Szombat este rock and roll, vasárnap már mise

A szombat esték legnagyobb krónikásai a rock and roll hősök, de a vasárnap délelőttöket sem csak a papok tematizálják. Az viszont ritkán fordul elő, hogy valaki egyszerre riportozna a „szittyós szombatokról” és a „punnyadós vasárnapokról”. Jake Bugg magára vállalta a feladatot, és remekül megoldotta a Saturday Night, Sunday Morning című új lemezén. Persze szigorúan azután, hogy szellemi talajmintát vett Alain Silitoe ugyanezzel a címmel megjelent, 1958-as regényéből.

Erős hívást kapunk Buggtól a Rabbit Hole című dalában: 

Gyere, keress meg a nyúl üregében!

Kezdjük is a keresést Nottinghamben! 1994-ben látja meg a napvilágot, szóval Bugg már ahhoz a korosztályhoz tartozik, akik nem a Luxiról szedik le a Shadowst, még csak nem is azokhoz, akiknek az apjaik egyszerre mutatták meg a garázsban, hogy mire jó a WD-40 és a Dark Side of the Moon.

Nem. Bugg számára az volt a meghatározó pillanat, amikor 12 éves korában meghallotta Don McLeannek a Vincent (Starry, Starry Night) című dalát a The Simpsons rajzfilmsorozat egyik epizódjában.

Kis Bugg a szerencse fia volt, mert csak négy évet kellett várnia, és 16 éves korában már ott lehetett a 2011-es Glastonbury Fesztivál BBC Introducing színpadán. Leszerződött a Mercury Recordshoz, sőt a Country Song című dalát felhasználták a Greene King IPA tévés sörreklámjában. Ekkor még olyan fiatal volt, hogy egy kocsmában nem szolgálták volna ki egy korsó Greene Kinggel. Bugg felnőtté válását a bemutatkozó nagylemezével ünnepelhette, és azzal, hogy az album az első helyre kúszott az angol listán. Ekkor volt 18 éves.

Minden úgy indult tehát, hogy majd ő lesz Snapchat-generáció Demon Albarnja és Liam Gallaghere egy személyben, de persze a csinos pofi nem lett volna elég a sikerhez, még annál is csinosabb retró folk-rock dalokra volt szüksége. És szükség volt még az ide lőjetek attitűdre, ami a kis Gavroche-ra, a Nyomorultak kis utcagyerekére volt jellemző, csak Bugg fegyvere a gitár volt, amivel egykoron ugyanúgy lehetett forradalmat kirobbantani, mint a szuronyos puskákkal.

A helyzet az, hogy Buggnak minden jól állt, a megszeppent fiú, a pozőr rockhős, a Dylan-féle folk, az Oasis-féle british pop, ahogy most jól áll neki a melankolikus diszkópopper attitűd is. A Saturday Night, Sunday Morning utolsó, Hold Tide című dalán kívül szinte nyoma sincs az indie-folknak, viszont van itt ABBA és Bee Gees, Jam, Chemical Brothers, minden, amit feldobott Bugg playlistje a legutóbbi, a 2017-es Hearts That Strain óta. Szóval aki azt hiszi, hogy Bugg egyszerűen csak egy jó karakter Richard Ashcroft és Alex Turner mellett, zenekar nélkül, az téved.

Bugg remek szerző és előadó is egyben, új lemezének 11 dalából cirka nyolcat simán kislemezre másolhatnánk, köztük például a Lostot, a Rabbit Hole-t, a Lonely Hourst. És semmit nem bízott a véletlenre, olyan szerzőket is bevetett, mint a Dia Lupával is együttműködő Ali Tamposit, vagy a Justin Bieber és Miley Cyrus pályáját is egyengető Andrew Waltot.

A rossznyelvek szerint két legutóbbi lemezének, az On My One-nak és Hearts That Strainnek a szerényebb kereskedelmi sikere vitte el a dacosan populáris megszólalás felé. Nem tudjuk, az biztos, hogy a végeredményben ott az ABBA-féle prémium pop, a retro soul, a szobazene, de ott van Donovan és az Oasis is. A Saturday Night, Sunday Morning egy könnyed, szerethető indie-pop album, egy olyan előadótól, aki mindig képes megújulni, és a pop szélsőértékeit a zenéjébe integrálni. Jake Bugg nincs könnyű helyzetben, rá is érvényes a „fiatal költő szexi”-féle szindróma, mindenki odáig volt a kölykösen helyes 16 éves fiúért, de akiért ennyire lelkesednek kamaszkorában, az egy idő után bármit is csinál, már nem különösebben érdekes. Kétségtelen, hogy a Saturday Night, Sunday Morning első blikkre kissé szintetikusnak hat, de még a diszkó-popos dalok „alján” is ott a britpop hagyománya.

Buggnak ugyanúgy jól állnak a himnikus, csillogó partiszámok, mint a balladisztikus felvételek és a karcos rockslágerek is. És ahogy a cím kettéosztotta a világot partizós szombat estékre és fáradt vasárnapokra, úgy van két arca a lemeznek is. És hogy miképpen jutunk el a pörgős szombatból az elmélyült vasárnapig? Talán a lemezen is megénekelt nyúl üregén keresztül.

Jake Bugg: Saturday Night, Sunday Morning

Sony Music, 42 perc, 11 szám