Fél óra alatt elfogytak az első jegyek a 2020-as Glastonbury fesztiválra

2019.10.04. 10:14

Helyi idő szerint csütörtökön este hatkor tették elérhetővé az első jegyeket Nagy-Britannia egyik legismertebb zenei rendezvényére, és huszonhét perccel később már elfogyott az összes rendelkezésre álló belépő - írja a BBC. A fennmaradó bérleteket vasárnap reggeltől lehet megvásárolni, ezek ára 270 font, azaz nagyjából 100 ezer forint lesz. 

A 2020-as Glastonbury Fesztivált június 24. és 28. között rendezik meg a somerseti  Worthy Farmon. Azt egyelőre nem tudni, hogy kik lesznek a jövő évi rendezvény fellépői, de egyes források szerint Sir Paul McCartney lesz az egyik sztárvendég.

Az 2019-es fesztivál egyik fő csapásiránya a környezettudatosság volt, még David Attenborough angol természettudóst és dokumentumfilmest is meghívták. A rendezvény után pedig a szervezők büszkén mutogatták, hogy a közönség nem hagyott hátra szinte egyetlen sátrat sem, pedig általában nem ez a bevett szokás az ilyen eseményeken.