Ördögűzés power-pop balladákkal és Demi Lovatóval

A rock and rollban állandó vendégművész az ördög. Nem tudjuk, hogyan énekel, de azt igen, hogy jól táncol. Legalábbis ez derül ki Demi Lovato Dancing with the Devil… the Art of Starting Over című új lemezéről.

Persze a rock and rollnak rengeteg hősi halottja van, de az mégis meglepő, ha egy Disney-sztár lemeze nem más, mint különböző drogkalandok tollbamondása. Még akkor is, ha lelki szemeink előtt megjelenik a brit bulvárlapok raszteres képein a kopaszra nyírt Britney Spears. A Dancing with the Devil… the Art of Starting Over afféle gyógyulási napló, amelyben Lovato a drog helyett az R&B-s prémiumpopot választotta médiumának.

A lemez dalszövegei olyanok, mint a segítő könyvek fejezetelválasztó bölcs idézetei arról, hogyan húzd ki magad a bajból a hajadnál fogva. Amikor 2018-ban, nem sokkal a Tell Me You Love Me című albumának megjelenése után a művésznő kórházba került kábítószer-túladagolás miatt, 27 éves volt, vagyis

Amin keresztülment, az valóban az újrakezdés művészete, mégis zavaró, hogy minden arról szól, hogy milyen nehéz volt neki, mert a kamerák kereszttüzében élt, és hogy csak drogokkal lehetett elviselni a hírnevet.

Hogy mást ne mondjunk, anno a Locomotiv GT ajánlatában jórészt a „mindenki” névmás szerepelt, sok Loksi-szám szólt arról, hogy közösen csináljunk valamit, ami ugye része is a rock and roll koreográfiájának. Demi Lovato műsorában az utolsó hangjegyig minden arról szól, hogy neki, a csodagyereknek mennyire nehéz. Lovato ezt nyilatkozta a lemezről:

A tracklista tulajdonképpen olyan, mint a dokumentumfilmem nem hivatalos soundtrackje. Mert tényleg az életem elmúlt pár évét követi.

Még szerencse, hogy a lemez igényes, Grammy-gyanús munka, rengeteg valóban megélt, hihetetlen energiákat mozgósító dallal. A címadó Dancing with the Devilnek olyan magaslati pontjai vannak, hogy bárki beleszédül, aki végigizgult már néhány X-Faktort, olyan, mintha a musical-pop és a krízis-rock sajátos kézfogása lenne. És akkor még nem beszéltünk a Tears for Fears 1982-es Mad Worldjének ihletett átiratáról, és nem feltétlenül a sajátos hangszerelése miatt (ebből a szempontból az eredeti dal érdekesebb), hanem azért, mert Lovato érett, brutálisan erős, képzett hangja nagyon is megemeli a kompozíciót.

A gesztusról eszünkbe juthat az Adele-féle Lovesong, ami ugyebár eredetileg a The Cure szerzeménye. Azt kell mondanunk, hogy Lovato jobban oldotta meg az „alakíts a képedre és hasonlatosságodra egy indie-pop slágert” kezdetű feladatot. Ugyanakkor, aki azt mondja, hogy a Skyfallra is emlékeztet a dal, nos, az sem jár messze a valóságtól. A lemez nyomokban tartalmaz luxus-R&B-t, powerballadákat, szellős country-popot és a musicalek fináléit idéző hangulatokat, amelyen – Lovato szavaival élve – két yacht-rock dal (The Art of Starting Over és a The Kind of Lover I Am) is szerepel.

Az album két részből áll, az első három szám a Prelude, míg a második blokk a The Art of Starting Over címet viseli. A második egység egyik izgalmas dala a Lonely People, ami a „boldog szingliség” hazugságáról szól, arról, hogy a sírás sem teszi bájossá azokat, akik magányosak. A Melon Cake-ben terítékre kerülnek az étkezési zavarok, de a legdurvább talán az I.C.U. (Madison’s Lullabye) című, zongorára komponált intim ballada, amelyben Lovato megidézi azt az emlékét, amikor túladagolás miatt átmenetileg megvakult, és nem látta a mellette álló nővérét.

A kimondottan ambiciózus album artworkjét Dana Trippe készítette, amely úgy néz ki, mintha kölcsönvette volna a Desigual divatmárka tavaszi katalógusának színeit, de a lényeg valójában Lovato szétcsúszott portréfotóján van. Ha eleget hallgatjuk a lemezt, egy idő után már tisztán jelenik meg előttünk ez a bizonyos arc.

Demi Lovato: Dancing with the Devil… the Art of Starting Universal, 19 szám, 57 perc