Néha a csajok is úgy vannak vele, hogy...

Még mindig jobb, ha a rock & rollt nem szájon át vesszük magunkhoz, tabletta formájában, hanem mondjuk vinil- vagy CD-formátumban jutunk hozzá. Még akkor is, ha az Evanescence új, The Bitter Truth című lemezének borítóján valaki a nyelvére helyez egy x-szemű, smile-szerű drogot.

A The Bitter Truth leginkább azzal hívja fel magára fel a figyelmet, hogy 2017 óta ez az első lemeze Amy Lee zenekarának, és négy év bizony nagy idő egy rockzenekar életében, különös tekintettel arra, hogy az Evanescence utolsó „rendes” albuma tíz éve, 2011-ben került a boltokba.

Mert ugye a 2017-es Synthesis című gyűjtemény a régi dalok szimfonikus újrahangszerelésére épült, ami ráadásul nem is sikerült túl jól. Ilyen zenéket választ egy cirkusz, amikor a Pólus Center és az Asia Center közötti mezőn nagyon korszerűnek akar tűnni Újpalota úri közönsége előtt.

Bizonyára sokan emlékeznek arra, hogy 2003-ban, a már lecsengő nu-metal hullám idején megjelent az Evanescence bemutatkozó lemeze, a Fallen, amelyből hirtelen felindulásból eladtak több mint 17 milliót. Ez a rocktörténet egyik legerősebb debütálásának bizonyult, a Linkin Park 30 milliós Hybrid Theoryja mellett. A mese metál jellegű, coming of age-rockja megtalálta a gombhoz a kabátot: aki hiányolta a nu-metalból az érzelmeket és a lányokat, annak itt volt Amy Lee zenekara, amely közös nevezőre hozta a nu-metalt a musicalek világával, és látszólag olyan volt, mintha egy piaci rés betömésére született volna.

A legszebb az egészben az, hogy nem így történt. A zenekar 1995-ben, az arkansas-beli Little Rockban alakult, és volt nyolc évük, hogy összehozzanak egy megnyerő felépítésű bemutatkozó albumot, olyan slágerekkel, mint a Bring Me To Life, a My Immortal vagy a Sweet Sacrifice. És ha a kereskedelmi siker nem lett volna elég, az Evanescence még Grammyt is kapott.

A Fallen alapvetéseit nehéz túlszárnyalni, de nem lehetetlen. A zenekar az új lemezén hellyel-közzel megközelítette a Fallen slágerhányadosát, ami ahhoz képest, hogy tíz éve adtak komolyabb életjelet magukról, és majdnem annyi tagcseréjük volt, mint a P. Mobilnak, nos, ez nem is olyan rossz teljesítmény.

Különben is, metálénekesnőnek lenni nem könnyű szakma. Ha beindulsz – amit elvár a műfaj – és rázod a hajad, nevetségessé válsz, mert leginkább arra a kamasz lányra hasonlítasz, akit az anyja nem enged el a Nova Rock fesztiválra, ezért bezárkózik a szobájába, és dühében letépi az IKEA-s fényfüzért hófehér ágyáról.

A The Bitter Trutht hallgatva azonnal feltűnik, hogy milyen feszes a dalok szerkezete, hogy mennyire „megdörren” a lemez, hogy milyen hatásosan „ki van matekozva” a produceri munka. A dobos, Will Hunt energikus, eszelősen jó dobjátéka talán fontosabb Amy Lee jellegadó zongorafutamainál. A művésznővel is minden rendben van, érett, melodikus énektémái, „felnőttszövegei” is meggyőzőek (többek között nemrég elhunyt testvérét gyászolja a dalokban), akkor is, ha nehéz elvonatkoztatnunk attól, hogy Lee ezzel a kinézettel egy csehszlovák mesefilmben simán hozná Hófehérkét, vagy egy amerikai keresztény fantasyben a gonosz boszorkányt.

De a lényeg, hogy tíz év után elkészült egy korrekt Evanescence-album, amiben nincs semmi különös, leginkább az első sikerüket, a Fallent szerették volna megismételni, de azóta majdnem eltelt húsz év. A The Bitter Truth meggyőző kísérlet arra, hogy elfrissítse az opera-metál és a nu-metal szintézisét, és áramvonalasabb, mint a húsz évvel ezelőtti sound, igaz hogy az egészben nincs semmi reveláció. Hiába korrekt mondjuk a Wasted On You, a Better Without You, hiába bólogatsz Tim McCord mélyre hangolt basszusjátékára, ezt a szimfonikus metállal kevert, áramvonalas, modern rockot már ismerjük. Aki viszont szereti az ismerősség megnyugtató érzését, azt két vállra fekteti majd a szenvedélyesen előadott Wasted On You és a Yeah Right is.

Azok, akik 2003-ban koszorúslányruhában pózoltak a családi videókon az Evenescence Fallenjére, azok most örömmel hallgatják a The Bitter Trutht, de attól még az új lemez nosztalgiaparti, mint Tibi bácsi három kívánsága, csak a „pontos labdák” helyett képzeletbeli tablettákat dobnak a hallgatóknak.

Evanescence:The Bitter Truth Sony Music,12 szám, 47 perc