Meghalt Galt MacDermot, a Hair zeneszerzője

GettyImages-89978775
2018.12.18. 12:51

Egy nappal a 90. születésnapja előtt meghalt Galt MacDermot, a Hair és A két veronai nemes című musicalek zeneszerzője, írja a Rolling Stone. A kanadai-amerikai MacDermot halálának hírét az unokája erősítette meg a Playbillnek. A halálának okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Galt MacDermot Montrealban született, a dél-afrikai Fokvárosban szerzett diplomát, ahol az afrikai zenére szakosodott, majd 1960-ban Grammy-díjat nyert African Waltz című számával. Négy évvel később New Yorkba költözött, ahol megírta a Hair musical zenéjét, amit szintén Grammyvel díjaztak, a musicalből később Miloš Forman rendezett filmet.

MacDermot jegyzi A két veronai nemes című musical zenéjét is, amely Shakespeare azonos című műve nyomán készült – ez két Tony-díjat is kapott, a Grease-t beelőzve választották a legjobb musicalnek. Munkáit később a hiphopelőadók is felfedezték, olyan nevek nyúltak a szerzeményeihez, mint Snoop Dogg, a Run-DMC, Busta Rhymes, J Dilla és a Public Enemy.

(Borítókép: Galt MacDermot 2009. augusztus 20-án, New Yorkban. Fotó: Ben Hider / Getty Images Hungary) 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport