A magyar népzenében rengeteg lehetőség rejlik

2018.11.14. 17:01

"Ahogy a magyar nyelv, a magyar népzene is egy bonyolultabb nyelv, így nem olyan könnyű megbarátkozni vele, több időt vesz igénybe, hogy valaki megértse. Viszont aki rákattan, az nagyon rákattan" – mondta néhány éve az Indexnek Weyer Balázs az első budapesti Womexre hangolódva.

Nóvé Soma, a Middlemist Red frontembere azonban már egészen korán, gyerekként, megbarátkozott a magyar népzenével, zenei gyökerei előtt pedig most egy háromszámos kislemezzel tiszteleg. A nemes egyszerűséggel Népdalok címet viselő anyag a Stenken hallható először.

Kapcsolódó
A semmiből jöttek, a világhír felé tartanak

A semmiből jöttek, a világhír felé tartanak

Nem láttunk még olyan magyar zenekart, akik a semmiből előkerülve olyan erős zenével jöttek, és olyan gyors tempóval haladtak a valódi világhír felé, mint a kora huszonévesekből álló Middlemist Red. A befutás éve egy videóban.

"Ötéves koromban kezdtem el hangszeren tanulni, pár évig ifj. Csoóri Sándornál, aki a Muzsikás zenekar egyik alapító tagja volt. Gyerekkoromban a szüleim sok népzenét hallgattak, de csak később, a húszas éveimben fedeztem fel újra, és jöttem rá, hogy mennyire sokoldalú műfaj" – mondja Nóvé Soma.

A felvételek a nyáron kezdődtek Gál Máté hangtechnikus és producer stúdiójában. "A három népdalt Sebő Ferenc és a Muzsikás feldolgozásai által ismertem meg, így a lemezen található népdalfeldolgozásokat ezek az előadók ihlették" – mondja Nóvé Soma, aki mellett Ürögdi Ábel dobol, Kapusi Viktor szaxofonozik, Porteleki Áron pedig brácsázik a lemezen. Az albumborítót Erhardt Domonkos készítette.

A Talpuk alatt fütyül a szélt az azonos című, Szomjas György által rendezett, magyar westernfilmben hallottam először, majd később a saját szólófellépéseim műsorába is beleraktam. A Látod, rózsám és a Szerelem, szerelem című népdalokat a Muzsikás előadásában ismertem meg. A magyar népzenében rengeteg lehetőség rejlik, könnyen vegyíthető más műfajokkal. Ezért éreztem indokoltnak, hogy összevessem egy másik zenei oldalammal, olyan megoldásokkal, amik inkább a nyugati könnyűzenékhez köthetőek.

Az anyagot itt lehet meghallgatni:

Nóvé szívesen koncertezne is a népdalfeldolgozásokkal. "Jelenleg egy öttagú formációval próbálunk összerakni egy teljes műsoridős koncertanyagot, melyben a kislemezhez hasonló hangszereléssel és hangulattal játszunk majd el különböző népdalokat" – mondja. A zenekarban olyan zenészek szerepelnek, mint Kapusi Viktor (szaxofon), Czitrom Ádám (basszusgitár), Klausz Ádám (dob) és Vértesi Ferenc (gitár).

Ne maradjon le semmiről!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Kultúr
Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

Húscafatok lógnak a falon, áprilisig mindenki a csodájára járhat

A MODEM-ben az áldozás is középpontba került.

február 8., 09:40

  • Kultúr
Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet

Egy brutális mészárlás hátteréről rántják le a leplet

Han Kang új regényében Csedzsu szigete kerül a középpontba.

február 7., 14:29

  • Kultúr
Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Embertelen másfél éven vannak túl, de hamarosan érkezik Udvaros Dorottya

Harmincéves mozijegyek hullottak ki a falból.

február 8., 06:09

  • Kultúr
Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Bereczki Zoltán: Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni

Az énekessel slágerekről, bélyegekről, dalszerzésről és csalódásokról is beszélgettünk.

február 8., 09:32

  • Kultúr
Befutottak az első reakciók az Amerika Kapitány legújabb részéről

Befutottak az első reakciók az Amerika Kapitány legújabb részéről

Február 13-tól már Magyarországon is látható a Marvel-film.

1 órája

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Kultúr
Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Átlépte a 600 ezres nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?

Újabb rekordot döntött a zenés romantikus vígjáték.

február 8., 07:33

  • Kultúr
Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt

Újra nyitva a szegedi múzeum, amiről azt hitték, hogy eltűnt

A város önkormányzata megszólalt az ügyben.

február 8., 10:44

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

24 perce

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája

  • Kultúr
A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában

A 30 éves Mandoki Soulmates előtt tisztelegtek Amerikában

Többen is elismerően nyilatkoztak Leslie Mandokiról.

február 7., 13:39

  • Kultúr
Az ország, ahol az önkormányzatok bezárnák a könyvtárakat, de az állam nem hagyná annyiban

Az ország, ahol az önkormányzatok bezárnák a könyvtárakat, de az állam nem hagyná annyiban

A kulturális államtitkár sem nézi jó szemmel a javaslatot.

február 6., 06:05

  • Kultúr
Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Gyíkemberek, boszorkányok és démonok népesítik be a világot

Itt van három küldetés az olvasó-kalandoroknak, hogy leszámoljanak a gonosz erőkkel.

február 8., 14:05

  • Kultúr
Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész

Meg kellett műteni Straub Dezsőt, így érzi most magát a színész

Tapasztalatairól vallott a Jászai Mari-díjas művész.

február 7., 12:50

  • Kultúr
Balla Liza friss fiatal testével úgysem veheted fel a versenyt

Balla Liza friss fiatal testével úgysem veheted fel a versenyt

A Főhős Te vagy! Sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

február 6., 12:34

  • Kultúr
Megnevezte a Kossuth- és Széchenyi-díjakról döntő bizottság idei tagjait Orbán Viktor

Megnevezte a Kossuth- és Széchenyi-díjakról döntő bizottság idei tagjait Orbán Viktor

Vidnyánszky Attila és Eperjes Károly neve is felkerült a listára.

február 6., 21:02

  • Kultúr
Tizennégy évesen nyomorgott, ma világhírű, pedig már 36 éves korában meghalt

Tizennégy évesen nyomorgott, ma világhírű, pedig már 36 éves korában meghalt

Nyolcvan éve született a reggae legnagyobb alakja, Bob Marley.

február 6., 07:49

  • Kultúr
Arizona szülötte egészen Pestig jött, hogy bandát alapítson

Arizona szülötte egészen Pestig jött, hogy bandát alapítson

Igazán rendhagyó PickUppal indul az év.

február 6., 17:09

  • Kultúr
Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról

Újabb hírek érkeztek Bodrogi Gyula állapotáról

Az orvosai bizakodóak és pozitív kilátásokkal kecsegtetnek.

február 6., 10:24

  • Kultúr
Szabad utat kapott Horvát Lili a Jegyzeteim a Marsról című film gyártásához

Szabad utat kapott Horvát Lili a Jegyzeteim a Marsról című film gyártásához

Több mint félmilliárd forinttal támogatja a Filmszakmai Döntőbizottság.

február 6., 11:26

  • Kultúr
Az idő csak illúzió, és az ebédidő a legnagyobb átverés

Az idő csak illúzió, és az ebédidő a legnagyobb átverés

Engedd el a dolgokat, mielőtt elveszik tőled!

február 6., 17:07

  • Kultúr
Rekorddöntésre készülnek a Bálnában

Rekorddöntésre készülnek a Bálnában

Lesz minden, mi szem-szájnak ingere.

február 7., 06:23