Lykke Li fenékfétise nem ismer határokat

videodiszko
2016.10.15. 08:03

A svéd énekesnő a Miike Snow és a Peter Bjorn and John tagjaival alapított zenekart, az első dalukhoz pedig végre a klip is elkészült. A Maroon 5-ot ezúttal nagyokat bulizó és menekülő pokémonokként láthatjuk, Naomi Campbell helyét Antony Hegarty vette át, a Hardcore Henry rendezője pedig ezúttal The Weeknd egyik dalához készített iszonyatosan pörgős, belső nézetes (és persze brutális) kisfilmet. Ezen kívül pixelek, bábjáték és a szokásosnál jóval több fenék az eheti Videódiszkóban. Tartsanak velünk!

liv: Wings of Love

rendezte: Lykke Li

"Az ABBA és a Fleetwood Mac szerelemgyereke" – jellemezte új zenekarát Lykke Li. A liv (így kisbetűvel) idén áprilisban mutatkozott be egy Los Angeles-i privátpatin, és az énekesnő mellett olyan tagokat sorakoztat fel, mint Andrew Wyatt és Pontus Winnberg a Miike Snowból, Björn Yttling a Peter Bjorn and Johnból, valamint a többszörös Grammy-díjas producer, Jeff Bhasker, aki egyébként Lykke Li idén februárban született kisfiának apja is egyben. A Wings of Love című számhoz maga az énekesnő rendezett klipet, ami egyszerre idézi a hatvanas évek amerikai filmjeit meg a szexuálisan szabados hippimozgalmat – szóval jó sok pucér embert láthatunk benne.

ANOHNI: I Don't Love You Anymore

Kapcsolódó
Rengeteg energiát szabadít fel bennem a harag

Rengeteg energiát szabadít fel bennem a harag

Mackós férfi testben törékeny női lelket hord Anohni, akit ezúttal tömegsírok és drónos robbantások ihlettek meg.

Antony Hegarty idén megjelent albumát nemcsak mi bírtuk, hanem a sajtó is nagyon szerette, a Guardian például maximális pontszámmal értékelte a lemezt. "A Hopelessness egy nagyon erős protestlemez, amit tényleg nem csak a szövegek visznek el a hátukon, zeneileg is ugyanolyan értékes és érdekes" – fogalmaztunk a májusi kritikánkban. Először a Drone Bomb Me című dalhoz forgott klip, amiben Naomi Campbell sírdogált, aztán Storm Levert nézhettük szintén nagyon közelről a Crisis videójában, ezúttal pedig maga Hegarty látható, ugyanerre a koncepcióra felhúzva.

Maroon 5 & Kendrick Lamar: Don't Wanna Know

rendezte: David Dobkin

A Maroon 5 legújabb vidóját a Pokémon Go körüli hisztéria ihlette meg: a klip a Kendrick Lamar közreműködösével készült Don't Wanna Know című számhoz forgott. A kisfilmet az a David Dobkin jegyzi, aki a Sugar klipjét is rendezte. A mostani munkájában Adam Levine-t egy szakítást átvészelni próbáló pokémonként láthatjuk, akinek épp elég gondja van így is, hiszen valahogy meg kellene birkóznia a szerelmi bánatával, de még a túlbuzgó pokémonvadászok is alaposan megkeserítik az életét. A klipben felbukkan még Sarah Silverman, Vince Vaughn (Gyakornokok, Szakíts, ha bírsz stb.), Ed Helms (A hivatal, Másnaposok stb.) és Amanda Cerny, a Vine-celebritás.

Shirley Collins: Pretty Polly

rendezte: Layla Atkinson

A 81 éves Shirley Collinst nevezték már Anglia egyik legnagyobb kulturális kincsének, sőt, az egyik legnagyobb művésznek is, aki valaha élt. A brit folkénekesnő novemberben, 38 év után, új nagylemezzel jelentkezik, amin angol, amerikai, valamint cajun (Louisiana állam francia bevándorlói) dalokat hallhatunk majd. Ezúttal a Pretty Polly kapott bábjátékos klipet a hamarosan megjelenő anyagról, ami egyébként a Dominónál fog kijönni. A dalt pedig (pontosabban ezt a változatát) Collins egy 1959-es gyűjtőútján ismerte meg Arkansas állam északi részén.

Aesop Rock: Shrunk

rendezte: Rob Shaw

Az idén negyven éves Aesop Rock legújabb, The Impossible Kid című albumát tök jól fogadták a kritikusok. Ezidáig a Rings, a Kirby, a Blood Sandwic és a Lazy Eye című számokhoz forgott videó, most pedig a Shrunk kapott klipet, amit az a Rob Shaw rendezett, aki az egész koronghoz apró bábokkal forgatta újra Stanley Kubrick Ragyogás című klasszikusát. Shaw ezúttal egy játékterembe vitte el Aesop Rockot, akit aztán kissé beszippantanak a gépek.

The Weeknd: False Alarm (18+)

rendezte: Ilya Naishuller

Kapcsolódó
Az erőszak nem szép dolog, de szórakoztató

Az erőszak nem szép dolog, de szórakoztató

Látványos klipként indult, egész estés mozifilm lett a népszerű Youtube-videóból. A Hardcore Henry nem a világ legmélyebb filmje, de nem is baj.

Hivatalosan még ki sem jött a Daft Punkkal jegyzett Starboy klipje, amikor már jelölést kapott az MTV European Music Awardson, ahol a legjobb klipnek járó díjért fog versenyezni, két héttel később pedig egy újabb fantasztikus klippel jelentkezett Weeknd. Ezt az az Ilya Naishuller rendezte, aki a Hardcore Henry című filmet is, amit mi egyébként tök szórakoztatónak találtunk, leginkább egy másfél órás videókliphez tudtuk hasonlítani a kritikánkban. A False Alarmhoz forgott, szintén belső nézetes (POV) videó is hasonlóan pörgős és brutális, mint a film. Nem is nagyon szorul magyarázatra.

Ne maradjon le semmiről!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Szívszorító kéréssel fordult a rendőrséghez Gene Hackman lánya

Telefonon beszélt a hatóságokkal, miután holtan találtak a sztárpárra.

március 22., 14:04

  • Kultúr
Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

Felesége utolsó gondolatait osztotta meg Cserhalmi György

A nemzet színésze kilenc éve veszítette el korábbi párját.

március 22., 15:43

  • Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott

A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.

március 22., 06:03

  • Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre

Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?

március 22., 05:50

  • Kultúr
Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Úgy fordították előnyükre a világválságot, mint senki más

Talán egyetlen nemzedéket sem érintett annyira a változás, mint az Y generációt.

március 21., 16:05

  • Kultúr
Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

Sós Bálint Dániel: 100 millió forint közpénzről beszélünk, nagy volt a felelősség

A Berlini Filmfesztiválon bemutatkozó rendező-forgatókönyvírót filmje hátteréről kérdeztük.

március 22., 15:16

  • Kultúr
Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

Sárközi Ákos: Én vagyok az elszenvedője minden trollkodásnak

A séf meglepő dolgokat talált az ételekben.

március 22., 09:49

  • Kultúr
Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Mész az utcán, nevetnek rád, de nem tudják, hogy benned van József Attila

Ez az őrület egy formája.

március 22., 11:20

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

2 órája

  • Kultúr
A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

A Peaky Blinders alkotója utánozhatatlannak nevezte Cillian Murphy alakítását Thomas Shelbyként

Steven Knight a többi színész teljesítményéről is elmondta a véleményét.

március 21., 21:25

  • Kultúr
Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Közzétették az első jeleneteket Leonardo DiCaprio új filmjéből, ami címet is kapott

Látott már terhes anyát gépfegyverrel lövöldözni?

március 22., 19:59

  • Kultúr
Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Hatalmas fémszobor bukkant fel a belvárosban

Máris kedvelt szelfipont lett.

március 20., 10:46

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Kultúr
Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

Még annál is borzasztóbb lett az új Hófehérke-film, mint amire számítottunk

A Disney most megint meggyalázott egy sokak által imádott meseklasszikust.

március 22., 19:22

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

2 órája

  • Kultúr
Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Ellopták és eladták Eminem több tucat kiadatlan dalát

Egy férfit már meg is vádoltak az ügyben.

március 21., 12:31

  • Kultúr
Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Metál a harcmezőről: amikor Tolsztoj és Kafka találkozik a páncéltörő rakétákkal

Ha egy ország harcban áll, nem táncdalokra van szüksége.

március 21., 15:33

  • Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból

A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.

március 20., 15:38

  • Kultúr
A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A Hunyadi-sorozat főszereplője az ágyjelenetekről: Nem vagyok szégyenlős, de nagyon kemény munka

A színésznek lustaságát is le kellett győznie a szerep kedvéért.

március 21., 12:13

  • Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében

A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.

30 perce

  • Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát

A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

március 20., 12:56

  • Címlapon
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.

1 órája

  • Kultúr
A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A nőnek csak kussolni volt szabad – film, amely lenyomta a Barbie-t és az Oppenheimert is

A verés állandó, a nő cselédnek sem jó.

március 21., 09:52

  • Címlapon
A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

Az mondják, „vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni.”

tegnap, 20:35

  • Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.

2 órája

Neked ajánlott