A szakmai konferenciák egyik nagy hátulütője, hogy, izé, nagyon szakmaiak. Jó, ezeket általában nem a nagyközönségnek szánták, (lásd a nevüket) de akad olyan, amire bárki elmehet. Aztán félóra múlva kifordul az ajtón, mert a Számviteli politika: a diszpozitív előírások közötti konkrét választás című program pontosan olyan izgalmas egy nem szakmabelinek, mint amilyennek hangzik. A zene viszont más. Zenét mindenki hallgat, elég sokan művelik is, szóval a kapcsolódási pont adott, az Artisjus pedig idén már másodjára szervezte meg azt az expót, ami a szakmát és az érdeklődőket egy platformra helyezte.
Két nap, kismillió program, nincs olyan területe a dalszerzésnek, amiről nem esik szó, legyen az a jogok kérdése, a lejelentés folyamata, a dalszövegírás, a hangszerelés és így tovább. Ha rosszmájú akarnék lenni, azt mondanám, hogy végre valami hasznosra költi a beszedett pénzt az Artisjus, mert ez a rendezvény tényleg ilyen: az első nap például én, a popzenétől elég messze álló metálos is élvezni tudtam Szakos Krisztián producer/dalszerző előadását arról, hogyan lett Eurovíziós Dalfesztivál 5. helyezett nóta Kállay Saunders András Runningja, milyen munkafolyamatok kellettek ahhoz, hogy a demótól a premierig eljusson a később slágerré lett szám. Szakos előadásán tele volt a terem, a popzene hálás téma persze, ő meg nagyon ért hozzá, és jó előadó is (Ákos zenekarának tagja volt, Caramel, Ruzsa Magdi és sok más előadó producere), a Runningot viszont az életbe többször nem fogom meghallgatni, és producer sem leszek, az tuti, mert belehülyülnék abba, hogy valamit kétszázszor kelljen meghallgatni.
A nap másik programja amire beültem, a spektrum másik végéről mordult fel, az Apey & the Pea nevű hazai sludge/doom/stoner (és egyre többször thrash) metálzenekar mesélt arról, mitől szól olyan gonoszul a zenéjük, és hálistennek mind a három zenész beszélt, a bőgős Prepelicza Zoltán, a dobos Makai László és az énekes/gitáros Áron András is, bár az látszott rajtuk, hogy őszintén nem értik, mint keresnek egy olyan rendezvényen, ahol a külföldi előadók a K-Pop slágergyárakról beszélnek, ők meg hát zúznak, de nagyon. Épp ezért volt kissé suta a szöveges rész, bezzeg amikor zenéltek utána, és mutattak új dolgokat és régieket, akkor látszott, mennyire szeretik ezt csinálni, és mennyire természetes, amikor együtt zenélnek.
Ez csak két program volt azok közül, amiket meg akartam nézni, nem jutottam el az angol nyelvű dalszövegírásról szólóra (Johnny K. Palmer) vagy Hidasi Barna előadására, ami a modern hangfelvétel-készítésről szólt, de szívesen beültem volna a nyitott stúdióba is, ahol a semmiből raknak össze egy dalt. A második napi workshopok közül egy különösen fontosnak ígérkezik, a plágiumról lesz szó, és ha valakit érdekel, mi az Artisjus álláspontja A Dal 2019-es balhéját illetően, megtudhatja, Tóth Péter Benjámin és Czutor Zoltán erről fog beszélgetni Stumpf Andrással fél 4-től. Emellett lesz előadás a kínai poppiacról, Caramel hat dalát elemzi majd Hegyi Györggyel, Presser Gábor a dalszerzésről mesél, és ha minden igaz, megmutatják majd az is, hogy lehet egy óra alatt reklámzenét írni.
Az első napi szakmai programok után az Artisjus díjazott is, 19. alkalommal osztották ki az Artisjus-díjakat, amivel az a céljuk, hogy a zeneszerzőket, szövegírókat állítsa reflektorfénybe, és felhívja a figyelmet a zenei produkciókba fektetett szerzői munkára. A szakma ítéli oda hét zenei kategóriában, és az előző év legjobb produkciójának. Az idei díjazottak:
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon