Még mindig itt vagyok – Madonna 60

Azt mondják rólam, megosztó vagyok. De azt hiszem, a legmegosztóbb dolog, ami hozzám kapcsolódik, az, hogy még mindig itt vagyok

– mondta két évvel ezelőtt, amikor az év női előadójának választották a Billboard Nők a zenében eseményén. Ahol arról is beszélt, hogy úgy érzi, ebben a bizniszben megöregedni a legnagyobb bűn az emberek szemében. De ő mégis új lemezre és új filmrendezésre készül, és nem hajlandó elkotródni csak azért, mert egyesek nem szívesen látnak idősebb nőket a szórakoztatóiparban.

És valószínűleg azért sem vonul vissza, mert hozzászokott az értetlenkedéshez. A karrierje kezdete óta folyton felmerül, hogy mégis mitől lett éppen ő a bolygó legnagyobb női sztárja. Csinos volt mindig, de nem lélegzetelállító szépség, ügyes táncos, de nem kiemelkedő énekes. Tud játszani, de messze nem kivételes színésznő. Akaratban, elszántságban és szorgalomban viszont nem akadt párja, ahogy abban sem, hogy megérezze a trendeket, egy picivel mindig a többiek előtt tudja, hogy mire fognak ráharapni az emberek. Kivételesen hosszú ideig, egészen a kétezres évek elejéig ő diktálta a divatot, legyen szó popzenéről, videókról, ruhákról, hajról vagy sminkről. De ami ennél is fontosabb, a gondolkodásunkat is befolyásolta.

Fájdalmas gyerekkor (1958–1977)

Madonna soha nem vette túl komolyan az interjúkat. Szívesen talált ki sztorikat, színezte ki a vele történteket, legyenek azok vidámak vagy szomorúak. Így alakult ki a gyerekkoráról az a kép, miszerint a kis Madge egy félárva, szegény, borzasztó szenvedéseken keresztülment gyerek volt, akiből aztán lázadó, öntörvényű, kezelhetetlen kamasz lett. Hogy mennyire nehéz kibányászni az igazságot, azt jól mutatja a Madonna korai éveiről készülő film körüli hiszti. Madonna szerint ez a film, vagyis egyelőre csak a forgatókönyve, nettó hazugságokból áll. Azzal kezdődik például, hogy az énekesnő karaktere azt mondja: „Detroitban születtem, és kibuktam a középiskolából.” Csakhogy ő Bay Cityben született, és soha nem bukott ki a suliból. Később kiderült, hogy ezt a mondatot a forgatókönyvíró szó szerint vette egy korai Madonna-interjúból.

Annyi biztos, hogy korán elvesztette az édesanyját, apja pedig feleségül vette a házvezetőnőjüket. Öt édestestvére mellé kapott még két féltesót, és bár nem volt könnyű természetű gyerek, mindig jól tanult, és benne volt a pomponlányok elit csapatában is. Ösztöndíjat kapott a Michigani Egyetemre, ahol a balett-tanára, Christopher Flynn hatására döntött úgy, hogy inkább otthagyja a sulit, és New Yorkban próbál táncoskarriert építeni. Flynn nem csak emiatt volt fontos az életében. Madonna szerint ő látta meg benne először a tehetséget, ő vezette be az éjszakai életbe, a melegklubok világába. És később ő volt az egyik első a barátok hosszú sorában, akiket az AIDS miatt vesztett el.

Sötét évek (1977–1983)

A Madonna-legenda része, hogy csak 35 dollárja volt, amikor New Yorkba ment. Sokszor éhezett, nem volt hol laknia, és mindenféle melót elvállalt a fánkárusítástól az aktmodellkedésig, míg végre táncosként dolgozhatott. Közben folyamatosan próbálkozott a zenéléssel is, korai punkos formációiról itt lehet többet olvasni. Arról viszont nagyon sokáig, egészen 2013-ig nem beszélt, hogy ebben az időszakban többször kirabolták és egyszer megerőszakolták. A húszas évei elején főleg zenészekkel és más művészekkel járt, köztük a legismertebbek a festőművész, Jean-Michel Basquiat, aki nagyon fiatalon, herointúladagolásban halt meg, és John „Jellybean” Benitez DJ, aki később Madonna alkotótársa is lett. A viszonylagos sikertelenség nem tartott sokáig, 1983-ban megjelent első lemeze, Madonna címmel.

Fetrengés a csúcsig (1983–1990)

Bár a Madonnát sem fogadták rosszul, a világhírt a következő, 1984-es lemez, a Like a Virgin hozta el. Hat hétig vezette Billboard-listát, eladtak belőle 12 millió példányt. De ami ennél is fontosabb volt, hogy ezzel Madonna betört a tévébe is. Az MTV első Video Music Awards díjátadóján elővezetett Like a Virgin után már senki nem akadt, aki ne tudta volna, hogy ki az a Madonna. Ez a lényegében koreográfia nélküli fetrengés és nyögdécselés a színpadon annyira más, annyira gátlástalan volt a többi produkcióhoz képest, hogy kitörölhetetlenül beleégett mindenkibe, aki látta:

Ezután Madonna nem tudott hibázni, legalábbis, ami a zenét illeti. A következő két lemeze, a True Blue és a Like a Prayer is megasiker lett, olyan számokkal, mint a Papa Don't Preach, az Open Your Heart, a La Isla Bonita, az Express Yourself, a Cherish vagy a Like a Prayer. Utóbbi videóklipje, amiben Madonna égő keresztek előtt táncol, és megcsókolja a fekete Jézust, elég sokba fájt neki. A katolikus egyház kifogásai miatt ugyanis szponzora, a Pepsi visszalépett. Pedig mai szemmel a klip egyáltalán nem botrányos, inkább jó szándékú kiáltvány a rasszizmus ellen. Madonna és az egyház háborúja itt nem ért véget, később maga a pápa kérte a híveket arra, hogy semmiképpen ne nézzék meg a Blond Ambition turnét, mert Madonna két táncosával szexet imitált a színpadon.

Valamilyen furcsa oknál fogva a kezdetektől ragaszkodott ahhoz, hogy ne csak popsztár, hanem filmsztár is legyen. Ennek eredménye számos borzasztó vagy közepes film és alakítás. Az egyetlen kivétel ebben az időszakban a Kétségbeesve keresem Susant volt, amiben tulajdonképpen magát alakítja, egy öntörvényű, szabad nőt, aki lenyűgözi a társadalmi normáknak megfelelni igyekvő főszereplőt. A magánélete is összefonódott Hollywooddal, feleségül ment Sean Pennhez, akivel néhány erőszaktól sem mentes évet töltött együtt. Madonna még hosszú évekkel a válásuk után is úgy beszélt Pennről, mint élete legnagyobb, sőt egyetlen szerelméről, ami nyilván igen jól esett aktuális partnereinek.

Túl sok szex (1991–1999)

A kilencvenes éveket egy újabb MTV-s fellépéssel indította, ezúttal a Vogue-ot adta elő rokokó jelmezben. Fehérnemű-villantás itt is van, de ez a produkció már fényévekre van a Like a Virgintől:

Mégis, ennek az évtizednek az elején mintha valami félrement volna a karrierjében. A szex bejött, toljuk tovább – gondolhatta, úgyhogy kiadott egy lemezt (Erotica), egy fotóalbumot (Sex) és egy borzasztó filmet (A tanú teste) is a témában. És ez együtt egyre gátlástalanabb médiaszerepléseivel, például azzal, hogy élő adásban felajánlotta David Letterman műsorvezetőnek, hogy szagolja meg a bugyiját, kicsit soknak bizonyult. Nem is annyira üzletileg, hiszen például a rohadt drágán forgalmazott Sex albumból így is elment 1,5 millió, de a kritika kezdett elfordulni tőle. Madonna időben észrevette, hogy nem elég sok pénzt keresni (közben lett egy saját lemezkiadója is), vállalhatónak kell maradnia a széles közönség számára. Neki már régen nemcsak a New York-i meleg közösség, hanem a középnyugati suttyók és magyar lakótelepek népe is a közönsége. (Bár ez utóbbi valószínűleg nem volt szempont.)  Így aztán a következő lemezén (Bedtime Stories) visszavett, és egy giccsesebb-szomorúbb irányba fordult. (Igaz, a Human Nature klipjében azért visszaköszönt a szadomazo meg a kötözős szex is.)

A giccsparádé csúcsa az Evita című film volt, melynek magyarországi forgatása alatt derült ki, hogy Madonna terhes. Ez főleg amiatt érdekes, mert a gyerekvállalás tekintetében is megelőzte korát. Ma sem túl gyakori, de már nem is olyan ritka, hogy egy nő, aki negyven körül még nem találta meg a társát, egyedül vág bele a családalapításba. És bár hivatalosan Madonna és gyermeke apja, a fitneszedző Carlos Leon jártak, valószínűbb, hogy Madonna a potenciális apát és nem élete szerelmét látta meg a férfiban. Lourdes születése után nem sokkal szakítottak, de a kislányt továbbra is közösen nevelték. (Pár évvel később A második legjobb dolog című filmben Madonna egy nagyon hasonló helyzetbe került nőt játszik.)

1998-ban aztán kijött a Ray of Light, zenei pályájának csúcsa, a legjobb albuma és a legjobb imidzse. A Ray of Light farmeres-pólós Madonnája, a gyerekét egyedül nevelő anya, az értékeivel tisztában lévő, de szerény (ezt a figurát először próbálta ki) nő, akit a pénz- és pasihajszolás után most a gyereknevelés és a spiritualitás érdekel. Jellemző a befolyására: azzal, hogy elkezdett érdeklődni a kabbala iránt, olyan világtrendet generált, amit a kabbala még most sem hevert ki. Sokáig ment a vita arról, hogy a magát feministának mondó, de sokszor inkább szexistának tűnő Madonna megfelelő példakép-e a fiatal lányok számára. A Ray of Light Madonnája után ez már nem volt kérdés: ki ne szeretne ilyen összeszedett, erős, független nőt nevelni a lányából?

Zene < Malawi (2000–2010)

2000-ben úgy tűnt, hogy Madonnának lenni soha nem volt jobb. Új lemeze, a Music ismét óriási siker, az első videó, az Ali G-vel súlyosbított címadó dal klipje világossá tette: az új évezredben is Madonna diktál. Ráadásul a magánélete is jól alakult, feleségül ment Guy Ritchie filmrendezőhöz, megszületett a fiuk, Rocco. 2001-ben megint lenyomott egy jövedelmező turnét, övé lett az aktuális Bond-főcímdal (Die Another Day), és a menetrendszerű filmes bukás is megvolt, ezúttal a Ritchie-vel közösen elkövetett Hullámheggyel.

A kétezres évekre mégis megváltozott valami, Madonnát mintha elkezdte volna egyre kevésbé érdekelni a zene. 2003-as albuma, az American Life nem azért lett sikertelenebb, mint az elődei, mert egy sereg új énekesnő jelent meg a piacon, hanem mert egyszerűen nem volt elég jó. Madonna a jól bevált recepthez fordult: csináljunk valami emlékezeteset az MTV Video Music Awardson. Ez végül egy közös fellépés lett Britney Spearsszel, Christina Aguilerával és Missy Elliott-tal, amelynek végén Madonna Britney-t és Christinát is megcsókolta. Annyiban bevált, hogy mindenki erről beszélt, a csók bekerült a híradókba, az újságok címlapjára. Másfelől viszont annak elismerése is volt, hogy Madonna nem egyeduralkodó többé, pláne hogy később közös dalt is felvett Spearsszel. (Amúgy pedig Britney ma már csak Las Vegasban érdekes, közel sem tudott olyan karriert építeni, mint Madonna.)

A 2005-ös Confessions on a Dance Floor sikeresebb lemez lett, de igazán a turnéval kaszált: 1,2 millióan látták a világon, 200 millió dolláros hasznot hozott. Ekkoriban kezdte Malawi sorsa érdekelni, örökbe fogadta első gyerekét is innen. Ahogy teltek az évek, egyre több pénzt és energiát fektetett abba, hogy ezt a kicsi, iszonyúan szegény afrikai országot segítse. A másik, ami Malawi mellett igazán foglalkoztatta, a filmrendezés. Miután színésznőként nem aratott túl nagy sikereket, rendezőként elkészítette Mocsok és bölcsességet, ami akár korai éveinek lenyomata is lehetne. A következő lemeze (Hard Candy) főleg azért érdekes, mert ennek turnéján eljutott egy csomó olyan országba, ahol korábban még soha nem koncertezett. Így hozzánk is, az Index cikkét a koncertről itt lehet elolvasni. Aztán örökbe fogadott még egy gyereket Malawiból, és elváltak Guy Ritchie-vel.

Zene < bármi más  (2010– )

Az utóbbi években pontosan azt csinálja, amit korábban: minden erejével támogatja Malawit, ahonnan újabb két gyereket fogadott örökbe, és filmeket rendez. A kritikusok véleményével mit sem törődve Wallis Simpson után most Michaela DePrince világhírű balerina életét készül megfilmesíteni. Emellett egyre hangosabban hallatja a véleményét politikai kérdésekben. Trump győzelme után azt mondta, hogy legszívesebben felrobbantaná a Fehér Házat. Végül megelégedett azzal, hogy elköltözött Portugáliába, amit részben az amerikai politikai helyezettel, részben fia focikarrierjével indokolt. Rosszul viseli, hogy mindaz, amiért küzdött, a szólás- és véleményszabadság, a kisebbségek jogai szerinte veszélybe kerültek a világ számos pontján.

Emellett azért pár évente kötelességszerűen kiad egy-egy lemezt is, hamarosan érkezik a következő. Állítólag erősen portugál hatásokat mutat majd, de a világot úgyis jobban érdekli, hogy hatvan felett is turnéra indul-e. Addig is megpróbál a szülinapja alkalmából minél több pénzt összeszedni Malawinak. 

 Borítókép: Madonna amerikai énekesnő Torinóban ad koncertet 2015. november 19-én. Fotó: MTI/EPA/Alessandro Di Marco