Nincs többé szükség a pszichológusok nagy foteljére

Életünk fordulópontok sorozata, egybeérnek a tragédiák és az örömök, valahogy úgy, ahogy a Tears for Fears 18 év után megjelent új lemezének borítóján, a The Tipping Pointon látható: körkörös formában kapcsolódnak össze a székek és az azon ülő emberek.

Az 1981-ben alapított Tears for Fears sokáig nem volt különösebben ismert Magyarországon, és bár igaz, hogy a Csak fiataloknak című rádióműsorban hallhattuk a Mad Worldöt, és sokaknak megvolt jugoszláv nyomásban a Songs From The Big Chair, rajta olyan eget rengető slágerekkel, mint a Shout, az Everybody Wants To Rule The World és a Head Over Heels, de mégsem találtak úgy be, mint a Depeche Mode vagy a Duran Duran.

Itthon még a FR David Words (Don't come easy) című szintidiszkó slágere is nagyobbat szólt annál a Shoutnál, amely mégiscsak kibérelte egy időre a brit lista első helyét.

Majdnem ilyen meglepő lehet az is, hogy bár a lemez a világ minden táján elegáns fekete-fehér covert kapott, ezzel szemben a jugoszláv (RTB) kiadás csokoládébarna lett. Ennél lényegesen jobb összképet mutat a meglepően jól megszólaló, 1989-es The Seeds Of Love magyar (Gong) kiadása. Ezen az albumon olyan hatalmas slágereket találunk, mint a Sowing the Seeds of Love és a Woman in Chains.

Feldolgozott veszteségek

A lemez pont akkor jelent meg, amikor Magyarországon is elérhető lett a Music Television, így a Roland Orzabal és Curt Smith alkotta duót teljes fegyverzetében, látványos klipekkel együtt ismerhette meg a magyar ifjúság.

A The Tipping Point a Tears for Fears hetedik stúdióalbuma, amely a 18 évvel ezelőtt megjelent Everybody Loves a Happy Endinget követi. Már ez a 2004-es album is visszatérés volt, és a kérdés ilyen esetekben mindig az, hogy van-e értelme megbontani egy életmű katalógusát, hiszen a visszatérő lemezek jórészt inkább csak korrektek, és afféle lábjegyzetei a törzsanyagnak.

Kezdjük ott, hogy a zenekar korai szakasza azoknak is visszaigazolás, akik szerint a pulóver igenis rock & roll, ráadásul a nyolcvanas évek közepén Roland Orzabal és Curt Smith nemcsak a lenőtt, visszakunkorodó frizurákat kedvelte, hanem mindazt, amit gyűjtőnéven Bundesliga-sérónak neveznek. Még szerencse, hogy nem az alapján ítéltük meg őket, hogy mennyire hasonlítottak a Csillagfény diszkó kidobóembereire, hanem a lemezeikre figyeltünk, és azt kell mondjuk, hogy a Tears For Fears a nyolcvanas évek egyik kulcszenekara.

Kitessékelt vendégek

Nemcsak himnikus, nagy slágereket tudtak írni, de remek hangszerelők is voltak, nélkülük például nehéz lenne elképzelni az a hangképet, amit George Michael megalkotott a Faith című lemezén. De míg mások a prémium jazzy pop felé vitték el ezt a hangvételt, addig a Tears For Fears megmaradt a lélek mélyvilágánál, ahogy tette az új lemezén is, amelynek az origójában a gyász, a hiány, a veszteség feldolgozása áll.

Orzabal 2017-ben elveszítette az akkor 35 éves, alkoholproblémákkal küzdő feleségét, majd ezután ő is az elvonón gyógyult. A The Tipping Point minden fájdalma és önmarcangolása ellenére a remény, az újrakezdés és a meghittség lemeze. Az album meghökkentően jól sikerült, a zenekar hosszú évtizedek után bekerült a top 5-be, sőt még az Egyesült Államokban is a top 10-ben landolt. Persze volt idő elkészíteni, hiszen közel egy évtizedig dolgozott rajta Roland Orzabal és Curt Smith.

Többször áthangszerelték a dalokat, sok felvételt ki is dobtak, míg aztán megtaláltak egy atmoszferikus, meleg, dinamikus hangképet, amely sokban tér el a korábbi, csillogó prémium poptól. Az új lemez borítóján nem a pszichológusok kopott fotelje látható (a zenekar nevét Arthur Janov pszichológus, a sikolyterápia megalkotója találta ki), hanem egymásba kapcsolódó székek, ami visszautal az 1985-ös albumra, a Songs From The Big Chair foteljére.

A The Tipping Point olyan terápia, amelyben a démonainkkal folytatunk dialógusokat, de már nem ültetjük a fotel karfájára őket, inkább egy kereszthuzattal – mondjuk a My Demonst fütyörészve – kitessékeljük a hívatlan vendégeket a nappaliból.

Tears for Fears: The Tipping Point

Concord Records, 42 perc, 10 szám