Semmi kétség, a gyilkosok köztünk járnak

A The Killers az első, 2004-es lemezével bejárta a Las Vegas-i Sam's Town kaszinót, új albumukkal pedig az énekes, Brendan Flowers szülővárosát is.

A Pressure Machine egy lírai szocioriport, mely szerint a rock and roll új desztinációja Utah állambeli Nephi. A lemez nem előzmény nélküli a pop emlékkönyvében, már a Beatles is szeretettel idézte meg a gyerekkor helyszíneit, de ezúttal a közvetlen hatás Bruce Spingsteen Nebraskája volt.

A The KIllers a félreértések zenekara. Sokan azt hitték, hogy ízig-vérig Las Vegas-i bandáról van szó, hiszen ott alakultak, ugyanakkor maga az énekes, Brendan Flowers nem „Amerika Versailles”-ben született, hanem még Vegasnál is nyomorultabb helyen, az Utah állambeli Nephiben. Olyan tájon, ahol leginkább a mocsárvidékeken elkövetett misztikus sorozatgyilkosságok jutnak eszünkbe.

A korai Killerst első hallásra sokan az 1981 körüli Duran Duran diszkós újhullámához kötnék, tehát kapásból rávágnák, hogy egy angol bandáról van szó, pedig a srácok amerikaiak. És miközben a 2004 körüli poszt new wave éra zenekarai lassan eltűntek a süllyesztőben, a The Killers a nagy túlélő cím büszke birtokosa. Igaz, ehhez már a második lemezükkel, a részint zsenijegyeket is mutató Sam's Town-nal vettek egy 180 fokos fordulatot, és felfedezték maguknak Bruce Springsteen világát, hogy aztán egyre inkább az önfeladás választva próbáltak megfelelni a tinédzser rádióadóknak. 

Most pedig visszatértek a 2006-os Sam's Town album világához, csak éppen nem a Las Vegas-i kaszinót, a Sam's Townt járjuk be, hanem egy olyan helyet, ahol szerencsejáték helyett sors-rulettet játszanak a nagyon is valós szereplők. Például Brendon Flowers gyerekkori ismerősei.

A Terrible Thing egy öngyilkosságot fontolgató meleg tinédzserről szól, illetve ott van a Quiet Town című dal két 17 éves hőse, akiket egy vasúti átjáróban ütött el a vonat, még 1994-ben. A Pressure Machine afféle konceptalbum, egy kimondottan nyomasztó folk-rock hatású városregény, amelyben nincs feloldás, csak a fenyegető szoció-brutális tájképek sora, 1/1-es méretarányokban. Az album hangvételére nemcsak Bruce Springsteen és a Tom Petty hatott, de John Steinbeck is, az Égi mező című novellagyűjteményével. Eszünkbe juthatnak még Johnny Cash enervált balladái is, de a Pressure Machine-t a magatehetetlen düh emeli ki a letargiából. Analóg módon szalagokra rögzítették anyagot, így próbálták megőrizni azt a port, ami belepte a magára hagyott egykoron mormon telepesek alapította kisvárost. Nephi házainak talán már nincs is helyrajzi száma, ha mégis, azt a pokol földhivatalban tartják számon. A lemez a személyesség olyan ijesztő szintére vezet, ahol talán nincs is keresnivalója a popnak.

A részint a korai R.E.M-et is megidéző album borítóján szögesdrótkerítést látunk, a háttérben a keresztekkel teli mezőt. A kép Nephiben készült, ahogy dalok közötti, városlakókkal rögzített spoken word interjúk is. A részben lo-fi hatású anti-himnuszok olyanok, mintha a városka baptista templomának parókián készültek volna. Az album meglehetősen egyanyagú, vannak dalok (pl. az In The Car Outside), amelyek megidézik a The Killers emelkedettebb, táncosabb világát, de alapvetően mindent agyonnyom az utazási napló, a szembenézés azzal, ami elől Brendan Flowers egy életen át menekült.

Ugyanígy terheli le a szövegeket az erős valláskritika és a bibliai utalások is, ugyanakkor az alapvetően akusztikus hangszerelésű dalokat sokszor egyfajta sötét energia emeli meg, a címadó dalt például egy felkavaró hegedűszóló. Más felvételeket viszont a dance-popos manírok. Nephinek Brandon Flowers mellett Roger Boisjoly volt a híres lakója. Ő az a mérnök, aki megpróbálta megakadályozni a Challenger fellövését. Az űrsikló a visszaszámlálás után felrobbant, ahogy valójában már Nephi is darabjaira hullott szét, csak a megsemmisülése olyan lassú folyamat volt, hogy csak azok vették észre, akik hosszú évek után egyszer visszatértek ide.

The Killers: Pressure Machine

Universal, 11 szám, 51 perc