Körömcipőben egyensúlyozni a világ felett

Újra megjelent Tina Turner legendás Foreign Affair című albuma, ezúttal dupla kiadású LP-n. Az 1989-es keltezésű lemezt annak idején a Hungaroton is megjelentette, tele voltak velük a kirakatok; Herb Ritts cover fotója ugyanúgy hozzátartozik a rendszerváltás vizuális világához, ahogy a „négyigenes” plakátok. Az albumot 1989. szeptember 13-án publikálták, két nappal azután, hogy a magyar kormány megnyitotta az osztrák–magyar határt, amin keresztül a keletnémet menekültek elindultak Ausztrián át az NSZK-ba.

A hatmillió példányban gazdára talált album legnagyobb sikere a laza, mégis feszes The Best című stadionrockhimnusz volt, és talán az Eötvös Kollégiumban fel is merült, hogy akár ez a dal lehetne a fiatal demokraták 1990-es kampánydala, különös tekintettel a reklámokban (vö. a Pepsi 1989-es szpotjával) igencsak jól hasznosítható sorokra: Give me a lifetime of promises and a world of dreams... You're simply the best, Better than all the rest... Aztán az áramvonalas Roxette győzött, talán azért, mert még az „öreges” imázsú MDF belügyminisztere, Horváth Balázs is három évvel fiatalabb volt a '89-ben már 50 (!) éves Tinánál.

A művésznő azonban a sok politikai formációval ellentétben minden csapást túlélt, még a bántalmazó, a karrierjét a szakadék szélére sodró kapcsolatát is. A lemez borítóján három embert látunk: magát a művésznőt jellegzetes oroszlánsörényével, valamint két, háttal ülő férfit. És hogy kik lehetnek ezek a fickók? Talán a Tina sikerei mögött álló producereket, szerzőket szimbolizálják Jeff Becktől Mark Knopfleren át Brian Adamsig? Esetleg a kalapos férfi lenne az „értelmiségi”, míg a sapkás inkább afféle melós? Vagy a szerelmi háromszög metaforáját láthatjuk?

Mindegy, a lényeg úgyis maga Tina, aki úgy, ahogy van, vitte a nyolcvanas éveket a húszmillió példányban értékesített Private Dancerrel, a csodát megismétlő, 1986-os Break Every Rule-lal. Persze számosan vannak, akik az évtizedet lezáró Foreign Affairre esküsznek, különös tekintettel Mike Chapman és Holly Knight dalára, a The Bestre, amit egyébként még 1988-ban Bonnie Tyler énekelt. Hogy aztán Tyler producere, Desmond Child volt-e a hunyó, aki nem hozott ki mindent a dalból, nem tudjuk, de az biztos, hogy Tina lecsapott a dalra, és az egyik legnagyobb slágere lett.

Persze ne feledkezzünk meg Tina produceréről, a korábban a Plasmaticsszel, Paul Kinggel és Holly Johnsonnal is dolgozó Dan Hartmanról, akinek a Foreign Affair az egyik fő műve. Az albumról hat (!) kislemezt (The Best, I Don't Wanna Lose You, Steamy Windows, Foreign Affair, Look Me in the Heart, Be Tender with Me Baby) másoltak ki; maga a teljes kollekció sem ül le egy pillanatra sem, a feszes, soullal házasított soft rock felvételek maguk az esszenciális nyolcvanas évek. Egyébként meglepő módon az Egyesült Államokban a Foreign Affair nem jutott be a top 30-ba, viszont világszerte óriási sikert aratott, és végleg stabilizálta Tina különleges státuszát.

Az album „mindent vivő” slágere a The Best mellett a Gary Barnacle parádés szaxofonjátékával feldíszített I Don't Wanna Lose You. A lemezt a címadó dal, a Foreign Affair zárja, ami DNS-ét tekintve laza blues. Mark Knopfler elegáns vendégjátékával beillesztette a nyolcvanas évek végének zenei kontextusába, és persze ne felejtsük el, hogy ő a társszerzője a Tina másodvirágzását elhozó Private Dancer című dalnak.

A művésznő úgy festette meg a nyolcvanas évek zenei tájképét, hogy árnyaltan ugyan, de megidézte az INXS, Chris Rea és a Dire Straits világát, ugyanakkor Tina önálló kategória. A Foreign Affair az egyik legdögösebb valaha készült rocklemez, amin persze ropog a rock, bömböl a blues, mégis a legfontosabb a műszerekkel kimutathatatlan dög.

És ott van az egészben a nyolcvanas évek esszenciája, a kleósra nyírt vokalistalányokkal, a Perfecto dzsekis, Elvis-frizurás táncosfiúkkal, a Pepsi-érzéssel, a „következő generációval”, akiknek Tina már a nagyijuk. Mégis: ő mutatta meg, hogy nemcsak a Converse dorkó a sportos viselet, hanem a piros tűsarkú körömcipő is. Csak tudni kell viselni.

Tina Turner:  Foreign Affair

Warner,  12 dal, 44 perc