Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMagyarországra jön a Sebadoh
Hamarosan Budapestre jön Lou Barlow zenekara, a Sebadoh, amely március 21-én, szombaton, adja majd első magyarországi koncertjét az Akvárium Klubban. A fellépés várhatóan az év egyik legfontosabb hazai indie-történése lesz.
Az amerikai indie rock egyik legfontosabb zenekarát 1988-ban alapította a Dinosaour Jr. basszusgitárosa, Lou Barlow, valamint Eric Gaffney, aki végül 1993-ban hagyta el az együttest. A zenekarban Barlow mellett jelenleg két egykori Fiery Furnaces-tag, Bob D'Amico és Jason Loewenstein játszik.
A massachusettsi Sebadoh a kilencvenes években – a Pavement és a Guided by Voices mellett – az amerikai lo-fi és lúzerrock egyik legmeghatározóbb zenekara lett. A zenekar olyan nagyhatású lemezeket készített, mint az 1991-ben megjelent III, az 1993-as Bubble & Scrape vagy az 1996-os Harmacy.
A Sebadoh a kétezres években nem jelentkezett albummal, ám 2013-ban egy Defend Yourself című anyaggal tértek vissza, amit aztán a 2019-es Act Surprised követett. Barlow zenekara a budapesti Akvárium Klub KisHalljában lép majd fel, jegyeket január 10-én, pénteken, 10 órától lehet vásárolni a koncertre.
Rovataink a Facebookon