Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMHogyan maradhatsz mindörökre tini-punk hercegnő?
Avril Lavigne Love Sux című új lemezének borítóján léggömböket szorongat, de a képet megvágták, így nem tudjuk, hogy a lufikon vannak-e lábszárcsontos rózsaszín szívecskék vagy sem.
Az viszont biztos, hogy a már 37 éves, egykori rágógumi-punk énekesnő kiadta a jelszót:
arccal a 2000-es évek eleji pop-punk felé!
És ami meglepő: ez jól áll neki, pedig ebben az életkorban a nők már a Kréta rendszerben azt nézik meg, hogy hányast kapott a témazárón a gyerekük, és nem arról énekelnek, hogy a föcitanár olyan furcsán nézett az osztálykiránduláson, és hogy minden olyan complicated, woah-oh-ohs!
Úgy tűnik, a nosztalgia algoritmusa most a kétezres évek eleji power-popos, emo-punkos hangulatokat dobta fel, és ez nagyon bejön a TikTok-tiniknek is, így aztán Avril Lavigne 37 évesen még utoljára magára öltheti a mangás pop-punk dresszt.
Nem kellett volna szemétkedni
Már csak azért is, mert a 2019-es Head Above Water nem volt különösebben sikeres, a Kelly Clarkson-féle balladai homály nem állt jól neki, így aztán újra elővette a nyakkendőt, a szemceruzát és a vámpírfogas uzsonnás táskát. És hogy mi van ebben a rózsaszín uzsis táskában? Nos, epres rágóval összeragasztott pop-punk, ami lehetne éppen szánalmas is, de a Love Sux a maga kategóriájában egy jól sikerült retró album, amin még Machine Gun Kelly kollaborációja sem tűnik annyira cikinek.
A Love Sux olyan, mint egy Blink 182 album, ami nem is csoda, az anyag társproducere a blinkes Travis Barker volt. A Cannonball című hiperaktív nyitódal megidézi a Bad Religiont, míg a Bite Me-ből megtudjuk, hogy nem kellett volna szemétkedni egy olyan nővel, mint amilyen Avril.
A lemez lehetne a pop-punk nosztalgiáját idéző, képzeletbeli szakítós film soundtrackje is, amiben a rövid futamidejű pörgős dalok ismét megmutatják, hogy a gördeszkázás akkor menő, ha nem könyökvédőt használunk, hanem apu nyakkendőjét. A lemezen ugyanakkor nincsenek olyan félcsövet is megrepesztő skate-slágerek, mint amilyen a kétezres évek elején volt a Sk8er Boi vagy a Complicated.
A Love Sux Travis Barker (Blink-182) kiadójánál jelent meg, és az együttműködést leginkább az All I Wanted című szám pecsételi meg, amelyben Avril a Blink énekesével, Mark Hoppusszal duettezik. De a pörgős pop-punk himnuszt játszhatta volna a Good Charlotte vagy a New Found Glory is. A dal és a lemez egésze is remekül hozza a 2000-es évek eleji pláza-punk sztenderdet.
Időzített fekete lufi
És igen, vannak lányok, akiknek csak a rocksztárok jönnek be, és Avril is ilyen. A 2011-es Goodbye Lullaby dalban mondta el Avril válását volt férjétől, a Sum 41 énekesétől, Deryck Whibley-től, most a Blink 182-es csapat szorgoskodott körülötte, és nyilván felszabadító volt megidézni a plázák tetoválószalonjaiban megélt nagy időket azok után, hogy Avril elvált a következő férjétől, a Nickelback frontemberétől, Chad Kroegertől is.
Amikor a Covid-járvány előtt megjelent a keresztény-rockkal is összekacsintó Head Above Water, sokan azt hitték, hogy már nem kapják vissza a Lyme-kórból gyógyuló pop-punk hercegnőjüket. De Avril visszatért, és azt nyilatkozta a Billboardnak:
Egy pop-punk lemezt akarok készíteni, egy igazi rock and roll albumot. Nem akarok zongorázni, nem akarok balladákat, csak rockot.
Nos, ez össze is jött. A kérdés csak az, hogy a fekete lufik, az összetetovált nyakú, negyvenkilós celeb-punkok állnak-e jobban neki, vagy a hófehér zongora. Nos, nem tudjuk. A Cannonballban azt énekli, hogy olyan, mint egy időzített bomba, ami mindjárt felrobban. Hogy a lemez durran-e akkorát, mint egy időzített bomba, vagy csak akkorát pukkan, mint borítón látható fekete lufi? Nos, a kérdést az dönti el, hogy kinek mi a punk. A Sex Pistols, a The Clash, a Ramones, vagy éppen a Sum 41 és Avril Lavigne.
Avril Lavigne: Love Sux
Sony / DTA, 34 perc, 12 szám
Rovataink a Facebookon