Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKiengedték a Rammstein énekesét az intenzívről, negatív lett koronavírusra
Frissítés: A Rammstein Facebook-oldala szerint a frontember, Till Lindemann a zenekar orvosának tanácsára ment kórházba, de a tesztje negatív lett, így pénteken áthelyezték az intenzív osztályról máshová.
Korábban írtunk arról, hogy a Bild információi szerint a Rammstein frontemberét, Till Lindemannt intenzív osztályon kezelik egy berlini kórházban, kritikus állapotban volt. A lap ekkor azt írta, hogy Lindemannt egy március 15-i moszkvai koncert után Berlinbe hazaérve kórházba kellett szállítani extrém magas láz miatt. Az orvosok ekkor tüdőgyulladást állapítottak meg nála, a Bild pedig azt írta, információik szerint a frontember koronavírus-tesztje is pozitív lett.
Utóbbit cáfolta most a zenekar Facebook-posztja, amiben azt írják, Lindemann a zenekari orvos tanácsára ment kórházba, de negatív lett a koronavírus-tesztje, így végül az intenzívről másik osztályra helyezték át, már jobban van.
Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást,
hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk!
Kattints ide!
Rovataink a Facebookon