Tegyen egy sétát a könnyek kertjében!

2021.11.10. 06:41

Carlos Ruiz Zafón szerint Párizs a világ egyetlen olyan városa, ahol az éhenhalás még mindig művészet. Az éhenhalás és a művészet egyik közös nevezője az utcazenélés. Jól tudja ezt az egykori párizsi utcazenész, Zaz is, akinek Isa címmel a napokban jelent meg új albuma.

A sanzon már egy ideje nem francia monopólium, de azért a franciáknak áll a legjobban. Most éppen Zaznak, és ő az, aki legjobban tudja népszerűsíteni Párizst mint márkát.

Ahogy kell, Paris címmel 2014-ben külön albumot is rendelt a városhoz, amiért elnyerte a legjobb nemzetközi női rock/pop előadónak járó Echo-díjat. A lemez valóban lefegyverző, amit részint a zenei rendezőnek, Quincy Jonesnak és a vendégeskedő Aznavournak köszönhet, de azért elsősorban a Zaz-féle, védjegyértékű, jellegzetes smirglis hang és a művésznő meggyőző előadás vitte el a balhét.

De Zaznak nemcsak Párizs áll jól, hanem a laza jazzes francia varieté is, ahogy a vagabund folkos karakter is. És persze, ahogy kell, Zaz nem is Párizsban született, hanem Tours-ban, aztán Bordeaux-ban élt sokáig, de ezek már részletkérdések, a lényeg az, hogy itt az Isa című album, amiben a városi tájak helyett a belső tájak lettek fontosak.

Az Isa valójában a művésznő eredeti nevét, Isabelle Geffroy-t rejti, így aztán sejthető volt, hogy személyes, intim hangvételű lesz az album, olyan, mint egy szerelmi vallomás. Az is lett, tökéletes ajándék, mondjuk, házassági évfordulókra.

Az Isa kiegyensúlyozott, nyugodt, derűs Zazt mutat, de nem csak azért, mert a művésznő leszokott a dohányzásról, a kávéról és a húsevésről… Van, ami a dietetikus tanácsainál is pozitívabb változásokat is képes előidézni: ez pedig a szerelem.

És ezt Zaz olyan komolyan vette, ahogyan a franciák, mondjuk, egy fonott kosaras pikniket a Pont Neuf híd mellett. A Gala című lapnak nyilatkozta, hogy a kimerítő turnék után annyira elege lett a Zaz alteregójából, hogy azt akarta, hogy a művész énje meghaljon. Ekkor jött rá, hogy vigyáznia kell magára. Pont ekkor találkozott valakivel, akire időt akart szánni. Kereste az egyensúlyt, és zavarta, hogy miközben a fogyasztói kapitalizmus ellen lép fel, valójában a parádés európai karrierjének köszönhetőn már olyan életet élhet,

amilyet az igazi sztárok, miközben az egykori lakókocsis hippi barátai szerint afféle marketingtermék lett.

A legjobb, amit tehetett, az volt, hogy mindent kiénekelt magából. Itt van például a világsikergyanús Imagine, amit már néhány hónapja ismerhetünk mint az albumot beharangozó kislemezdalt. A felvételt nemcsak szerelmének ajánlja, hanem azoknak is, „akik szeretnének egy jobb világot építeni”. Kár is lenne ezzel vitatkozni, a dal lefegyverzően slágeres, még az is lehet, hogy a kereskedelmi rádiókat is meghódítja, ahogyan például a Manu Chao Bongo Bongja.

Az albumon Zaz a holland Reyn Ouwehand (művésznevén: REYN) producer és filmzeneszerzővel dolgozott együtt, aki többek között Vanessa Paradis-nak is írt dalokat.

Az Amszterdam közelében található stúdióját egyébként egy XVI. századi templomban alakította ki, de a lemez inkább filmzenés hangulatú, mintsem szakrális. Olyan az egész, mintha két francia történelmi borvidék között robogóznánk, némi ideológiai fényeléssel készült szerelmes vígjátékban, ahol még az ólakról is fényfüzérek lógnak.

Persze nem is az Imagine a legjobb dal a lemezen, hanem inkább a vonósokkal és zongorajátékkal kísért Exister, vagy a filmek főcímeit idéző À perte de rue, de szintén kiváló a könnyek kertjéről szóló Le jardin des larmes című, kissé beteg duett, amit a Rammstein énekesével (!), Till Lindemann-nal énekel. A dolog olyan, mintha egy szerelmes partizándal lenne a Nem kell mindig kaviár című, NSZK háborús filmsorozatból, amit Thomas Lieven és az ellenálló Chantal énekel.

Az Isa afféle folkpop, cigány jazz, időtlen, filmzenéket idéző sanzonok gyűjteménye, amikben a legfontosabb hangszer Zaz orrhangú, részben Edith Piafot idéző bájos orgánuma. Ünnepi vonós hangszerelések, olvadó jégcsapokat idéző zongorafutamok, a bárokban asztalokra pakolt székek költészete – van itt minden, amitől azt gondoljuk: ha a lengő párizsi Foucault-inga a legjobb műszer a Föld tengely körüli forgásának bebizonyítására, akkor egy másik párizsi műszer, a Eiffel-torony már a szerelem kilengését méri. Zaz pontos méréseket végzett az utóbbi témakörben, amit az Isa című szenvedélyes munkájában dokumentált.

Zaz: Isa

Warner, 13 szám, 42 perc



  • Hírek
  • Hírek