Stricipop, Brut arcszesz és dzsoggingra folyt Aperol spritz

Megjelent a Carson Coma Lesz, ami lesz című második lemezének Aperol színű vinilkiadása, és ez jó alkalom arra, hogy megvizsgáljuk, van-e élet a strici-popon túl.

Avagy mit kezdjünk egy olyan produkcióval, ami olyan, mintha Pintér Béla állította volna színpadra a Képzelt riportot a Bánki-tó mellett, végzős gimnazistákkal.

De miért is állnánk meg itt? Valójában a fiúk inkább úgy néznek ki, mint egy szarajevói és montenegrói festőkből összeállt underground zenekar Tito temetésének másnapján, miután megittak néhány slivovicát.

Szóval, a Carson Coma minden szempontból hálás zenekar, napokig lehet róluk szüretelni, de ami ennél is jobb: a Lesz, ami lesz jó eséllyel a 2020-as évek egyik legfontosabb albuma. A produkcióban minden a helyén van, maga a narancssárga színű korong, a jó ritmusban megnövesztett gábor-cigány bajusz, az affektáló, kellemesen modoros, swinges és bluesos popzene, ami éppúgy összekacsint a Pulp-féle elegáns retró világgal, ahogy a magyar beathagyománnyal is.

Eszünkbe juthat egy tatárbifsztek-illatú divatbemutató is a Gellért Hotelben, miközben az akkor még modellkedő Szécsi Pál pecsétgyűrűjén megcsillant a sarki taxidroszt neonfénye. A zenekar minden dala egy-egy univerzum, rengeteg vizuális jelzéssel, de persze maguk a felvételek önmagukban is megállják a helyüket, az album 12 számából legalább nyolc önmagában is slágergyanús, amelyek remekül működnek a medgyesegyházi dinnyefesztiválon, a lottóshow-ban, de az egyetemi klubokban is. És pont az univerzalitása a figyelemre méltó,

Bóna Zsombor és Fekete Giorgio zenekara magától értetődő módon tudja megidézni a Pulp világát, ahogy Deák Bill Gyula 1984-es szólólemezéről, a postást, a rendőrt és a villanyszerelőt is.

A Kispál feltűnése óta a Carson Coma indulása az egyik legjobban sikerült rajt. Ezek a Brut arcszesz illatú fiúk bármikor felraknak egy swinges imitációt, egy fúvós hangszerelést, a vokálokat pedig úgy kidolgozták, hogy Szigeti Feri is bólogatott volna, ha éppen a stúdióban jár, és örömében bizonyára beszállt volna egy kis ízes Richie Sambora-féle gitárszólóval...

Már a lemez intrója is meghív erre susogós dzsoggingos esztrádelőadásra, ami akár a jugó Zabranjeno Pušenjét is eszünkbe juttathatja, vagy valami Fényes Szabolcs-féle könnyű szocialista operettet, de Prince kőkemény, tesztoszteron funkyja (Mit sem érdekel) is befigyel, ahogy az is lejön, hogy milyen parádésan építik fel a dalokat, amelyeknek a csúcson túl is van csúcspontjuk (Hobbihajótörött, Én még sohasem).

A srácok csuklóból hozzák az olasz táncdalrájátszásokat (Peti és én), de feltűnő a szerethetően affektáló műsor gazdag rétegzettsége is. A zenekar sokat tanult az REM-től, a Pulptól és Gorillaztól is, mégis az egész megmaradt a hazai térben, a lemez sokszínűségéről például Lovas Róbert 1970-ben megjelent, A tettes én vagyok című lemeze is eszünkbe juthat. A Lesz, ami lesz tele van könnyen visszahívható, nagy dumákkal („Ezt mind magadra vetted, pedig nem is kabát”, vagy: „Mikor szerelem a téma, egyszerűen semmi sem egyszerű”). Ilyen bommot-szerű szövegeket utoljára talán Pajor Tamás üvöltött bele a pesti éjszakába 1986-ban, félúton az FMK és a szovjet nagykövetség épülete között.

Carson Coma:Lesz, ami lesz Gold Record,12 szám, 42 perc