Hát persze, hogy nem unom! Micsoda hülye kérdés!

25 évvel ezelőtt a világ nagyobbik része imádta a Robin Hood-film betétdalaként ismertté vált slágert, a kisebbik fele pedig látványosan utálta. Utóbbi tábor aztán egyre nőtt, ahogy a dal nem akart kikopni a rádiókból és a slágerlistákról sem, és valószínűleg a vasárnap esti budapesti koncert egyik fénypontja is ez a dal lesz. Az Everything I Do nemcsak számos slágerlistás rekordot döntött, hanem Bryan Adams karrierjét és megítélését is alaposan megváltoztatta, egyedül ő magát nem.

91 nyarán még érdemes volt nézni az MTV-t: annyira már nem tűnt azért izgalmasnak, mint amikor egy évvel korábban végre nálunk is foghatók lettek a műholdas adások, de azért még mindig szerettem nézni. Az örömöt azért némiképp beárnyékolta, hogy voltak számok, amiket muszáj volt óránként leadni: a könyökömön jött ki a Joyride a Roxette-től, a világből ki lehetett üldözni az I Wanna Sex You Uppal a Color Me Badd-től, és nem értettem, mi a jó a Gypsy Woman című, agyonjátszott Crystal Waters-slágerben. (Egyébként néhány hete hallottam a Mammutban a Joyride-ot, és egészen tetszett.)

No de mind közül az (Everything I Do) I Do It For You sulykolását vitték túlzásba: az egy dolog, hogy már elsőre sem tetszett (pedig korábbról volt egy Bryan Adams-kazettám is), de századszorra már az se tudott érdekelni, ahogy Kevin Costner nyílvesszője becsapódik a klipben fába, pedig az elég menő felvétel volt akkor. Őszre pedig olyan fokú cikiség lett ez a szám, hogy azt a bizonyos kazettát örökre elástam, Adamsről meg onnantól leginkább a kosztümös filmek nyálas betétdalai jutottak eszébe mindenkinek. Pedig ez a történet nem így indult.

Az új Bruce Springsteen?

A kanadai énekes-dalszerzőt egy időben tényleg Springsteen utódaként is emlegették, ami nyilvánvalóan túlzás volt ugyan, de sokat elmond Adams egykori megítéléséről, mint ahogy az is, hogy fiatalon Tom Pettyvel és John Mellencamppel együtt az új nemzedék potenciális nagy észak-amerikai rocksztárjának tartották. Hármuk közül végül Adams lett a legsikeresebb, ha a világszerte eladott lemezeket tekintjük alapnak, de valahol útközben ballada-király lett belőle.

Adams alig húszévesen jelentette meg az első lemezét 1980-ban, melyen már azzal a Jim Vallance-szal írták közösen a számokat, akivel az egész évtizedet végigdolgozták együtt. Kettejük slágeres, MTV-barát rockzenéje a harmadik lemezre érett be (Cuts Like a Knife), az egy évvel későbbi Reckless pedig a műfaj legnagyobb új sztárjai közé emelte Adamset, olyan megaslágerekkel, mint a Summer of 69 és a Run to You.

Nyilvánvaló volt, hogy emelni kellene a tétet, de a következő album, a 87-es Into the Fire Adams karrierjének első hullámvölgyét eredményezte: a partnersége Vallance-szal láthatóan elfáradt, hiányoztak a nagy slágerek, és ugyan Adams masszív tábora egyben maradt, a Reckless által magasra tett léchez képest csalódás lett a lemez fogadtatása.

Logikusnak tűnt, hogy Adams új partner után nézzen, és bár Vallance-szal a következő lemezre is írtak még pár dalt, már nem ő volt az első számú segítő, hanem a korszak szuperproducere, Robert John “Mutt” Lange.

Szerzőtárs Zambiából

Az Észak-Rhodesiában (ez a mai Zambia) született, de Dél-Afrikában felnövő Mutt Lange karrierje úgy indult a hetvenes évek elején, hogy a kor nagy amerikai és brit slágereit játszotta fel lemezre, mielőtt azok rendesen megjelenhettek volna Dél-Afrikában. Egy másik helyi fiatal, Clive Calder adta ki őket, és ezekkel a lemezekkel alapozta meg későbbi zeneipari karrierjét: a Zomba és a Jive kiadókat alapító üzletember később az egész nemzetközi lemezipar legvagyonosabb embereként szállt ki a buliból a kétezres években.

Lange számára pedig ez volt a lehető legjobb iskola: darabjaira szedni a nagy slágereket, újra összerakni és feljátszani őket a stúdióban, és közben rájönni, hogy mitől működnek. Így lett belőle az a producer, aki pillanatok alatt képes kiszúrni, miből lehet sláger, és szerzőként is kamatoztatni tudta ezt a képességét, amikor a hetvenes évek közepén Calderrel együtt Londonba tették át a székhelyüket.

Az első No. 1 sláger, ami Mutt Lange közreműködésével készült, a Boomtown Rats Rat Trap című száma volt, majd jöttek a még nagyobb dobások: a Highway to Hell és a Back in Black albumok az AC/DC-től, aztán a Def Leppard legsikeresebb lemezei, a Cars legnépszerűbb albuma, és így tovább.

Az, hogy Lange és Adams egymásra találtak, nem meglepő tehát, már csak azért sem, mert közös bennük az is, hogy egyikük sem keresi a reflektorfényt, mindketten maguknak való, anti-rock and roll arcok - Lange például interjúkat sem ad, és olyannyira absztinens, hogy még akkor is alkoholmentes pezsgővel koccintott, amikor feleségül vette Shania Twaint.

Csak 45 perc

Persze az igazi sikerhez egy jó együttműködés mellett még szerencsés véletlenek is kellenek. Így például az, hogy a Kevin Costner főszereplésével készülő új sikerfilm (Robin Hood - A tolvajok fejedelme) zeneszerzője, Michael Kamen eredetileg egy olyan giccses betétdalt írjon, amit az összes kiszemelt (Kate Bush, Annie Lennox és Lisa Stansfield) visszadobott. Az eredeti szándék ugyanis az volt, hogy a dal Robin Hood szerelme, Marian nézőpontjából íródott volna.

Végül aztán a koncepció változott, és Bryan Adams kapta meg a lehetőséget, vele pedig Kamen filmzenéjét, melynek elemeit felhasználva írták meg az új dalt Lange-gel 1990-ben. “Csak 45 percünkbe telt” - mondta később Adams. “Megírtuk, aztán leültünk és meghallgattuk, egymásra néztünk és elmosolyodtunk. Azonnal tudtuk, hogy valami csodaszépet írtunk, de arról fogalmunk sem volt, hogy ekkora hatása lesz.”

Kamen filmzenéjéből a zongorás intrót vették alapul, ahhoz jött a többi, és egy igazi “power ballad” lett a végeredmény, érzelmes és egyszerű szöveggel. A filmesek viszont nem bíztak benne: először túlságosan modernnek találták a dalt a középkori történethez, és szerették volna, ha lant, mandolin és egyéb korabeli hangszerek szólnak a dalban, majd miután erről lebeszélték őket, elrejtették a dalt a végefőcím alá, és láthatóan nem voltak tudatában annak, hogy milyen kincs van a kezükben.

Igaz, végül a filmből vett részleteket is tartalmazó videoklip elkezdte felfele húzni a dalt és a filmet is 1991 nyarán, és onnantól kezdve jött a lavina, amire tényleg senki nem számított.

Rekordlavina

Az egy dolog, hogy az (Everything I Do) I Do It For You júliusban felkapaszkodott előbb az ír, aztán a brit lista élére, majd őszig tényleg minden létező slágerlistán az első helyig jutott, de még érdekesebb volt, hogy a legtöbb helyen nem is akart lekerülni az élről.

A legnagyobbat a briteknél futott, ahol a mai napig fennálló rekordot állított fel: tizenhat egymást követő héten át vezette a slágerlistát. Amerikában csak majdnem ilyen jól szerepelt, ott a Police és az Every Breath You Take nyolchetes uralmát megközelíteni sikerült hét héttel, az összesített európai slágerlistát pedig négy teljes hónapon át vezette a dal, amely természetesen 1991 legnagyobb példányszámban elkelt kislemeze is volt a világon.

A dalt aztán jelölték Oscarra, amit nem kapott meg, viszont Grammyt azért nyert. Időközben, még 91 végén megjelent Adams új albuma (Waking Up the Neighbours), a dal ezen is rajta volt, és főként ennek köszönhetően a lemezt is vitték, mint a cukrot, és a listahelyezéseket tekintve Adams legsikeresebb albuma lett világszerte - egyedül Amerikában nem szólt akkorát, de bőven kárpótolta érte a többi siker.

Mindez Adamset a legnagyobb globális sztárok közé katapultálta, aki 93-ban már Rod Stewarttal és Stinggel énekelhette a következő érzelmes filmslágerét, majd ugyanabban az évben mindenütt tarolt a So Far So Good című válogatáslemezével is - talán joggal mondhatjuk, hogy ekkor volt Bryan Adams a csúcson, aki aztán folytatta a gyümölcsöző együttműködést Mutt Lange-gel is. Csakhogy időközben a közönsége már nem a rockslágerekre harapott, hanem inkább a balladaénekest láttak benne, és Adams ehhez idomult is, lásd All For Love és a Don Juan DeMarco betétdala, a Have You Ever Really Loved a Woman? - mindkettőt Lange és Kamen közreműködésével írta.

Hogy lenne már teher?

Nem ritka, hogy előadóknak elegük lesz a legnagyobb slágerükből: Robert Plant például ki nem állhatja a Stairway to Heavent, hasonlóképp utálta Kurt Cobain a Smells Like Teen Spiritet, de még Frank Sinatra is gyűlölte a Strangers In the Nightot. Amikor azonban a BBC-ben kérdezték meg Bryan Adamset tíz évvel az Everything I Do megjelenése után, hogy nem unja-e még, felháborodottan válaszolt: “Hát persze, hogy nem unom! Micsoda hülye kérdés!”

Adams sosem hagyja le a műsorról, amikor koncertezik, hiszen tudja, hogy a közönség egy része leginkább emiatt a dal miatt vett jegyet. Ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy miközben rengeteget köszönhet ennek a számnak, az image-ének majdnem annyit ártott is: míg annak idején hétköznapi rocker srácként jelent meg a színen, addig az Everything I Do jelentősen megnövelte az átlagéletkort a közönségében.

Ő lett a szirupos balladák királya, Celine Dion reszelős hangú, férfi megfelelője, aki miatt a South Parkban Kanada hivatalosan bocsánatot kér, és gyakran bántó viccek alanya. Kis túlzással Bryan Adams olyan volt akkoriban, mint most a szintén kanadai Nickelback, noha ez az összehasonlítás semmilyen más szinten nem állja meg a helyét: eleve mikor írt Chad Kroeger valaha negyedannyira jó számot, mint mondjuk a Run to You?

Ma Bryan Adamset már senki nem bántja, és nem is nagyon van miért: 57 éves lesz az idén, új slágerei már nincsenek, egyébként is eltűntek a listákról a rockballadák, ő viszont még mindig kelendő. Továbbra is rendszeresen turnézik, és sokan meggyőződhettek róla itthon is, hogy mindig odateszi magát a koncertjein: akkor is, ha kevesebben kíváncsiak rá (a legelső budapesti fellépésén, 1992-ben például csak pár ezren lézengtek) és akkor is, amikor tízezrek előtt játszott a Kapcsolat koncerten.

Amikor pedig a Guardian újságírója is hiába provokálta, hogy nem érzi-e tehernek az Everything I Do-t, őszintén válaszolt: “Hogy lenne már teher? Megindító zene és mindenütt ismerik a világon.” És ez utóbbival tényleg nem is lehet vitatkozni, pláne, hogy a rekordjai még mindig fennállnak, Kanada pedig nem, hogy nem kért bocsánatot miatta, hanem a legmagasabb állami kitüntetéssel díjazta. Úgyhogy mi sem természetesebb, minthogy vasárnap újra el fogja játszani az Everything I Do-t is.

Bryan Adams október 9-én vasárnap lép fel a Papp László Sportarénában. A zenész korábban már koncertezett a Kapcsolat koncert keretében is Budapesten, szerzőnk akkor rajzban örökítette meg a koncertet.