Már a gimiben is állandóan Nirvanát hallgattunk

A szigetes koncertjük után mélyen egy kanapéba süppedve tespednek az ausztrál Jagwar Ma tagjai. Már másodjára jártak itt, és sem a három évvel ezelőtti, sem a mostani koncertjükön nem játszották el a viszonylag híres Nirvana-feldolgozásukat, az All Apologies lebegős átiratát.

Amikor ennek apropóján megkérdezem, hogy azok a tipikus zsíros hajú, grunge-os srácok voltak-e a gimiben, akkor egyszerre vágják rá, hogy persze, állandóan Nirvanát hallgattak. “Nekem van is egy eredeti In Utero-pólóm még kissráckoromból!” – büszkélkedik a zenekar szintise és kütyüse, Jono Ma. Az énekes-gitárosnak, Gabriel Winterfieldnek az Unplugged in New York a kedvenc Nirvana-lemeze, ezt hallgatta ugyanis a legtöbbet, a basszusgitáros Jack Freemannek a Steve Albini felügyelete alatt készült In Utero, Jonónak pedig a Bleach volt meg először, úgyhogy ahhoz kötődik a leginkább, a kedvenc száma pedig a Negative Creep. A Nevermindot egyiken sem említik.

A Jagwar Ma tagjai ezután lelkesen sorolni kezdik, hogy miket hallgattak még tinédzserként.

Sonic Youth, Beastie Boys, My Bloody Valentine

– röpködnek a nevek, aztán szép lassan rácsúsztak az elektronikus zenére Aphex Twinnel és a Warp kiadványaival, és bár tudják, hogy a Jagwar Ma nem tipikus gitárzenekar, nincs dobosuk sem, sokakkal ellentétben még mindig hisznek a gitárzenében.

Amikor felidézem nekik, hogy egyszer egy interjúban úgy jellemezték magukat, hogy a Chemical Brothers vizuálok nélkül, furcsán néznek. “Tényleg mondtunk ilyet? De hiszen vannak vizuáljaink! Biztos akkor mondtuk, amikor még nem voltak” – értetlenkednek, aztán kifejtik, hogy igazából annyira unják, hogy mindig ugyanazokat a dolgokat kell elmondaniuk, hogy simán lehet, hogy elhagyta egy ilyen a szájukat.

Ezen a ponton úgy gondoltam, jó ötlet megkérdezni, hogy mi volt a legrosszabb leírás, amit valaha olvastak a zenéjükről. “Indie-dance! Ez rettenetesen felidegesített, mert az ilyen zenét tényleg gyűlölöm” – vágja rá Gabriel. “Meg ott van ez a ‘bring baggy back’ dolog, mintha mi tényleg visszahoznánk a baggyt, vagy mi lennénk a következő Happy Mondays. Nem mintha nem imádnánk a Happy Mondayst.”

Amikor a rövid beszélgetés egy pontján kiderül, hogy a Green Buzzard a kedvenc ausztrál zenekarom (az idei EP-jükről írtunk is), kicsit elkerekedik a szemük, hogy honnan és miért ismerem. Aztán nekem kerekedik el, amikor kiderül, hogy Gabriel közös zenekarban játszott a Green Buzzard frontemberével.  “Paddyvel gyerekkorunk óta ismerjük egymást, az iskolában találkoztunk, és az egyik legjobb barátom” – mondja Gabriel. A zenekar több mint tíz éve alakult, Ghostwood volt a nevük, Gabriel volt a frontember, Paddy Harrowsmith pedig gitározott a zenekarban. Egyetlen EP-jük jelent meg még 2007-ben, Ausztráliában pedig olyan zenekarokkal turnéztak, mint a Jesus & Mary Chain, az Ash, a Silversun Pickups és a Maxïmo Park.

Ha már ilyen szépen egymásra találtunk, megkértem őket, hogy ajánljanak valami hasonlóan szuper ausztrál zenekart, amire gondolkodás dobták be a Babe Rainbow nevét. “Ilyen surf rockos cucc a korai hatvanas évek ízeivel, még a pszichedelikus korszak előttről.”

A Jagwar Ma jelenleg egyébként duplaüzemmódban üzemel, a fesztiválszezon mellett új számokkal is foglalkoznak. Júliusban felléptek volna például a Szigetet szintén megjárt The Xx izlandi fesztiválján, de miután a helyszínt veszélyeztetett területté nyilvánították, le kellett mondani az egész rendezvényt. “Mivel már amúgy is megvolt a repjegyünk, elmentünk, és Reykjavíkban töltöttünk néhány napot, ahol stúdióba vonultunk.” Azt nem vitatják ők sem, hogy ez már talán egy új lemez kezdetét jelenti, de egyelőre még fogalmuk sincs, hogy mennyit kell várni a következő albumig.