További Stenk cikkek
Az egykori megasztáros nem akarja megváltani a világot, de ki kellett dolgoznia magából azt a feszültséget, amely az ukrajnai háború miatt gyűlt össze benne. Az Index kérdésére azt is elmondta, hogy szerinte a világ sorsát nem a kisemberek irányítják.
Kétszeresen is gratulálok, egyrészt a Védj meg magamtól című új klipjéhez, másrészt azért, mert, mint az online hírcsatornák révén köztudomásúvá vált, nemsokára kétgyermekes apa lesz.
Köszönöm, nagyon kedves, de a magánéletemről ennél többet nem szeretnék beszélni a sajtó nyilvánossága előtt.

Tiszteletben tartom, bár az felmerült bennem, hogy apaként még erősebben érzi a felelősséget a jövőért, és talán ez is közrejátszhatott új dala megszületésében.
Nyilván ez is benne van, de szerintem alapjáraton is így kéne működnünk.
Ez a szám úgy született, hogy nagyon nem szerettem volna ilyen dalt írni,
de olyan erősen hatottak rám a történések, hogy valamit tennem kellett. Szinte terápiás foglalkozásként hatott rám, amikor írtam. Nem igazán könnyebbültem meg tőle, de legalább ki tudtam dolgozni magamból a feszültség egy részét.
Az ukrajnai háború miatt vált feszültté?
Követtem és követem az eseményeket, és annyira bennem van, annyira nyomasztott, hogy napokig nem tudtam haladni a munkával az új lemezemen. Ez a dal egyszerűen kikívánkozott belőlem. Van már egy háborúellenes számom, a Jelenés című dal, nem terveztem, hogy valaha még erről a témáról írok, de nem tehettem mást. Megdöbbentő, hogy 2022-ben újra háborúzzanak itt, Európában.
Sok olyan gondolatról énekel, ami az emberek többsége fejében megfordul – a hallgatás veszélye, a félelem, miért nem tudunk tanulni a múltból, a háború őrültsége –, és a háborúellenes dal végén azt mondja: „Nem győzhet, aki nem harcol másokért.”
Harcolni nem csak fegyverekkel lehet. Talán már nem is csak a háborúra gondoltam, hanem arra, hogy ha nem érezzük át a Föld bármely pontján élő emberek problémáit – háborút, betegséget, szociális nehézségeket –, akkor még mindig nem tanultunk semmit.
Ez is nagyon fontos, és talán idetartozik, hogy a Föld legtávolabbi pontjain élő emberek problémái mellett érdemes arra is odafigyelni, mi történik a szomszédban vagy az utca túloldalán. Hátha segíthetünk.
Ez természetes, de egy dalba nem fér bele a világ minden problémája.
Maga szerint milyen hatása lehet ma egy dalnak?
Őszintén szólva nem reménykedem abban, hogy egy dallal lényegesen javíthatnánk a világon. Ilyen értelemben talán leginkább magamnak írtam, terápiás foglalkozásként. Ma már egy dalnál sokkal súlyosabb dolgok sem hatnak igazán az emberekre.
Nem hiszem, hogy a dalaimmal megválthatnám a világot.
Ha egyetlen emberben is sikerül elültetni egy pozitív gondolatot, akkor hatott a világra.
Nem ezért született ez a szám. Ma a kisemberek felett óriási politikai, gazdasági erők irányítják az eseményeket. Nagyon valószínű, hogy ez a világ belátható időn belül nem lesz sokkal igazságosabb hely. Aki átérzi, meghallja, amiről a szám szól, annak, remélem, jelent valamit, de nincsenek világmegváltó terveim a zenével. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fogadja a közönség ezt a számot, ami egyébként erőteljesen kilóg a készülő lemezemről.
Mikor készül el az új lemez?
Erről még egyeztetünk a kiadóval.
Nyáron már az új számokat is játssza a koncertjein?
Igen, a Védj meg magamtól és még néhány új szám is elhangzik majd a június 4-i margitszigeti koncerten. Most kifejezetten kreatív időszakomat élem. Dolgozom egy musicalen is, szeptember végén lesz a bemutató. A zenét és a dalszövegeket én írom, a többiről még nem beszélnék, nemsokára lesz egy sajtótájékoztató, ahol minden részlet kiderül. Sok minden zajlik körülöttem.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát
Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.
március 20., 05:45
- Kultúr
Hogyan mondjuk el a gyerekeknek, hogy apa megcsalta anyát, anya megcsalta apát
A Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!
március 20., 12:56
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
2 órája
- Kultúr
A nők fekete kendőben ebédelnek, miközben Edith Piaf szól a szökőkútból
A világ legmagasabb épületétől a legkedvesebb pincérekig.
március 20., 15:38
- Kultúr
Meghalt Nadia Cassini, a hetvenes évek ikonikus szexszimbóluma
A színésznő 76 évet élt.
március 19., 20:49
- Kultúr
Bojkottálja az Egyesült Államokat Donald Trump miatt a neves magyar zongorista
Lemondta jövő tavaszi fellépéseit.
március 20., 09:37
- Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt
Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.
március 20., 08:27
- Kultúr
Nádasdy Ádám: Bár volna homoszexuális propaganda, én örülnék a legjobban
Az író szerint szégyen, amit a Fidesz csinál.
március 20., 12:01
- Kultúr
Megijedt az igazgatónő, paravánnal takarta el drMáriás enyhén provokatív festményét
Enyhén pikáns a kép, van benne politikai áthallás is, de csak egy kicsi.
március 19., 19:33
- Címlapon
Már nem csak Magyar Péter mozog, de még mindig ő fut a legtöbbet
A Tisza Párt elnökének impulzív természete azonban növeli a hibázás kockázatát.
2 órája
- Kultúr
„Mindaz, amit értékesnek tartanak életemben, Magyarországról származik”
André Kertész Szigetbecsének ajándékozott képeiből nyílt kiállítás a Capa Központban.
március 20., 21:20
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
4 órája
- Kultúr
A csábítás három legnagyobb kihívása: a kutyás, a plüssállatos és a gyerekes nő
Az Axe szerint, legalábbis.
március 19., 08:05
- Kultúr
Húspiacra hajtják a lányokat, amit bálnak neveznek
Ezért üt akkorát ma is a Bennet család története.
március 20., 19:25
- Kultúr
Gwyneth Paltrow beszólt a stábnak, amikor a Timothée Chalamet-vel közös szexjelenetet forgatták
Szerinte rengeteg szex van ebben a készülő filmben.
március 19., 20:23
- Címlapon
Vitézy Dávid átverve érzi magát, pedig néhány órája még közös terveik voltak Karácsony Gergellyel
6 órája
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
5 órája
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
7 órája
- Kultúr
Háromnapos koncertsorozattal emlékeznek a legendás zenészre
A Rolla János Zenei Napokat hagyományteremtő céllal rendezik meg.
március 19., 10:10
- Kultúr
Ez a filmecske két perc alatt olyat mutat, amire évtizedek múlva is emlékezünk
Mindenkiről szól.
március 21., 05:54
- Kultúr
Az életet ünnepelték, majd eljött értük a világvége
Embereket ragadott el és egy teljes várost semmisített meg a joplini tornádó.
március 19., 15:49
- Címlapon
Lezárják a kisebb határátkelőket Szlovákia és Magyarország között
A nagy átkelőkön fertőtlenítő kapuk lesznek.
2 órája
- Kultúr
Két új eseménnyel bővül a Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozat
A döntőt idén is Keszthelyen rendezik meg.
március 19., 11:16
- Kultúr
A hangszer, ami minden könnyűzenében hozza a basszust
A Fender Precision Bass 1951-ben leváltotta a nagybőgőt a big bandekben, majd a rock and roll zenekarokban.
március 19., 11:59
- Kultúr
Háborgott az igazságérzete, számonkérte az apját, most kiderült, igaza volt-e
Rényi András Mitől remekmű a remekmű című előadásán jártunk.
március 19., 17:01
- Kultúr
Neves szakemberek részvételével nyitja meg kapuit a 18. Országos Középiskolai Filmszemle
Átadják a legjobbaknak járó díjakat is.
március 19., 12:07
- Kultúr
Egyre többen tiltakoznak, Galla Miklós a Tiszára szavazna a Pride betiltása miatt
Eddig sosem politizált.
március 19., 13:51
- Kultúr
Valóban veszélyben voltak a milliárdos magyar kincsek? A szakértők elmondják
Interjú a Magyar Nemzeti Bank biztonságtechnikai szakértőjével és a marosi múzeum vezetőjével.
március 19., 13:14
- Címlapon
Megszólalt a Mészáros Csoport a hatvanpusztai zebrákkal kapcsolatban
A közlemény szerint az állatok törődésből vannak tartva.
5 órája
Rovataink a Facebookon