A legújabb diszkódrog egy különös lila gépben készül

A Purple Disco Machine név olyan jól hangzik, hogy azon sem csodálkozunk, hogy a projekt mögött valójában egy még az NDK-ban született úr, bizonyos Tino Piontek áll. És persze, ahogy kell, kamionosbajuszt visel, és úgy néz ki, mint a digó Lány a discóból című Derrick-epizódból, akit ujja köré csavar Yellow He, a „csábos, bohém diszkókirálynő”, miközben dr. Rabes, a kereskedő merénylet áldozata lesz.

Most azonban nincs merénylet, csak helyszínelés egy képzeletbeli diszkóban, ahol tárgyi bizonyítékként lefoglalják a Purple Disco Machine Exotica című artisztikus, kőkemény diszkóalbumát.

Az album második felvétele, az At The Disko című, francia hatású retró-futurista vízió nemcsak a Daft Punkot idézi meg, hanem mindent, ami a hetvenes évek végén megtörtént a svájci, francia és nyugatnémet diszkóklubokban.

A drezdai Tino Piontek – aki 2013-ban robbant be a színtérre a My House című slágerével – nagyon érzi a gépi basszusokat, az albumon perfekt a vokálmunka, maga a lemez az, ami: egy perfekt diszkóimitáció, olyan kapitális slágerekkel, mint a Fireworks és a Hypnotized, de ott a Dopamine is, aminek masszív basszusát Laura Branigan Self Controllja ihlette. Az Exotica egy életigenlő, elképesztően energikus dance-album, aminek origójában a nyolcvanas évek funk-house-a áll.

A produkció megmutatja, hogyan lehet vintage szintetizátorokkal olyan crossover hangzást előállítani, ami egyszerre idézi meg a hetvenes évek politikusokkal teli müncheni és milánói diszkóit, Moroder cool elektropopját, Prince szexista turbófunkját, de aki akarja, „belehallja” Luther Vandrosst, Gloria Estefant és Quincy Jonest is. Szóval a lemez egyfajta tiszteletkör azok előtt, akik Purple Disco Machine-t inspirálták.

Ennek, úgy látszik, most jött el az ideje, amikor is olyan előadók kerültek Tino Piontek mixkatalógusába, mint Dua Lipa, Mark Ronson, Foals, Calvin Harris, Fatboy Slim, Sir Elton John, Royal Blood, Lady Gaga & Ariana Grande. A Purple Disco Machine most a milliárdos sztrímelésekkel az egyik legjobban csengő név lett a globális tánczenei iparban.

Szóval az Exotica egy afféle referencia, amivel Tino Piontek belépett a csúcsproducerek közé, egy masszív diszkóalbum, olyan disztópia, amiben lehetséges az időutazás a hetvenes, a nyolcvanas évek és a 2020-as évek zenés űrállomásai között. Valójában arra találták ki, hogy a tengerparti indie-fesztiválok fináléja legyen, amikor mindenki a nyakába kapja a festékbombás color partyt.

A Dopamine mellett az album legjobb felvétele a Sophie and the Giantscel előadott Hypnotized, aminek DNS-ében ott a new wave diszkó is. De valószínűleg a lemez legnagyobb slágere mégis inkább a Knocks és Moss Kena közreműködésével készült dance-pop crossover, a Fireworks lesz, ami abban a hangfekvésben készült, ami jobban bejön a tiniknek, mint – mondjuk – a Sahara Beckkel rögzített Can't Get Enough, aminek ikonikus funky basszusa inkább egy 1980 körüli, gyerekeknek készült francia sci-fi rajzfilmet juttat eszünkbe. És van, amivel nem lehet vitatkozni: idáig több mint 250 milliószor streameltek a különböző platformokon.

Az album covere inkább egy Nouvelle Vague-albumborítót juttat eszünkbe, mintsem valami háztartási italodiszkó-albumot. Maga a produkció meglepően változatos, egyszerre van jelen három évtized tánczenéje, ott van például a Don't Stop sziporkázó retró-diszkó-funkja… Ha ezt hallgatva egy időgéppel elrepülnénk az egyik 1977-es Berlini Zenés Ajándékkosár felvételére, csak a Stasinak lenne gyanús.

A lemez egyik legizgalmasabb futama a Loneliness című levitatív, gazdagon hangszerelt diszkólátomás, amit Tino Piontek az olasz underground producerrel, Francesca Lombardóval készített, és ez szintén lehetne egy özönvíz előtti krimisorozat zenéje. Aki a Daft Punk feloszlása után némi vigaszt keres, annak itt az Exotica, csak a csillogó szkafanderek helyett a napszítta bajuszt kell megszokni. Tino Piontek nem csinál titkot abból, hogy a németek a nyolcvanas évek után újra gyarmatosítani akarják diszkókat, és ehhez megalkották a csodafegyvert, a Purple Disco Machine-t, és ezek után már nincs titok; az sem baj, ha úgy néznek ki, mint a Derrick-epizódokból ismert Harry Klein.

Purple Disco Machine: Exotica

Sony, 14 szám, 55 perc