Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMNyúlra csak shotgunnal lövünk
Nemrég jelent meg a Csaknekedkislány zenekartól nem egy, hanem rögtön két lemez is. Az egyik a Szomorú Palánta, ami egy fokkal tradicionálisabb EP, a másik A Férfi Album, ami viszont három erősen tematikus dalból áll. Utóbbihoz forgatott rögtön három, egyébként sztoriban összefüggő klipet a zenekar, amik nálunk láthatóak először.
Ahogy az idei klipszemlén két díjat is nyerő Tihany videóját, úgy ezt a mostani három klipet is a zenekar tagja, Fatér Ambrus rendezte. Nyilván egymás után érdemes megnézni mindhárom videót, de a sztorit nem lőnénk le előre, legyen elég annyi, hogy A Férfi Albumon szereplő három állat (nyúl, róka, farkas) elég központi szerepet játszik a videókban, de sok más érdekes szereplő (például egy félszemű, shotgunt tartó nő) mellett feltűnik egy medve is. Ami különösen klassz, hogy az állatos szereplők fejdísze pont annyira szögletesre lett megcsinálva, mint a lemezborítón szereplő állatok.
A Csaknekedkislányt élőben legközelebb december 23-án lehet elcsípni az A38-on a Ricsárdgír társaságában a nagyon stílszerűen Krakencsonyra keresztelt eseményen. A Csaknekedkislány frontemberével, Csepella Olivérrel készült interjúnkat itt lehet elolvasni.
Rovataink a Facebookon