Ötös számú party vágóhíd

Megjelent a Maroon 5 hetedik, JORDI című lemeze, színes virágokkal teli borítóval, amiről leginkább a H&M-ben, az ötéves kislányoknak vásárolt pólók jutnak eszünkbe. Ezekben afféle mini tininek tűnnek a lányok, akik még a fogtündérre várnak, nem pedig Adam Levine szellemére. A JORDI érzéstelenített, súrlódásmentes soft-popja a Maronn 5 mélypontja, olyan, mintha véletlenül

Nincs mese, a JORDI olyan, mintha kiadták volna a semmit, egy afféle bosszú-kazettát, amit akkor adnak le a zenekarok, amikor át akarnak menni egy másik kiadóhoz, de a szerződésük szerint még egy hanganyagot le kell szállítaniuk. A JORDI unalmas háttérzene lett, úgy álmosít, mint egy allergiára felírt gyógyszer.

Pedig alakulhatott volna másképp is, hiszen a lemezt zenekar egyori menedzserének, Levine gyerekkori barátjának, a 2017-ben elhunyt Jordan Feldsteinnek ajánlották, ahogy a Memories című dalt is, ami két verzióban is szerepel a mindössze 37 perces lemezen. Ráadásul az album munkálatait megakasztotta a covid, szóval, történt ez-az a nagyvilágban is, ami arra ösztönözhette volna a zenekart, hogy feladják a tinédzserek hajkurászását.

Ez egyébként is problémás, hiszen mégis csak negyven pluszos előadókról van szó,így aztán olyan az egész, mint amikor egy fiatalos apuka a tinédzser lánya barátnője előtt jófejeskedik a TikTokról. És akkor nem beszéltünk basszusgitáros, Mickey Madden távozásáról, akit letartóztattak családon belüli erőszak miatt.

De ettől még megy a tropical house és az EDM-hatású tini-pop, némi a K-poppal lekísérve, és az sem segít az összképen, hogy rendesen nyúltak a Tame Impala lebegő, meditatív hangzásából is. Elsőre az sem hangzik olyan jól, hogy Madden több dalban, például a Can't Leave You Alone-ban és az album vezető kislemezének, a Memories-nak mindkét verziójában penget. A lemez ahhoz képest sem hagy karcolást a memórián, hogy több a vendégművész szerepel a lemezen, mint az 1985-ös We Are The Wordben. Az albumon vendégszerepel Megan Thee Stallion, Blackbear, Stevie Nicks, Bantu, H.E.R., YG, Juice Wrld és Nipsey Hussle, de mivel annyira szintetikus a hangzás, gondolhatnánk arra is, hogy csak a stúdióban bütyköltek az énekhangokkal.

A lemez akár a zérókóla reklámzenéje is lehetne, amelyben egy New York-i felhőkarcoló fényfüzéres tetőteraszán a tinik önfeledt keresgélnek a playlistek között. A zenekar a tüdőembóliában elhunyt Jordan Feldstein emlékére írta a a Memories című dalt, ez lett JORDI első kislemeze, ami két verzióban is szerepel a tracklistán (a dal eredeti verziója mellett egy remix is, amelybe beköszön Nipsey Hussleés, YG, jelentsen ez bármit is. Szóval, mintegy négy éve gyászolja a zenekar Feldsteint, akihez csak az énekesnek volt komolyabb köze.

Mennyire lehet hiteles a permanens gyászmunka, mondjuk az arctalan, inkább session zenészeknek tűnő csapattól? Kb. annyira, mint a dal szövege: Igen, igen, igen, igen, igen, igen, igen, doh, doh..., az emlékek visszahoznak, az emlékek visszahoznak téged. A dobminták tompák, mint egy gyerekszintetizátor hangja, amit megvehetsz a Régió játékáruházban, szóval, ne tévesszenek meg senkit Levine tetoválásai, itt leginkább az a narratíva köszön vissza, amit Kozsó teremtett meg a kilencvenes évek második felében a Taboo és a Picasso Branch zenekaraival.

Levine az egész világot szólítja meg, és felhívja a figyelmet a szeretet mindenséget átjáró erejére. Az album energiáját főleg a vendégművészek adják, a rapperekkel való stratégiai együttműködések, és meglepő, hogy így is csak afféle háttérzene lesz a végeredmény, amit nem kell kikapcsolni a morning show-k technikusainak, a műsorvezető simán beszélhet a lehalkított dal alatt, nem zavarja meg a mondandóját. Úgy tűnik, semmi nem maradt az első két album, a Songs About Jane és az It Won't Be Soon Before Long hangszerelési mutatványaiból, a gyász valójában nemcsak magának Jordinak, azaz Jordan Feldsteinnek szól, hanem egy jobb sorsra érdemes, önmagát felszámoló zenekarnak is.

Maroon 5:  JORDI

Universal,  12 szám, 37 perc