Tank, amit skorpiók vezetnek

Akár arról is írhatnánk, hogy 50 éve, 1972-ben jelent meg a Scorpions bemutatkozó lemeze, a Lonesome Crow, de mennyivel jobb arról beszámolni, hogy a napokban publikálta a zenekar a Rock Believer című új lemezét. 2010-ben a Sting in the Tail albummal és az azt követő turnéval már elbúcsúztak a közönségtől, de a rock and rollban csak a James Bond-féle bölcsességeket érdemes felmondani, az olyanokat, mint a Soha ne mondd, hogy soha, vagy azt, hogy Nincs idő meghalni.

Amikor 35 és fél éve, 1986 augusztusában az MTK-pálya bejárata előtt ezrek álldogáltak a kánikulában, és az erős fényben a műbőrdzsekikre aggatott színes jelvényeket megfakította a nap, a Scorpions roadjai vizet locsoltak a pár órával azelőtt még a szolnoki állomáson izzadó rocker ifjúságra... Nos, ezen a bizonyos nyári napon, a City Grill hamburger ízével a szánkban nem gondoltuk, hogy a Scorpions még 2022-ben is tétezni fog.

Igaz, akkor még az ezredfordulót sem tudtuk elképzeli, akkor sem, ha olyan szépen egymás mellett álltak otthon a Galaktika sci-fi-folyóirat példányai, ahogy a Mozgó Világ-évfolyamok gerincén végigfutó mintázatok.

A Scorpions többször is járt Magyarországon, felléptek 1993-ban a Budapest Sportcsarnokban, 2014-ben a Hősök terén, B. Tóth László is többször játszotta a Love at First Sting dalait a Poptarisznyában az Albert One és Fancy ügyeletes eurodiszkó-felvételei között. Szóval a Scorpions volt az egyik legismertebb nyugati rockzenekar a rendszerváltás előtti Magyarországon.

A kisvárosi presszók videódiszkóinak lassú blokkjában Falco Jennyje után sokszor a Still Loving You jött, de a zenekar tagjai hiába voltak jellegzetes figurái a nyolcvanas évek Méta deó illatú világának, a rendszerváltás után már nem voltak elég érdekesek.

Már az 1988-as Savage Amusement albumukkal ritmus tévesztettek, és hiába volt sikeres az 1990-es Crazy World című albumukról a Wind Of Change, a változás szele őket is elsodorta. Már nem írtak hatalmas himnuszokat, power pop balladákat, jött a grunge, a 90-es évek technója, és úgy tűnt, hogy a német nyelvterület generációs mítoszai maradtak. És ehhez képest érdekes, hogy a Rock Believer egy jól sikerült album, sőt a kétezres évek talán legjobb Scorpions-lemeze.

Ez annak fényében is meglepő, hogy Klaus Meine énekes és a ritmusgitáros, Rudolf Schenker is 73 éves, az 1979 óta a zenekarban gitározó fiatal kölyök, Matthias Jabs is 66 éves.

Régi csibészek

A zenekar tagjai a sárga és fekete csíkos nadrágjukban úgy néztek ki, mint a darazsak, így amikor a Love at First Sting című albumot szorongattuk a kezünkben, nem feltétlenül a skorpiók marására gondoltunk, hanem inkább a darázs csípésére vagy a borító szexista jellege miatt valami egészen másra. Ez az 1984-es album volt az utolsó igazán jól sikerült Scorpions-lemez, így reflexből is ehhez hasonlítjuk a Rock Believert, amelyről a balladisztikus When You Know (Where You Come From) vagy az ügyesen riffelő Shining Of Your Soul simán elfért volna a Love at First Stingen is.

Különös értelmet nyer az Ukrajna elleni háború idején a Gas In The Tank című dal, de persze ez egy csacska dalszövegre épülő, egyébként remekül meghangszerelt szerzemény, olyan sorokkal, mint a riffek királya visszatért a városba... játsszuk hangosabban, játsszuk keményebben, szóval több gázt a tankba...

Az album nem éri el a Taken by Force (1977), a Lovedrive (1979), az Animal Magnetism (1980), a Blackout (1982), a Love at First Sting (1984) albumok fantasztikus szériájának színvonalát, de abszolút vállalható munka. A maguk módján ugyanúgy alkottak egy remek kései albumot, ahogy a Judas Priest is a Firepowerrel (2018) vagy az Iron Maiden a Senjutsuval (2021).

A Rock Believer egy vérprofi, a Scorpions régi dicsőségét idéző munka, és ha a hannoveri fiúk már nem tudnak a színpadon gúlákat és más, a spartakiádokon ismert formációkat produkálni – ahogy tették azt az MTK-pályán is 1986-ban –, az biztos, hogy van üzemanyag a tankjukban, ami nem egy békeparkban pihen, hanem most vívja az ízes hard rock örök csatáját.

Scorpions: Rock Believer

Universal, 11 szám