Egyes megyeszékhelyeken megállt az élet

DSC 1209
2017.03.10. 23:56

Nincs abban semmi meglepő, hogy Budapest minden szempontból egy vízfej Magyarország testén. Igaz ez a kultúrára és a szórakoztatóiparra is, épp azért voltunk kíváncsiak arra, hogy milyen az élőzenei klubhelyzet vidéken. Az látszik, hogy miközben nyugatabbra vagy a nagyobb városokban egész jó a helyzet, Kelet-Magyarország és a kisebb lélekszámú megyeszékhelyek popzeneileg leginkább egy szellemvárosra hasonlítanak.

A nagy magyarországi klubtérképnél leginkább arra voltunk kíváncsiak, hogy a megyeszékhelyek kulturális élete hol van a fővároshoz képest. Ehhez tíz népszerű magyar zenekart vettünk alapul, hiszen általában velük töltik fel a nagyobb fesztiválok fellépőlistáját.

Meglehetősen egyszerű rendszert alkalmaztunk. 2016. január 1. és december 31. között megnéztük tíz magyar zenekar összes klubfellépését. Fontos kitétel volt, hogy

  • legyen fizetős
  • ne csarnokban, arénában, falunapon tartsák,
  • és legyen a fellépésnek Facebook-eseménye.

A budapesti koncerteket kihagytuk, és az összes elérhető esemény szerint az alábbi vidéki városokban lépett fel valaki a tíz zenekarban klubkoncerten 2016-ban. Igyekeztünk a nagyjából népszerű, rendszeresen turnézó előadókat figyelni, miközben belevettünk két fiatalabb, feltörekvő produkciót is (Bohemian Betyars, Fran Palermo), hogy valamivel nagyobb legyen a szórás. Az alábbi tíz zenekart vizsgáltuk:

  • Wellhello
  • Halott Pénz
  • Alvin és a Mókusok
  • Brains
  • Kistehén
  • Ocho Macho
  • Vad Fruttik
  • Tankcsapda
  • Fran Palermo
  • Bohemian Betyars

Fontos, hogy a facebookos rendszer miatt nyilván nem tűpontos az adatbázis, de nagyjából jól illusztrálja, hogy miképpen alakul a klubélet országszerte. Az alábbi ábra leginkább azt a célt szolgálja, hogy megmutassa, a stabilan fizetőképes közönséggel rendelkező magyar előadóknak egyáltalán hol van lehetősége olyan klubkoncertet adni, ahol van belépő és jegyvásárlók is.

videki klubbok modified s

Ahogy a kimutatásból is látszik, a megyeszékhelyek közül csak kevés mondhatja el magáról, hogy viszonylag aktív része a magyar zeneiparnak. A hat legerősebb város

  • Sopron
  • Székesfehérvár
  • Veszprém
  • Pécs
  • Miskolc
  • és Debrecen.

Ezekben a városokban átlag 7-8 előadó is fellépett azok közül, akiknek a 2016-os klubkoncertjeit vizsgáltuk. Jól látszik, hogy a Dunától keletre mindössze Debrecen és Miskolc tartja magát, illetve némileg még Szeged is. Az viszont nagyon árulkodó, hogy összesen két olyan megyeszékhely is van az országban, ahol az említett tíz együttes egyike sem lépett fel 2016-ban. Ez Salgótarján és Békéscsaba. De összességében egész Kelet-Magyarország nagyon lehangoló látványt nyújt ilyen tekintetben, Eger, Szolnok vagy Kecskemét is kifejezetten alulreprezentált ebben a tekintetben.

Az is jól látszik, hogy mindössze egyetlen egy olyan város akad, ami nem megyeszékhely, nem Budapest környékén található, és a felsorolt együttesek nagy része fellépett itt. Ez Sopron, ami alapvetően a gazdagabb városok közé tartozik, és többek között a Volt Fesztivál miatt is úgy tűnik sokkal inkább vevő az élőzenei koncertekre. Olyannyira, hogy Sopronba sokkal több zenekar jutott el 2016-ban klubkoncertezni, mint a megyeszékhely Győrbe.

Érdekesség még, hogy klubok tekintetében talán Debrecen áll a legjobban, ahol három helyen is viszonylag gyakran lépnek fel ismertebb előadók (Víztorony, Roncsbár, HALL). Kicsivel kevésbé kiegyensúlyozott a szórás Szeged vagy Pécs tekintetében is, de ezekben a városokban még mindig több aktív klub van, mint más helyeken. Sokatmondó adat, hogy a legerősebb hat város között több olyan is van, ahol mindössze egyetlen egy klubnak éri meg viszonylag rendszeresen a felsoroltakhoz hasonló zenekarokat hívni. Ilyen például a Helynekem (Miskolc), a FEZEN Klub (Székesfehérvár), a Hangár Music Garden (Sopron) vagy az Expresszó (Veszprém), illetve érdemes megemlíteni még a tatabányai Roxxy Musicot és a Gödöllői Trafo Clubot.

Fontos kiemelni, hogy miközben a térképünk valamennyire lehangoló képet mutat, ha igazán mélyre ásnánk, azért jóval több aktív klubot találnák, amik kisebb közönségnek, kisebb zenekarokkal szerveznek rendszertelenebbül koncerteket, de ebből a kimutatásból azért az nagyjából kijön rendesen, hogy a jelenlegi fesztiváldomináns magyar előadók egyáltalán hol tudnak rendszeresen fellépni.

Ne maradjon le semmiről!

15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft