képest, hogy 1991-ben még halálra tapostak kilenc egyetemistát egy általa szervezett jótékonysági buliban.

Az egész balhéba azért csúnyán belemászó Snoop Dogg szép lassan kiszakadt a gengszter korszakából, és a saját útját járva az egyik legnagyobb élő rapsztárrá vált. Dr. Dre egy idő után felhagyott az előadói karrierjével, megalapította a saját kiadóját, produceri és filmes munkákat vállalt, sőt, egy pár éve elindult pletyka szerint még a Burning Man fesztivál ötlete is tőle származik. És ha ez nem lenne elég, az Aftermath-nél jöttek ki az elmúlt 15 év legjövedelmezőbb raplemezei, kezdve a teljes Eminem-életműtől a korai 50 Cent-lemezeken át egészen Kendrick Lamar hét Grammy-díjáig. A legnagyobb dobás mégsem ez volt, hanem a Beats-fejhallgatók.

Dre és hű társa, Jimmy Iovine eredetileg azért akartak saját fejhallgatómárkát, mert rosszul voltak az Apple-termékekhez adott gyenge minőségű fülhallgatóktól. A Beats by Dre-fejeseket aztán Beats Music streamingszolgáltatás követte, de végül az igazán nagy pénz akkor állt a házhoz, amikor az Apple történetének legmagasabb összegét fizette a Beats Electronicsért. Összesen három milliárd dollárt fizettek Drének és üzletfeleinek, amivel ő lett az első dollármilliárdos a rapzenében.

Te tudod, hogy divat a tű és divat a por, és eltemetnek majd valamikor

Miközben a gengszter rap fontos szereplői vagy elszakadtak a műfajtól, vagy milliárdos üzletemberré váltak, vagy egyszerűen csak ismét középszerűek lettek, maga a műfaj egészen furcsa változáson ment keresztül. Miközben a domináns kiadók stagnáltak vagy éppen csődbe mentek, maga a hiphop kezdett egyre fogyaszthatóbb formát ölteni, és szerves részévé válni a kereskedelmi popkultúrának. The Game vagy 50 Cent még lökött egy nagyot a dolgon, de a 2000-es évekre érezhetően elfogyott a műfajból a lendület. Megérkezett Kanye West, Jay Z szép lassan építgette a birodalmát, Eminem mindent letarolt, a New York-i hiphop kezdett visszatérni a gyökereihez, Los Angeles pedig egy rakás deszkás hülyegyerektől volt hangos, akik baromi népszerűek a neten.

Az igazán kemény, trú arcokat ezután nem a nyugati vagy keleti parton kellett keresni, hanem Tennessee és Georgia államok környékén, illetve Chicagóban. A '90-és években feltűnt, aztán később milliomos rapsztárrá váló előadók árnyékában egyre népszerűbb lett a környékre jellemző, kemény basszusú, táncorientált crunk, majd kicsit később a chicagói drill, illetve az atlantai trap, aminek még mindig érezhető a hatása a friss rapmegjelenések 70 százalékán. Miközben a drill vagy a crunk csak rövid fellángolás volt, a trap azonnal betalált, és a 2000-es évek végére Atlanta lett a hiphop fővárosa, ahol a helyi 2Pacot Gucci Mane-nek, a helyi Biggie-t pedig Waka Flocka Flame-nek hívják, akiknek a hátán egymásba csimpaszkodva másznak felfelé hetente a legújabb potenciális rapsztárok.

Sokat elmond, hogy ettől a műfajtól azért elég távol álló Outkast jegyzi jelenleg a legtöbb eladott raplemezt a világon a 2003-as stúdióalbumukkal, vagyis már akkor lehetett volna sejteni, hogy Atlantában készül valami. Most 2016-ban viszont bátran kijelenthető, hogy

Atlanta a hiphop fővárosa

és ez az a hely, ahonnan kikerülnek a következő rapsztárok, mint a Rae Sremmurd, Young Thug, 2 Chainz, Future, a Migos, Lil Yachty vagy Trinidad James. Miközben 20 évvel ezelőtt a sajtó és az emberek ügyet sem vetettek a többi térség rapzenéjére, a nagy kelet-nyugat ellentét kifulladása elég időt adott ahhoz, hogy például Atlantában olyan szintre jusson az iparág, hogy a legfrissebb hiphopról szóló kábeltévés sorozat ne Comptonról vagy Bronxról szóljon, hanem Atlantáról. Na, nem mintha az Atlantából vagy akár Chicagóból érkező zenék ne lennének erőszakosak és durvák, egyszerűen a média számára már nem ad semmi pluszt, ha egy rapper pisztollyal hadonászik egy videón, az meg már nem az igazi, hogy az előadók közti összeveszések átköltöztek a Twitterre és az Instagramra.

Los Angeles és New York egykori hercegei, a kemény ‘90-es éveket megélt előadók ma már fiatal feketéket segítő szervezeteknek adakoznak, együtt pózolnak Barack Obamával, aki évente behív pár népszerű rappert a Fehér Házba kicsit beszélgetni, és a mindent látó internetnek köszönhetően kész öngyilkosság ma arról rappelni, hogy pontosan melyik két utca sarkán lehet kapni egy kis felütött kokszot az adott előadótól. A legtöbb magát gengszterként beállító rapperről ma már egyébként is hamar kiderül, hogy túloz vagy egyenesen hazudik az utcai tapasztalatairól és a vagyonáról, de olyan is akad, mint 50 Cent, aki dollármilliomos gengszterből csődbe ment vállalkozó lett. Elég megnézni, hogy Lil Wayne, Jay Z, Kanye West vagy Drake már mennyire más vonalat képviselnek, vagy elővenni Kendrick Lamar, illetve Killer Mike munkásságát, akik úgy képesek hitelesen beszélni a feketék mai helyzetéről, hogy a beletörődés helyett konstruktív megoldást és párbeszédet sürgetnek. Ezért is történhetett meg, hogy 20 évvel 2Pac halála után a gengszter rap hivatalosan is halott a nagyközönség és a média számára.

Ne maradjon le semmiről!