Ma lekapcsolják a lélegeztetőgépről a legendás metálgitárost

2018.06.06. 10:24

Május 30-án, 48 évesen kapott szívinfarktust, majd esett kómába a legendás gitáros, Ralph Santolla, aki többek között olyan együttesekben játszott, mint a Deicide, az Iced Earth, az Obituary és a Death. A családja most bejelentette: június 6-án, szerdán lekapcsolják az őt mesterségesen életben tartó lélegeztetőgépet.

Ezt a gitáros fia, Dorian Angelo Santolla jelentette be a Facebookon - írja a Revolver. Azt is közölte, apja örökségét azzal is fenn kívánják tartani, hogy szerveit felajánlják azoknak, akiknek szüksége van rájuk az életben maradáshoz. "Nem is fogják tudni, mit kaptak, amíg hirtelen nem válnak viccessé, szarkasztikussá, nem jelennek meg rajtuk tetoválások, és nem kezdenek el gitáron játszani" - mondta Sue Santolla-Rocha, a gitáros édesanyja.

Santolla 1969-ben született, és több legendás zenekarban is játszott: a death metálos Deicide-dal 2005 és 2011 között zenélt és turnézott többek között Magyarországon is, de játszott a Milleniumban, az Obituary-ban és Sebastian Bach mellett is. Emellett részt vett a Death, az Iced Earth, a Melechesh és a Vital Remains turnéjain is gitárosként.

Több szólólemeze is megjelent, zenélt Gary Hughes egyik lemezén, és olyan projektekben is részt vett, mint a Memorial, a Serpent Seduced Eye vagy a Redscream, de alapított egy szupergroupot is, a Devil's Highwayt a Crowbar, a Dimmu Borgir, a Testament és más együttesek tagjaival. A Devil's Highway szólólemezének munkálatai épp zajlottak Santolla infarktusakor, de a lemez valószínűleg így is meg tud jelenni.