Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMPopszövetség a békéért - összehozza-e az ukrajnai háború Koncz Zsuzsát Tóth Gabival?
További Stenk cikkek
Csak rajtuk múlik, együtt énekel-e Ganxsta Zoli, Varga Miklós, Tóth Szabi, Gabi, Vera, Andi és még számos népszerű magyar sztár, akik egyébként sok szempontból meglehetősen távol állnak egymástól. Zenés békeflashmob készül, az Index információ szerint az elmúlt napokban több száz magyar zenész, színpadi előadó kapta meg a legnagyobb magyar koncertszervezők levelét.
Az Indexhez is eljutott online üzenetben vezető magyar könnyűzeneipari irányítók kérik azokat a művészeket, akikkel évek óta együtt dolgoznak a koncerteken, fesztiválokon, hogy egy adott időpontban
mindannyian gyűljenek össze, és énekeljék el közösen John Lennon legendás dalát, az Imagine című békehimnuszt.
Néhány napon belül tehát kiderülhet, hogy a háború iszonyata képes-e lebontani a zenészek között is húzódó ideológiai, szakmai, személyes vagy politikai ellentétekből létrejött falakat, kiállnak-e együtt, hogy deklarálják: a magyarok sok mindenben nem értenek egyet, de abban nincs vita, hogy az itt élő művészek és rajongóik elítélik, bűnnek tartják a szomszédunkban gyilkos fegyverekkel vívott, embertelen harcot – foglalta össze motivációit az esemény egyik ötletgazdája.
A zenés flashmobon részt vevő előadókkal felvett jelenetekből klip készül, amelyet minden résztvevő ugyanabban az időpontban tesz közzé saját internetes csatornáin.
A helyszíni felvételeken túl a háború képeivel válik egyértelművé a közös békeüzenetet, amelyet vezető kreatív szakemberek és egy számos magyar sikerfilmet jegyző rendező önt végső formába.
A tervezett zenei performance – amennyiben valóban egyesíti a legkülönbözőbb zenei irányzatok népszerű képviselőit, és tényleg
együtt énekelnek a hiphoposok, a punkok, az underground zenészek, az elektronikusok és klasszik instrumentalisták, ha a békéért összeállnak a trash metalosok a mainstream popsztárokkal, a Petőfi Rádiósok a Tilos Rádiósokkal –
az olyan művészi békedemonstrációt eredményezhet, amelyre itthon eddig nem volt példa, és Magyarországon kívül is figyelmet kelthet.
A performance nemzetközi szinten is jelentős lehet, hiszen – bár a világ legnépszerűbb művészei külön-külön folyamatosan közzéteszik a háborút elítélő véleményüket – olyan gesztust eddig nem láttunk, amelynek során egy egész ország több száz meghatározó előadója együtt állna ki a háború ellen.
A szervezők hangsúlyozzák, hogy
a békevágyon kívül semmilyen más üzenet, állásfoglalás nem jelenik meg a klipben,
és egyetlen, ahhoz kapcsolódó kommunikációban sem. A felhívásnak azért nincsenek nevesített aláírói, és nem teszik közzé azok nevét sem, akik már csatlakoztak, mivel ezt közös ügynek szánják, amelyben a hazai könnyűzene képviselői válogatás nélkül vesznek rész.
(Borítókép: Tóth Gabi 2022. február 26-án. Fotó: Kovács Attila / MTI)
Rovataink a Facebookon