
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEMFebruár 8-án tartották meg az Egyesült Királyság legnívósabb zenei díjátadóját, a Brit Awardsot. A díjátadó az előző évekkel ellentétben szinte mindenféle botrány nélkül zajlott le, csak Anne-Marie brit énekesnő színpadi borulása törte meg a harmóniát.
A fellépők között láthattuk Liam Gallaghert, aki legújabb, Everything’s Electric című dalát adta elő, Ed Sheeran a Bring Me The Horizon brit metalbandával kiegészülve zúzott a díjátadón, Adele pedig az I Drink Wine-nal varázsolta el a közönséget.
Adele négy jelöléséből hármat meg is nyert, csak Dua Lipa tudta legyőzni a Legjobb pop kategóriában. Az Easy On Me énekesnője az Év dala díj megnyerése után azt mondta:
Nem hiszem el, hogy egy zongorás ballada nyert ennyi sláger között.
Szintén kiemelkedő díjazott volt Ed Sheeran, akit az Év dalszerzőjének szavaztak meg. A Legjobb brit zenekar díját a Wolf Alice vitte haza, míg a nemzetközi kategóriában a Silk Sonic nyert. Szintén nemzetközi díjat kapott Billie Eilish és Olivia Rodrigo. Érdekesség, hogy az Abba is a jelöltek listáján található; utoljára 1977-ben voltak esélyesek a Brit Awardson.
Az idei Brit Awards azért is különleges, mert ez volt az első, hogy a kategóriák nem lettek nemekre felbontva. A hír nagy port kavart a brit médiában, azonban a díjátadó igazgatója azt mondta, úgy érzik, a férfi és női kategória eltörlése jó döntés volt.
A jelöltek és nyertesek teljes listája:
Az év albuma
Az év előadója
Legjobb zenekar
Az év dala
Legjobb új előadó
Legjobb nemzetközi előadó
Legjobb nemzetközi zenekar
Legjobb nemzetközi dal
Legjobb feltörekvő brit előadó
Legjobb dance
Legjobb rock/alternatív
Legjobb pop/R&B
Legjobb hiphop/grime/rap
Az év producere
Az év dalszerzője
Weiler Péter képzőművész munkássága és portfóliója mesterséges intelligenciával fűszerezve.
MEGVESZEM
Rovataink a Facebookon