Nagyon elszálltak a rózsaszín hegyek fölött

Az ausztrál King Gizzard & The Lizard Wizard Omnium Gatherum indián törzsi motívumokat soroló borítójáról egy képzeletbeli Galaktika-szám jut eszünkbe, amelyben Jorge Luis Borges Bábeli könyvtár című novelláját M. C. Escher végtelen építményeket ábrázoló képei illusztrálják. Az Omnium Gatherum olyan, mint Escher önmagába visszatérő végtelen lépcsőin tett séta.

Adódik a kérdés, hogy mit kezdjünk azokkal az ifjakkal, akiken már messziről is láthatók a delejező zsenijegyek, akik tíz év alatt húsz lemezt adtak ki, idén már a másodikat.

Íme, itt egy 80 perces kalandozás a popkultúra végtelen, egymásba nyíló termeiben, önmagába forduló lépcsőin, ahol csak a nyitó dal, a The Dripping Tap 18 perces (!) utazás.

A King Gizzard & the Lizard Wizard bármihez nyúl, abból drámát, eredettörténetet, mesét és univerzális igazságot alkot, szóval van itt minden, mint valami rock and roll svédasztalon, death metál, pszichedelikus rock, hiphop, garázsrock, ambient, dream-pop és elektronika, a srácok néhány perc alatt megidézik Frank Zappát, a Pink Floydot, a Beastie Boyst, a Tame Impalát és a Motörheadet is.

Kicsit Stevie Wonder?

A zenekar 2018-ban fellépett Budapesten, a Szigeten, majd másnap adtak még egy afféle klubkoncertet is az Akváriumban a jófejeknek. Szóval itt vannak a gyíkok, akik bármit megengedhetnek maguknak, akár azt is, hogy egy adott naptári évben öt (!) nagylemezt megjelentessenek, ahogy tették 2017-ben. És mivel kötelezően várjuk el tőlük a meghökkentő megoldásokat, már semmin nem is lepődünk meg.

Azon sem, ha az új lemez nyitódala 18 perces, végül is, miért ne, de az talán fura lehet, hogy a heroikus metál állásfoglalások (Predator X, Gaia) mellett simán elférnek a Beastie Boyst idéző hiphopkísérletek (Sadie Sorceress, The Grim Reaper).

És akinek ez sem elég, annak ott a Kepler-22b... Van, aki Gorillazt, más Stevie Wondert hall ki a dalból, és akkor a dream-popos poénokról már ne is beszéljünk. Persze fel lehet úgy is fogni, hogy ez az ő Fehér Albumuk, de a Beatles 1968-as lemeze közel sem volt ennyire széttartó.

Ilyenkor mindenkiből előjön a producer, és előáll azzal, hogy mely számok elhagyásával lehetett volna feszesebb a lemez, és igen, valóban ledobja az anyag a hiphopszámokat, de fogadjuk el, hogy itt most ez volt a koncepció. Nézzük meg, hogy néhány hét múlva megszokjuk-e ezt a műfaji sokszínűséget.

Hallucinogén dream-pop

A lemezoldalnyi hosszú The Dripping Tap az album talán legfontosabb szerzeménye, mégis az az érzésünk, hogy egy idő után nem épül tovább a dal, hanem végtelen monotóniába csap át, különösen akkor, amikor Ambrose Kenny-Smith már kb. századszor mondja el, hogy

Drip, drip from the tap don't slip

Drip, drip from the tap don't slip on the drip

A zseniknek persze ezt is szabad, a hallucinogén dream-pop (Magenta Mountain) éppúgy, mint apu Journey lemezeire tett pimasz utalások. Szeretjük a fúziós konyhát, a szinti-popot, a zamatos jazzt, a neo-soult, a családi chill-outot és a Led Zeppelint idéző fickós rockot egy menüsorban, de azért erre rá kell készülni, kellenek hozzá aperitifek, Morcheeba, Tame Impala, Gojira, Mastodon...

Ugyanakkor mivel fel vagyunk készülve a meglepetésekre, akkor sem lepődünk meg, amikor meghökkentő módon kerülnek egymás mellé a stílusgyakorlatok. Aki mindent el tud játszani az orrával, és a kis lábujjával is remekül penget, akinek egy hangolása vagy egy bemelegítő jammelése is olyan, mint egy szimfónia, nos, az amilyen igézően izgalmas, olyan unalmas is tud lenni. Mert nem dolgozik meg érte, nem szenvedi meg az alkotó folyamatot, nincs miért izgulni, hogy létrejön-e a varázslat.

És persze a dolog bonyolultabb, mert mégiscsak csapatmunkáról van szó, az nem úgy van, hogy egy soundchecken valahogy a semmiből létrejön egy lenyűgözően éteri garage-psych-pop mixtape izé, ezt bizony megkomponálják, és hogy ezen hetekig dolgoznak, vagy minden próbán megalkotnak egy új dalt, ez mindegy is.

Escher ún. lehetetlen háromszögeire, tribádjaira hivatkoznak sci-fi írók, filozófusok, matematikusok, viszont a rock and roll nem alkotta meg a lehetetlen geometriai alakzatait. Most azonban megszületett az Omnium Gatherum című zenés paradoxon.

King Gizzard & the Lizard Wizard: Omnium Gatherum

KGLW, 16 szám, 80 perc