Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM80 fellépőt jelentett be a Sziget idénre
További Stenk cikkek
Óriási volt a csend az elmúlt hónapokban a Sziget táján, a korábbi évekhez képest a fesztivál az utolsó utáni pillanatokra hagyta a 2020-as fellépőinek bejelentését. Cserébe egyszerre közel 100 fellépő nevét hozták nyilvánosságra, de azt még nem tudni, ezek közül kik lesznek a headlinerek, és esetleg várható-e a jövőben még egy-két nagyobb név. Az mindenesetre látszik, hogy az elmúlt 2-3 évhez képest ebben a listában most nincsen Ed Sheeranhez vagy Rihannához fogható gigantikus húzónév, cserébe a másod- és harmadvonal jóval izgalmasabb a szokásoshoz képest.
A fellépők teljes listája a Sziget Facebook-oldalán átböngészhető, de mi azért kiemeltük ezek közül a szerintünk legérdekesebbeket.
Potenciális headlinerek
A Sziget szándékosan nem akarja kommunikálni, hogy a most bejelentett zenekarok közül ki főfellépő, ki nem, hiszen ez még nem a végleges fellépőlista. Ettől függetlenül azért nem nehéz megtippelni, hogy az alábbi nevek nagy része valószínűleg a nagyszínpadon zenél majd:
- Calvin Harris, Dua Lipa, Major Lazer, Kings of Leon, The Strokes, A$AP Rocky, Stormzy, Lewis Capaldi, Foals, Mark Ronson, Diplo, Foster the People
Az itt felsoroltak nagy része nem először jár a Szigeten, legtöbbjük fellépéséről annak idején írtunk is (Dua Lipa, Kings of Leon, Stormzy, Foals, Major Lazer), ahogy Mark Ronson gondolataival is lehetett találkozni nemrég az Indexen. Az itt felsorolt nevek közül kuriózum a Strokes, a 2000-es évek amerikai indie rockjának egyik legfontosabb zenekara, akik még sosem koncerteztek Magyarországon, illetve A$AP Rocky, az egyik legmenőbb amerikai rapper, aki legutóbb azzal került bele a hírekbe, hogy napokon át tartotta fogva a svéd rendőrség verekedés miatt, és a végén már Donald Trump is beszállt a diplomáciai balhéba torkolló ügybe. Szintén nagy név még Lewis Capaldi, akiről a brit sajtó a következő Ed Sheeranként beszél, de érdemes lesz elnézni a rendre remek koncerteket adó Foals, illetve Stormzy fellépésére is, hiszen utóbbi mára Nagy-Britannia egyik legismertebb rapperévé nőtte ki magát.
Kötelező látnivalók
- FKA Twigs, Kaytranada, Glass Animals, Denzel Curry, Slowthai, Bikini Kill, Partquet Courts, METZ, Amyl and the Sniffers, Altin Gün, Caribou, Anna Calvi, Viagra Boys, Khalid, Floating Points
Akik egy fél fokkal kevésbé lakossági szórakozásra vágynak, azoknak az idei Szigeten bőven lesz választék. A kortárs alternatív popzene királynője FKA Twigs például az egyik legerősebb név ebben a kategóriában, de legalább akkora durranás, hogy fellép majd a kanadai Kaytranada is, aki az egyik legfelkapottabb elektronikus zenei producer a tengerentúlon. Hiphop fronton is akad érdekesség, a brit grime új üdvöskéje, a tavalyi bemutatkozó nagylemezével berobbanó Slowthai legalább annyira kötelező, mint a Magyarországon többször is járt Denzel Curry, aki pár éve egészen elképesztő bulit adott az Akváriumban. Fellép a Szigeten a '90-es évek feminista punk/riot grrl mozgalmának megkerülhetetlen formációja, a Bikini Kill, és ezt a vonalat erősíti majd az ausztrál Amyl and the Sniffers is. Garázspunk vonalról érkezik az itthon először fellépő Parquet Courts, a noise punkot játszó kanadai Metz, illtve a korábban a Bánkitót is megjáró svéd Viagra Boys punkzenekar, illetve a februári A38-as koncertje után visszatér az idén Grammyre is jelölt Altin Gün.
Visszatérő vendégek
- Caribou, Little Dragon, Miles Kane, Keane, Claptone, Bob Moses, Sevdaliza, Kölsch, Joris Voorn, R3HAB, Troyboi, Kensington, Seasick Steve, Stanton Warriors
Aztán van egy pár bejelentett név, akik az elmúlt 5-10 évben rendszeres fellépői a szigetes fesztiváloknak (Volt, Sound, Strand) vagy budapesti kluboknak (A38, Akvárium), hiszen nem először jön a Caribou, a Keane, Kensington, Miles Kane, Little Dragon, Seasick Steve vagy a Clutch, de elektronikus műfajokban is fellelhető jó pár ismerős név, mint Kölsch, Troyboi, R3HAB, Claptone, Joris Voorn, Chris Liebing vagy a Stanton Warriors.
Borítókép: Index / Vasvári Tamás
Rovataink a Facebookon