Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMElkezdtük érezni az idő súlyát
Lemezbemutató: Esti Kornél – Eltűnt idő
További Stenk cikkek
Az Eltűnt idő a zenekar ötödik lemeze, amely az elmúlt nagyon intenzív egy évnek a lenyomata. Alapvetően másképp készült, mint az előző album, akkor „pánikszerű szeánszokat rendeztünk a lemezfelvétel előtt, hogy közösen véglegesre írjuk a nehezebben összeálló szövegeket”, ezzel szemben most „a dalszövegek nagyjához hozzá se kellett nyúlni, jónak érezte zenekaron belüli zsűri azokat már a megmutatásukkor” – mondja Bodor Áron, a zenekar énekese.
Az alkotómunka részben azért is tudott ilyen gördülékeny lenni, mert az elmúlt egy évben sokat koncerteztek, sok időt töltöttek együtt, úgyhogy „egy hullámhosszon voltunk, meg amúgy is eléggé hasonló lelki alkatú emberek vagyunk”.
A zenei alapok többségét Lázár Ágoston, a zenekar dobosa hozta a lemezre, a hangszeres sávokat ezúttal együtt játszották fel, mert szerettek volna, ahogy Veres Imre, a zenekar egyik gitárosa fogalmaz, „minél többet visszaadni abból a lendületből és kémiából, ami a koncerteken kigurul belőlünk, és egyébként is, ez egy baromi jó, felszabadult hangulatot adott az egésznek” (a felvételek a Sounday Studióban készültek). Ez a lemezfelvételi technika nagyon jól ellenpontozta azt a típusú stúdiózást, amikor nagyon precízen, részeiből kell összeilleszteni a dalokat.
Az Eltűnt idő mint cím, korántsem véletlen, bár eredetileg nem ez volt a terv, a lemez végül egy konceptalbum lett. „Elkezdtük érezni az idő súlyát, eddig csak léteztünk, gondtalan egyetemistákként, esetleg gyakornokokként itt-ott, most meg hirtelen 30 évesek lettünk, leszünk, túl vagyunk már pár komolyabb traumán, teljes munkaidőben dolgozunk, reggelente fáj a hátunk, rosszabbul viseljük a másnaposságot” – mondja Lázár Domokos, a zenekar gitáros-énekese. A szövegeket író Áron, Domokos és Imre szövegeiben egymástól függetlenül is hangsúlyosan felbukkant az idő motívuma. Amikor három-négy dalszöveg készen volt, megszületett az ötlet, hogy ez legyen az album koncepciója, és Eltűnt idő a címe (a Sűrű köd van című dalt részben Az eltűnt idő nyomában című Proust-regényfolyam ihlette).
A lemez alapvetően viszi tovább az előző két album esti kornélos hangulatát, de született pár olyan dal is, amihez hasonlót eddig nem csináltak. Példaként a Lélegezz mélyen című számot említik, „az a dal szerintünk egy jó lenyomata a mostani kísérletezős kedvünknek”. Az együttes alapvetően most sem közéleti albumot készített, bár „az egyre durvuló közhangulattól mi is szenvedünk” – mondja Lázár. Amellett azonban, hogy aktívan követik, mi zajlik körülöttük a világban, „továbbra is inkább az általánosabb érvényű, ha úgy tetszik örök vagy egzisztencialista témák foglalkoztatnak minket”.
A magyar alternatív rockzene iránt érdeklődők legkésőbb a második, Boldogság, te kurva album 2011-es megjelenése óta ismerhetik az Esti Kornél együttest, akikhez nekem különös személyes kötődésem is van (ennek a címadó dalnak szövege annyira megülepszik az emberben, hogy tavaly egy Boldogságbolt című, később novellámban is felhasználtam egy sorát). Az együttes 2006-ban gimnáziumi zenekarként alakult Mezőtúron – ami a magyar könnyűzenének rajtuk kívül a 2012 óta megrendezett East Fest fesztivált is adja –, első nagylemezük 2009-ben jelent meg Egytől egyig címmel, ezt követte 2011-ben a Boldogság, te kurva, 2014-ben a Ne félj, majd 2016-ban az eddigi utolsó nagylemez, az Éjszaka van.
A zenekar tagjai: Bodor Áron - ének, billentyűk; Horváth Kristóf - gitár, zongora; Lázár Ágoston - dob, ének; Lázár Domokos - gitár, ének; Pályi Ádám – basszusgitár; Veres Imre – gitár; a jelenlegi felállásban 2012 óta zenélnek. Az új albumnak dupla helyett tripla lemezbemutatója lesz jövő héten az A38-as hajón: miután a 16-i és 17-i koncertjük is telt házas lett, 18-ra, vasárnapra is hirdettek egy koncertet.
Rovataink a Facebookon