Látogatócsúcs a Szigeten, nyereséges lesz

Szekeres Máté 08.11 Sziget vol4-39
2018.08.14. 18:38

 Bár pontos szám csak szerdára várható, biztosan látogatócsúcsot hozott az idei Sziget. Kádár Tamás főszervező az MTI-nek kedden kora este elmondta, hogy több mint félmillióan szórakoztak a fesztiválon. Az eddigi látogatócsúcs a 2016-os 496 ezer volt, tavaly mintegy 450 ezren jöttek el a 26. Szigetre. Idén a szombati (a fő fellépő a Mumford & Sons volt), a vasárnapi (Dua Lipa) és a hétfői (Kygo) nap is teltházas volt, és elképzelhető, hogy a keddi zárónap vége felé is kitehetik a "megtelt" táblát.

"A csúcsdöntés annak is köszönhető, hogy 12 százalékkal, 8,6 milliárd forintra tudtunk növelni a költségvetést, ez az európai fesztiválpiac mércéjével is komoly büdzsének számít. Csak a nagyszínpados fellépőkre egymilliárddal többet költhettünk. De a látogatószám szerencse dolga is, ki ér rá az adott héten a nagy sztárok közül, ki van éppen turnén vagy ki készít éppen lemezt, mert akkor hiába hívjuk, nem fog eljönni" – nyilatkozta Kádár Tamás, akivel pár napja mi is készítettünk interjút.

A 2018-as húzónevek közé tartozott a már említetteken túl például Lykke Li, az Oscar and The Wolf, Bonobo, Lana Del Rey, a Bastille, Liam Gallagher, Shawn Mendes és a War On Drugs is. Kádár kiemelte, hogy a Sziget hagyományainak megfelelően idén is számos olyan koncert, program volt nagyon sikeres, amely kisebb, sok esetben nem zenei, hanem egyéb kulturális helyszíneken, sátrakban zajlott. Szerdán Kendrick Lamar háromnegyed órás késéssel kezdett, erre Kádár annyit mondott, hogy a repper által hozott hangtechnika problémái okozták a csúszást. "Mivel a nagyszínpadon a Sziget közelében lakók miatt 23 órakor be kell fejezni a koncerteket, a sztár showja ennyivel rövidebb volt, bár egy picit tovább játszott, így teljesítette az elvárt minimumot" – fogalmazott.

A fesztivál idején a kedd esti viharig meglévő kánikulai hőség bizonyos szempontból a szokásosnál több feladatot rótt a Sziget csapatára. "Figyelni kellett arra, hogy a vendégek zavartalanul vízhez jussanak, hűtés céljából számos ponton helyeztünk ki párakapukat. Az egészségügyi személyzetnek is sok dolga volt a napszúrás-gyanús esetek miatt" – mondta Kádár. 

Kádár tavaly vette át a főszervezői teendőket Gerendai Károlytól; a Sziget Kulturális Szervezőiroda többségi, 70 százalékos tulajdonosa tavaly év elején a Providence Equity Partners amerikai befektető lett. "Az idei Sziget egész biztosan nyereséges lett, de pontos adatokat csak akkor tudok mondani, ha már látom a vendéglátói forgalom és a végleges jegyeladási számok alakulását, a végleges elszámolásokat" – mondta Kádár.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?