Olyasmiket éltem át, amiket sokan nehezen hinnének el

Sokan nem tudják róla, de mielőtt elindult volna Seven Davis Jr. sikerszériája, hosszú évekig küzdött az addikciójával, míg végre kisütött a nap felette és felfedezte Kutmah. Aztán tudjuk, hogy megy ez: Ninja Tune meg ilyenek. 2015-ben ott is hozta ki Universes névre hallgató első nagylemezét. Majd Flying Lotus, Seth Troxler és Kaytranada is boldogan osztozott a színpadon a harcedzett gospel énekessel, aki hangjára építve mára ikonikus hangzást alakított ki, olyan arcokkal együttműködve, mint Four Tet, Daedelus, Julio Bashmore és Doc Daneeka.

A sötét időknek vége, azóta pedig a legmagasabbfaktorszámú napolaj sem védheti meg a világot tőle. És bár ő túl van a saját sötét évein, mégis fontosnak érzi, hogy szót emeljen amellett, hogy miért nem szabad semmit sem túltolni. Az interjút Erdei Zsófi készítette.

Állítólag az anyaméhben 120 bpm-es trance-t hallgatunk, el tudod képzelni?

Hallottam már hasonlót arról, hogy meghatározott tempón hallunk ilyen-olyan dallamokat a méhben, de még sosem hallottam, hogy ez kifejezetten trance lenne. Ne vedd sértésnek, de a trance nem olyasmi, amit szeretném, hogy a gyerekem halljon. Akkor már inkább soul vagy disco.

Ha a zene az élet, milyen lenne némítva élni?

Volt már részem némított életformában még a 20-as éveim elején, amikor még nem főállásban dolgoztam zenéken, és szörnyű volt. Volt egy sales állásom és a rengeteg munkaóra rákényszerített, hogy elfelejtsem a zenét. Lehetetlen helyzet. Mivel a zene a szenvedélyem, nem volt jó érzés nélküle élni. Semmi baj nincs a sales-szel, de én úgy érzem, hogy bármikor, ha valaki nem a szenvedélyét követi, hajlamos szerencsétlenül érezni magát. Szóval igen, ha némított életet kéne élnem, képes lennék rá, de nehezen.

Volt már olyan, hogy valamikor lecsúsztál egy szett legjobb részéről?

Akkoriban, amikor kezdtem ezt az egészet és hívtak élőzni, a szörnyű hangosítás volt a halálom, amikor olyan halk volt, vagy torz, hogy senki sem hallott belőle semmit. Ez már nem nagyon esik meg, habár néha még mindig nagyon nehéz a hangmérnökökkel egy-egy sound check alatt.

Láttál már valakit kidőlni egy buliban a színpadon, vagy a közönség soraiban?

Ó igen, pont ezen a héten Londonban egy “Stavie Wonderland” nevű bulin. Egy nagyon helyes lány összeesett és el is törte a karját. A promóterek behúzták őt a DJ pult mögé, hogy senki se léphessen rá. A szettem alatt végig ott is maradt, alig volt magánál, de jól elhallgatta a zenémet. Csak a buli után jött érte a mentő, remélem azóta már rendben van.

Le tudod írni az élményt, hogy milyen amikor egy BPM-en dobog a szíved a zenével?

Ezen még nem gondolkodtam. Valahogy alap, hogy van szívem és dobog. Ha bejön egy zene, az annyira magával ragad, hogy nem tudatosul bennem már a tempó és a szívdobbanás. Elég sok stílusban és tempóban utazom, szóval inkább a zene maga az, ami húz. Talán ez már egy magasabb szint.

A biódban említed, hogy voltak sötét éveid, hogyan emlékszel vissza arra az időszakra?

Az a helyzet, hogy leginkább nem emlékszem rá. Tényleg volt egy szakasza az életemnek, amikor keményen rácsúsztam a drogokra, és szerintem az agyam szándékosan blokkolta azokat az emlékeket. Viszont most, hogy már jó ideje józan vagyok, már kristálytisztán látok mindent, ami nem a túlélésért való ösztönszerű reakció volt akkoriban, mert az még mindig homály. Ezek állítólag olyan dolgok voltak, amiket ma soha sem tennék. Azóta annyit változtam, hogy csak moziként nézek vissza azokra az időkre, külső szemlélőként.

Így szomorúsággal tölt el, ha felnőtt fejjel arra a tinire gondolok, aki már csak az emlékeimben él, hiszen szerintem annyira csodálatosak a gyerekek, és a világnak sokkal nagyobb figyelmet kéne szentelnie rájuk, mert így is épp elég nehéz nekik feltalálni magukat a világban. Soha, de soha nem kéne megtapasztalniuk olyan mostoha körülményeket, amiket sokuknak kell, és itt nem csak az addikcióra gondolok, hanem annak a kiváltó okaira. 

És mi a legsötétebb sztori, amit egy klubban éltél át?

A sötét múltam miatt a legsötétebb pillanatok még mind azelőtt történtek, hogy elkezdtem turnézni szóló művészként. De éppen emiatt az ingerküszöböm már elég magas, ezért sok kell ahhoz, hogy megütközzek rajta, De volt egy alkalom, amikor Berlinben egy kis klubban játszottam, és az volt az alapállás, hogy a közönség nagyon adta, amit játszom, de a promóter és a barátai a backstage-ben nagyon nem. Szóval egy ponton elég bunkón megkért, hogy lőjem le hamarabb a szettem, ami szerintem nagyon nem profi és beleszarós azokkal szemben, akiket én vonzottam be a klubba. Lényeg, hogy kiléptem a pult mögül és látom, hogy szitkozódnak a távolból, de épp annyira, hogy halljam őket. Én meg ettől mindig fejjel megyek neki a falnak, úgyhogy odaszóltam, hogy “van valami, amit mondani akartok?” Ettől teljesen megváltozott a hozzáállásuk, és kiderült, hogy az egyik rapper volt, és szívesen nyomna nekem egy kis freestyle-t németül. Én úgy voltam, hogy gyerünk, próbáljuk meg, ha már hirtelen ilyen barátságos stílusra váltottak. Neki is látott, de nem volt benne köszönet. Nem beszélek németül, de annyit értettem, hogy rappelve tovább olt engem. Éreztem az energiákban. (Volt egy német barátom ott, aki később meg is erősítette ezt.) Talán nem ilyesmire gondoltál, de azért ezt a sztorit mondtam, mert büszke akkor voltam arra, hogy én voltam a jobb ember ebben a helyzetben. Pedig elhiheted, hogy meg tudtam volna ölni, hiszen azért, mert nem tetszik neki amit csinálok, még nem jogosítja fel őt a zaklatásra. A legrosszabb rémálmom ez a fajta erőszak, és bármikor neki is mentem volna alapesetben.

Szerinted mitől lehetnének a klubok biztonságosabbak?

Szóval tisztázzuk: én elsősorban énekes/dalszerző vagyok, utána producer, végül pedig DJ. És bárcsak tudnám, hogy lennének biztonságosabbak, de hát bolond világban élünk. Az új technológiáktól megment a társadalom, ahelyett hogy magasabb szintre lépett volna.

Ezt javaslom másoknak is.

A zenéidből süt is a boldogság, és öröm hallani ezt az optimizmust.

A zene, amit játszom, mindig egyfajta tükre a hangulatomnak, amit közvetíteni is szeretnék. Nem szeretném még depressziósabbá tenni az embereket, vagy dühössé, szomorúvá. A fenébe is, azt szeretném, hogy jól érezzék magukat, hogy mosolyogva feküdjenek le és keljenek fel, érezve magukban az erőt, hogy megvalósítsák az álmaikat.

Zárjuk valami jóval: mesélj kicsit az új albumról, a CHOIR BOY-ról!

Nemrég jöttem ki ezzel a downtempo albummal, amit egyébként éppen a sötét éveimnek dedikáltam. Ez a rehabilitációm vége, egy egészségesen pozitív módon. Nagyon sokat dolgoztam azon, hogy képes legyek egy ilyen lemezt összehozni. Úgyhogy ezt genezisként élem meg, ami kimaradt 2016-os lemezzel, és, ami képes artikulálni azt, hogy a nevelőapám gyerekként verbálisan és agresszívan bántalmazott. És persze minden olyanról is mesél, amit ez a trauma eredményezett. A lemezzel úgy érzem, hogy végre békére lelek önmagammal, és képes leszek továbblépni. Azt hiszem, volt egy adag PTSD-m, és ez az album az, ami végül kigyógyított belőle.

A következő anyag a csőben a Taxi EP, amit még a nyár vége előtt ki fogok hozni. Ez inkább disco lesz, és arról szól majd, hogyan lépek boldogan egy új életbe. Nem engedem, hogy a kemény múlt határozzon meg, csak erősítsen, hogy minden nap jobb legyek. Az egész új EP-t lejátszottam a Fatal Drop bulin Budapesten, és remélem, hogy sok boldogságot hozott minden résztvevőnek.