A tehetetlen dühöt okádtam bele ebbe a dalba

2018.06.19. 14:13

A Black Nail Cabaret egy magyar synth noir / dark pop duó,  2008-ban alakult Árvai-Illés Emesével (ének) és Tarr Zsófival (billentyűk), utóbbi 2016 júliusában elhagyta a zenekart, helyét Árvai Krisztián vette át, aki addig hangmérnökként, producerként, és szerzőként is közreműködött a zenekar életében. Most egy kislemezpremierrel és egy új klippel térnek vissza. 

Raphael Preston2

A most megjelenő három dalt tartalmazó kislemez, a Béte Noire a negyedik nagylemez előfutára, ami várhatóan év végén jelenik meg. A kislemezt először a Stenken lehet meghallgatni: 

Bête Noire by Black Nail Cabaret

"A Lorraine is egy fiók-dal, több verzióban létezett mielőtt megkapta a végleges formáját és már nagyon régóta ültünk rajta. A szöveget egy sorozat fiktív karaktere ihlette, aki kvázi az egyetlen kapocs volt nekem Angliával, amikor úgy döntöttünk, hogy kiköltözünk. Akkor jártam ott életemben először, és egyből mélyvíz jött, amitől kicsit megreccsentem. Vicces, hogy akkor jelenik meg ez a dal, mikor már haza is költöztünk." 

A kislemezzel egyidőben egy videoklipet is kiadtak, amit a márciusi télben forgattak az Oroszlányi Bányászati Múzeum területén. A klipben látható épületek többsége azóta lebontásra került, nem sokkal a forgatás után.

"Mikor még Londonban éltünk, mindent egy képzeletbeli nagyítón át láttunk, minden hír jobban megrázott, ami otthonról jött. Szélsőséges és abszurd gondolatok és körülmények pörögnek most idehaza, felgyülemlett gyűlölet a másik ember iránt, amit fel sem fogunk igazából. Még a másik magyart is gyűlöljük, nemhogy a külföldit, vagy aki nem úgy gondolkozik, mint mi, saját családtagjainktól képesek vagyunk politikai nézetkülönbségek miatt eltávolodni. (..) Ezt a tehetetlen dühöt próbáltam beleokádni ebbe a dalba és videóba." - írják az alkotók a klipről. 

"Ez a klip részemről egy görbe tükör, ahol lázadunk egy arctalan diktátorral szemben, hiába. A levélben, amit kinyitunk a végén, bármilyen kellemetlen hír lehet, személytől függően. Elpoénkodtunk ezen, mikor dolgoztunk a klipen: levél a NAV-tól, vagy végrehajtói végzés, hogy leszerelik a melegvíz órát - pedig azért megvoltak ezek a pillanatok, és akkor nem voltak annyira viccesek."

Ne maradjon le semmiről!

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?