Árkádia nyomait Budapest területén kell keresni

A pop desztinációja szerint az Árkádia bárhol lehet, még Londonban is, ahol pont létezett egy ilyen nevű zenekar is (a Duran Duran tagjainak projektje volt). Arcadia helye mindig máshol van: volt a Strawberry Fielden, az Abbey Roadon, most egy ideig Budapesten, ahol a Deep Glaze zenekar idézte meg Arcadia című lemezén az idillnek tűnő tájat.

Ha az ember olyan kellemetlenségekkel szembesül, mint a koronavírus, akkor nincs jobb hely Árkádiánál, ahová nem kell védettségi igazolvány, bőven elég a biztos ízlés – azt pedig a Deep Glaze zenekar esetében senki nem vonhatja kétségbe. A két, görög felmenőkkel rendelkező alapító tag, Yorgos Goletsas és Dimitris Topuzidis mellett olyan kiválóságok erősítik a formációt, mint Gyányi Marcellel (Dresch Quartet), Klausz Ádám (Barabás Lőrinc Quartet, Szeder) és Csernovszky Márk (Szagos Hörigekkók, Deus Ex).

Ha egy zenekar a 2010-es években alakult, akkor jó eséllyel nemcsak egy-két komolyabb hatást mutathatunk ki az életművükben, hanem konkrét korszakokat, azaz egy teljes zenei spektrumot, akár azok szélsőértékeivel. A Deep Glaze esetében kihallani véljük a Stone Rosest, a Happy Mondayst és a Sonic Youtht is, míg a közvetlen kortárs hatások közül az Editorst is lokalizáltuk.

A Deep Glaze lemeze az egyik legjobb dolog, ami az utóbbi években a magyar poppal történt – a más regiszterben mozgó Carson Coma Lesz, ami lesz című albuma mellett –, de míg a komák könnyen befogadható, beates slágerekkel, szórakoztató, de okos szövegekkel bocsátottak bűbájt a huszonévesekre, addig a Deep Glaze sötét tónusú zenéjével a nehezebb utat választotta. Ha a családdal utazol valahová, akkor Carson Coma szól az autóban, ha egyedül utazol, akkor a Deep Glaze, ez ilyen egyszerű. Az Arcadia keverése főleg Altsach Balázs munkája, aki az alkotási folyamat közben külföldre költözött, ezért a mixelést online fejezték be.

Persze lesznek, akik majd azt mondják, hogy az anyagot lehetett volna még polírozni, de pont ez a földszagú, élő élmény jellege adja meg a rövid album igazi varázsát. Van egy afféle varázsos sercegése, ami jellemezte a korai Jesus & The Mary Chaint és a Sonic Youth karcosabb időszakát. Olyan, mintha a srácok 1988-ban a Garázs című műsorba küldtek volna vissza egy titokzatos demót, egyenesen a jövőből. Az Arcadiában talán a rövidsége a legmeglepőbb, hat dalt tartalmaz, nincs fél óra az egész, és erre négy évet vártak a rajongók.

Még sincs hiányérzetünk, ugyanis az anyag elképesztően sűrű. Az egyik legfőbb erénye, hogy olyan, mintha nem is hat dalt hallanánk, hanem egy-egy számban legalább hármat. Szinte hihetetlen, hogy milyen elegánsan tudtak integrálni különböző zenei víziókat, a dark rocktól a Stooges-féle megszólalásig. Érthetetlen, hogy sikerül a surf-rockos manírokat a Madrugada szerenádjaival, a Babylon Zoo elektrójával és a krízis-rock korbácsütéseivel keresztezni, de nincs mese, ebben a sajátos flow-ban minden együtt van. A dalok születése visszaidézi a punk szellemiségét is, azt az időt, amikor a zenekarok a koncerteken gyakorolták be a műsorukat, és alakították ki a végleges dalszerkezeteket. A Deep Glaze új dalai is sokat formálódtak még az online koncertek után is.

Szinte hihetetlen, hogy az idillinek nem nevezhető körülmények (tagcserék, a hangmérnök külföldre távozása, a próbahely, a Keleti Blokk bezárása) ellenére is az anyag egységes világot mutat. Számtalan kiváló magyar produkció (EZ-Basic, a Black Bartók, a Hangmás, Middlemist Red, Mordái, Fran Palermo stb.) maradt meg egyfajta rezervátum kultúrában, senkinek nem sikerült az igazi nagy mainstream áttörés, miközben nyugodtan mondhatjuk, hogy világszínvonalú produkciókról van szó.

Ez nyilván a teljes magyar popzenei nyilvánosság és intézményi háttér kudarca is egyben. Olyan jó lenne, ha a Deep Glaze-zel végre megtörne ez az átok, és a nagy budapesti koncerthelyszínek tényleg olyanok lennének, mint maga az  Arcadia.

A borítón látható tigris ugyanis kihalás szélén álló védett faj, ahogy az art-rockkal kísérletező, megszállott magyar rockzenészek is.

Deep Glaze:  Arcadia

Magánkiadás,  6 szám, 25 perc