Néha mindenki alól kicsúszik a talaj

2018.04.10. 16:30

2016 szeptemberében Adlait címmel és egy rakás poszttinédzserkori szenvedéssel jött ki a Mayberian Sanskülotts harmadik nagylemeze, amit aztán az év legjobb magyar megjelenései közé válogattunk a Stenken. A folytatás már úton van, a készülő negyedik albumról pedig egy számot már hallani is lehet. A dal ráadásul egy klippel együtt érkezett, az Indexen lehet először látni.

Aki ismeri a zenekar korai anyagait, bizonyára meg fog lepődni, mennyire jól szól az Unreal című szám, amelynek produceri munkái mögött a többek között a Gustave Tiger, a Moog és a Hammer of Gods zenekarokból ismert Dorozsmai Gergő áll. A dalhoz aztán az abszurd humor dilivonatján robogó Pajor Kristóf rendezett klipet, ő a főszereplője is a videónak, amelyben egy papírzacskóval a kezében előbb jól elvágódik, aztán végiggurul egy rakás látványosan téli helyszínen.

A rendező így mesélt a klip koncepciójáról: "Vannak olyan pillanatok az életünkben, mikor úgy érezzük, kicsúszik a talaj a kezünk közül. Ilyenkor több választási lehetőség is kínálkozik: nem gurulunk le vagy legurulunk. A videoklip ömmagába rúg, és koncepciójában az utóbbi lehetőséget választja mint egyetlen megoldást. A valószerűtlenséggel foglalkozik, melyre racionális válasz nem adható, éppen ezért annyira izgalmas. A valószerűtlenség megbizserget valamit bennünk, ami mélyebben van, mint ahol az ész lakik, ott, ahol a narancsok, káposzták és egyéb déli gyümölcsök vígan, önmagukból kikelve léteznek."

Az Unreal szövegét egyébként egy rossz párkapcsolat ihlette, amelyet a zenekar egyik alapítója és gitárosa, Balogh Gallusz jegyez, ő ezt árulta el a számról: "Az Unreal arról szól, amikor két ember annyira eltérő attitűddel rendelkezik, hogy szinte egy idegen létformának érzi a másikat, amit soha nem lesz képes megérteni, de valamiért mégis részei maradnak egymás életének, pedig igazán semmi nem indokolja ezt. Egy olyan párkapcsolat (szerencsére nem az enyém) inspirálta a szöveget, amit már rossz volt nézni, de nyilván bármilyen más jellegű emberi kapcsolatra érvényes lehet."

A Mayberian Sanskülotts legközelebb május 3-án, csütörtökön, koncertezik majd a Toldiban, a zenekar előző nagylemezéről pedig ebben a cikkünkben lehet részletesen olvasni.

Kapcsolódó
Nem vagy olyan pancser, ahogy gondolod

Nem vagy olyan pancser, ahogy gondolod

És a szenvedések egyáltalán nem érnek véget a tinédzserkorral. Nálunk debütál a Mayberian Sanskülotts legújabb albuma, számról számra.

Ne maradjon le semmiről!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek

Méreggyűrűk, királyi ékszerek, évezredes relikviák és illatos fémek

A páratlan kincsek mögötti igazság még bennünket is letaglózott.

február 9., 18:39

  • Kultúr
A negyvenezer éves divat, amit most mindenki megismerhet Budapesten

A negyvenezer éves divat, amit most mindenki megismerhet Budapesten

Történelmi ékszerek és modern divat találkozása a fővárosban.

február 10., 10:56

  • Kultúr
Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével

Nyáry Krisztián még Sztahanovot is büszkévé tenné mostani sikerével

Néhány százezer volt a cél, de már az egymilliót is túllépte a végösszeg.

február 10., 10:54

  • Kultúr
A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A szemétbe szánták, végül több mint 10 millió forintért talált gazdára egy Harry Potter-könyv

A regény az első 500 megjelent, valamint a közkönyvtáraknak kiosztott 300 példányszám között volt.

február 10., 06:52

  • Kultúr
Pórul járt a sertésoldalas Budapest szívében

Pórul járt a sertésoldalas Budapest szívében

Milyen a hűtőhideg kenyér?

február 10., 06:29

  • Kultúr
Hajnal

Hajnal

Lehetett volna dalmata, de a miénk komondor volt.

február 9., 14:14

  • Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja

Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.

4 órája

  • Kultúr
A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat

A Magyarázat mindenre nyerte a legjobb filmnek járó díjat

Átadták a 44. Magyar Filmszemle elismeréseit.

február 10., 07:09

  • Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.

február 8., 09:32

  • Kultúr
Ókovács Szilveszter szerint nem kéne pályázatot kiírni az intézmények felsővezetői pozícióira

Ókovács Szilveszter szerint nem kéne pályázatot kiírni az intézmények felsővezetői pozícióira

Az operaház főigazgatója szerint a bíró a miniszter, a bizottság tagjai pedig csupán labdaszedők.

február 10., 11:44

  • Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.

február 8., 07:33

  • Kultúr
A nők pelenka-, a férfiak BMW-reklámot csinálnak

A nők pelenka-, a férfiak BMW-reklámot csinálnak

Minél több pénzről van szó, annál kevésbé bízzák nőre?

február 9., 10:50

  • Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat

A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.

4 órája

  • Címlapon
A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán

A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán

Az eseményen szóba került a magyar agrárium helyzete és Magyarország katonai biztonsága is.

6 órája

  • Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt

Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.

47 perce

  • Kultúr
A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában

A helyi rendőrség megszakította Ed Sheeran utcai koncertjét Indiában

Túlzsúfolt volt az utca, Ed Sheeran az Instagramon reagált.

február 10., 12:00

  • Kultúr
Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

Borbély Alexandra élete alakítását nyújtja.

február 8., 15:06

  • Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.

február 8., 09:40

  • Kultúr
A súlyos motorbaleset majdnem a legenda életébe került

A súlyos motorbaleset majdnem a legenda életébe került

Jó időre kivonta őt a forgalomból, de felépülése alatt lett ideje „jobban megvizsgálni a dolgokat”.

február 9., 06:18

  • Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.

február 8., 14:05

  • Kultúr
Kiderült, mi okozta David Lynch halálát

Kiderült, mi okozta David Lynch halálát

A legendás rendezőnél még 2020-ban diagnosztizáltak tüdőtágulatot.

február 8., 16:00

  • Kultúr
Akkora port kavart A brutalista, hogy az Oscar-díj szabályzatát is módosíthatják

Akkora port kavart A brutalista, hogy az Oscar-díj szabályzatát is módosíthatják

Kötelezővé tennék az MI-használat feltüntetését az Oscar-jelölt filmeknél.

február 8., 19:39

  • Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva

Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.

33 perce

  • Kultúr
22. Little Miss Hungary döntője

22. Little Miss Hungary döntője

február 10., 12:57

Neked ajánlott