A Disney-sztár, aki nem gondolta, hogy megéri a 21-et

GettyImages 983825968
2018.07.25. 16:18

Ha visszaesem, akkor azt mutatom meg a rajongóknak, hogy ez teljesen oké. Ezt nem tehetem meg.


A fenti mondatot Demi Lovato egy 2018. márciusi interjúban mondta, amiben részletesen taglalta az egész életét végigkísérő mentális problémáit. Bulimia, bipoláris zavar, alkohol- és drogfüggőség. Nem sokkal később, júniusban kiadta a Sober című számát, amiben költői én ide vagy oda, Lovato egyenesen énekel arról, hogy sajnálja, de már nem józan. Hogy hiába próbálkozik, nem bírja ki. Hogy magányos. Hogy már annyiszor kijárta ezt az utat. És hogy szóljunk neki, ha vége az egésznek. Egy hónapra rá érkezett a hír: Demi Lovato kórházba került túladagolás miatt. Az első híresztelések szerint heroin volt (a hír forrása a kezelésére adott gyógyszerből próbálta kikövetkeztetni), de a jelenlegi legaktuálisabb értesülés szerint fájdalomcsillapítókat szedhetett be. Az állapota stabil. Úgy néz ki, hogy megéri a 26. születésnapját augusztusban.

Az 1992-ben született Lovato fiatalkorától kezdve a figyelem középpontjában állt, már gyerekkorában bekerült a Disney-gépezetbe. Karrierjét Selena Gomez mellett kezdte a Barney & Friends című gyerekműsorban (ebben szerepel egy dínónak öltözött ember egy csoport kisgyerek között), de már előtte tanult színészetet, járt zongora- és gitárórákra. Amikor elkezdett a tévéműsorban dolgozni, az iskolatársai bullyingjának áldozata lett, magántanulóként fejezte be a gimnáziumot 2009-ben. Édesapja alkoholista volt, és bipoláris zavarban szenvedett, de Lovato csak két évig ismerhette, a szülei 1994-ben elváltak, és bulimiás édesanyja nevelte, aki tehetségkutatókra és szépségversenyere cipelte a lányát.

A problémás szülők, az örökölt bulimia, a bullying mind óriási hatással volt a lányra, miközben egyre nagyobb szakmai sikerek érték: a Disney Channel tévéfilmjében, a Camp Rockban játszhatta az énekes főszerepet 2007-ben. Egy évvel később megjelent az első nagylemeze, de ekkor még erősen érződött rajta az, hogy a Disney-birodalomnak próbál megfelelni a jellegtelen és személyiség nélküli dalaival. A cég aztán érezte, hogy talált magának egy új szórakoztatóipari hercegnőt, és bele is került abba a húsdarálóba, amibe Miley Cyrus, a Jonas testvérek vagy a már említett Gomez. Mindez egészen addig tartott, amíg Lovato 2010-ben, amikor a Jonas Brothers előzenekaraként turnézott, meg nem támadta a turnérepülőn egy háttértáncosát, aki szóvá tette, hogy túlságosan sok Adderallt – figyelemzavaros gyerekeknek felírt, egyébként pörgető gyógyszer – szed.



Lovatónak ez volt az első botránya, és 18 évesen azonnal rehabra küldték, ami kinyitotta a szelencét, és egyre több olyan részlet derült ki róla, amit a Disney nem biztos, hogy nyilvánosságra hozott volna. Gyerekkora óta súlyproblémákkal küzdött, bulimiás volt, 9 éves korától kezdve. Vagdosta magát, amit aztán tetoválásokkal takart el (a „Stay Strong” felirat a csuklóján pont egy ilyen vágásra készült). De amikor kijött a rehabról, a családja biztosított mindenkit arról, hogy Lovato komolyan veszi a gyógyulást, és ezentúl is járni fog kezelésekre.

A Disney után másfelé kanyarodott a karrierje, albumokat továbbra is adott ki, de már az amerikai X-Factor zsűritagja lett, 2013-ban pedig a Glee című sorozat több részében is feltűnt. Az csak később derült ki, hogy a rehab után sem maradt teljesen tiszta: édesanyja könyvében hosszan ír egy részről, amikor az énekesnőt már azzal fenyegetik, hogy el fogja veszíteni a féltestvérét, ha nem józanodik ki. Még 2011-ben készült egy dokumentumfilm Stay Strong címmel, ami pont arról szól, hogy Lovato mennyire megváltozott, és hogy jó útra tér. Csak évekkel később vallotta be: a forgatás közben, sőt valójában úgy általában folyamatosan kokózott. Egy interjúban arról mesélt, hogy folyamatosan volt nála cucc, volt, amikor megvárta, hogy mindenki elaludjon körülötte a repülőn, és úgy nyomta, volt, amikor kiment a vécébe. Direkt volt mellette egy józan segítő, akinek az lett volna a feladata, hogy figyelje Lovatót, de még előtte is sikerült titokban tartania a kokót. Állítása szerint harminc percig sem bírta ki kábó nélkül. Azt hitte, hogy a 21-et sem fogja megérni.


Lovato viszont erényt kovácsolt a betegségeiből, és ahelyett, hogy eltitkolta volna őket, mint a karrierje korai részében, nyíltan és bátran beszélt róluk, akár az önsebzésről, akár a bipoláris zavarról, akár a testképzavarról. 2013 nagy részét egy CAST nevű szervezet rehabilitációs központjában töltötte, egy idei interjú szerint viszi magával a turnéra a szervezetet, ami információs sátrat is állít a koncertek előtt. A legtöbb ügynek büszke szóvivője is, a 2016-os demokrata jelöltállító gyűlésen például a mentális zavarokról beszélt a párt delegáltjai előtt.

Egy idei interjúból az is kiderül, hogy a jelöltállító évében jutott el arra a pontra, hogy elege lett a szórakoztatóipar világából. A 2016-os Met-gálára hivatalos volt, de teljesen kiborult egy másik, meg nem nevezett híresség miatt. Nagyon közel került ahhoz, hogy elkezdjen inni, de még időben írt üzenetet a menedzserének, és a gáláról szinte egyenesen egy anonim alkoholisták találkozójára ment. Lovato azt mesélte, hogy a találkozóra menet a ruháját lecserélte, de az ékszereit nem.

Egy évvel később nekiállt egy újabb dokumentumfilmnek, hogy a bevallottan kamu Stay Strong emlékét is eltörölje. Bár a 2017-es Simply Complicatedet érte olyan kritika, hogy leginkább egy hosszú promófilmhez hasonlít, még így is közelebb járt az igazsághoz, mint az öt évvel ezelőtti próbálkozása. Ugyancsak 2017-ben posztolta Lovato az Instagramra, hogy már öt éve józan. Akkoriban jelent meg hatodik nagylemeze, a Tell Me You Love Me.

És minden úgy tűnt, hogy Lovato jó úton jár: az összes promóinterjúban büszkén beszélt a saját problémáiról, és arról, hogyan próbálta és próbálja ezeket a mai napig leküzdeni, hogy rendszeresen edz, és tudatosabban étkezik. Ahogy ő is emlegette, a józansága egy fontos eleme volt a rajongótáborának: itt van egy nő, akit gyerekkorától kezdve mindenféle démonok gyötörnek, de sikerült hosszú, kínkeserves harcban leküzdenie őket, legyen szó az önkéntelen zabálásról, a drogokról, vagy a testsúlyproblémákról.

Demi Lovato
Demi Lovato
Fotó: Miguel Riopa / AFP

Sikeres popelőadó, akinek sikerült állva maradnia abban a tornádóban, amivel a Disney-világból kiugrott énekesnők és színésznők megküzdenek. (Érdemes például visszanézni Miley Cyrus karrierjét, aki mára már egy visszafogott, balladákat éneklő sztár lett, és teljesen elhagyta azt a mocskos/szexi imidzset, amivel sztár lett.) Az e heti kórházba kerülése megdöbbentő és rémisztő is lehet. Bár a heroin híre végül nem bizonyult igaznak, az opioid tartalmú gyógyszerek (amik Prince halálát is okozták) ugyanannyira komoly problémának számítanak. Lehet, hogy azt az ember, aki démonvadászatra építette a karrierjét, legyőzte a legnagyobb ellensége.

(Borítókép: Simone Joyner / Getty Images)

Ne maradjon le semmiről!