Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMHorrorfilmek rémalakjai és ismeretlen eredetű szorongások
November végén jelent meg a zeneileg valahol a techno és elektronika, illetve az űrrock környékére sorolható Freakin' Disco második nagylemeze, amelyen az a Rules c. szám is szerepel, amelynek az új videóklipje nálunk debütál.
A klipet több nézés után is kissé nehéz dekódolni, tele van erős, álomszerű képekkel, és horror hatású jelenetekkel, amely a készítők szerint gyerekkorban gyökerező feldolgozatlan emlékeket és ismeretlen eredetű szorongásokat jelenítenek meg. A videót egyébként Freund Ádám rendezte, akinek a Földiek című diplomafilmjét tavaly diák-Oscarra is jelölték, az operatőr pedig Gyuricza Mátyás volt.
Mint a sajtószövegből kiderül, hogy Freund és a zenekar egyik tagja, Keresztes Gábor együtt dolgoztak a Földieken, és akkor döntötték el, hogy készítenek egy klipet az együttesnek.
A Freakin' Disco egyébként egyre aktívabb külföldön is, játszottak a dán Slaughterhouse Fesztiválon és a 2018-as MENT showcase-en is Ljubljanában, illetve szereztek már zenét színházi előadásokhoz, divatbemutatóhoz és cirkuszi előadáshoz is.
Ha valaki szeretné elcsípni őket élőben, akkor legközelebb december 27-én tudja a budapesti Toldiban, ahol lemezbemutató koncertet tartanak. A videó a Hangfoglaló Program támogatásával készült.
Rovataink a Facebookon