Ha meztelen, rózsaszín testű nővel találkozol, ne ijedj meg tőle

A The Regrettes nevű Los Angeles-i indie-pop zenekar Further Joy című új lemezén egy rózsaszínre festett hölgyet látunk anyaszült meztelenül. Egy mezőn. Meztelenül nekivágni a domboldalnak lehetne hippis gesztus is, miközben a Lydia Night énekesnő köré szervezett zenekar inkább afféle garázspopot játszik a megsebzett, felnőttkorba lépő nemzedéknek, miközben eltáncolják nekik a fajdalmaikat.

A 2015-ben alakult The Regrettes sokáig úgy gondolta, hogy az önkifejezésre a garázspop a legalkalmasabb, de most megjelent harmadik lemezükön már az indie-hatású dance-popról gondolják azt, hogy a megfelelő módon tudják leírni vele az őket körülvevő világot.

Nos, ha a teljesség nem is, de egy rózsaszín neonfényben úszó éjszakai klub mindenképpen megjelenik a lelki szemeink előtt. Alkalmas-e a szorongás, a szexuális kiszolgáltatottság és a sebezhetőség leírására a csillogó dance-pop? Persze, csak jól kell csinálni, és a The Regrettes jól csinálja.

Még a zen buddhista költő és filozófus Alan Watts néhány gondolata is visszaköszön a Nowhere című dalukban.

Egyáltalán nem tudsz élni

Hacsak nem tudsz teljesen most élni.

Szóval ha hajszold boldogságot, boldogtalan leszel – ez a lemez legfőbb üzenete, és az, hogy inkább táncoljunk, az is egy út lehet a boldogsághoz. A Further Joy egyfajta függetlenségi nyilatkozat, az album már nem akar rágörcsölni a gitáralapú punk rockra, a zenekar inkább a táncparkett flow-ját akarja érezni. De ez nem akadályozza meg őket abban, hogy ne készítsenek listát a problémáikról – étkezési zavarok, társas kapcsolatok bonyolultsága, önbizalomhiány, depresszió.

Bezártságból új dalok

Kétségtelen, hogy nemcsak a vonyító gitárokkal, hanem pulzáló szintipoptémákkal is lehet beszélni egy korosztály egzisztenciális válságáról.

Esküszöm, ez csak az arcüregem, nem lesz semmi bajom.

Egy egzisztenciális válság, és ez csak egy hétfő.

Mondd, hogy élek

– énekli kissé affektálva Lydia Night a Monday című számban.

Mondanunk sem kell, hogy az album a Covid–19-járvány alatt íródott, Lydia Night – aki énekel, de gitározik, billentyűzik és basszusgitározik is – komoly inspirációt merített a bezártság okozta traumákból. A Further Joy többek között arra is jó, hogy megismerjük a húszas évei elején járó nemzedék frusztrációit, észjárását, és empatikusabbak legyünk velük, amikor megnézünk egy videónapló-részletet a TikTokon a 2022-es Coachella fesztiválról, ahol egyébként a The Regrettes is fellépett.

Robban a festékpatron

Ahogy Lydia Night nyilatkozott a New Musical Expressnek, abban minden benne volt, hogy mit gondol a korosztályánál idősebbekről.

Sokáig aggódtam, hogy vajon akarok-e bizonyítani valamit az ötvenéves apukáknak, akik a koncertterem hátsó részében állnak.

Szóval itt egy lemez, amelyen a szorongás és a bulizás kéz a kézben jár, a dalaira lehet úgy táncolni, hogy közben az élet abszurditásán elmélkedsz. Láttunk már ilyet, ugyanígy szikrázott össze a nyolcvanas évek elején a New Order dance-popja az elődzenekar, a Joy Division dark rockos örökségével.

Vagy ott van Charli XCX és St. Vincent szemérmetlen popja, ők szintén tudják, milyen az, amikor a legsötétebb, gyászos gondolatok ellenére is inkább egy koktélcseresznyét kívánunk meg, mintsem egy pohár whiskyt.

Izgalmas a lüktető szintipopos Barely On My Mind is, amely kíméletlenül tárja fel a bántalmazó kapcsolatok lélektanát. A The Regrettes (Lydia Night – ének, Genessa Gariano – szólógitár, orgona, Brooke Dickson – basszusgitár, orgona, Drew Thomsen – dob) még 2019-ben a Twenty One Pilots The Bandito Tourjának volt az előzenekara, de új lemezük után már számos helyen lettek headliner csapat.

A Further Joy csillogó, ambiciózus és magabiztos popalbum, amelyet nem is a lejátszókba, hanem a nagy prémiumfesztiválokra terveztek, ahol amúgy is van color party. Azokon pedig bárki rózsaszín lehet, akinek az arcába robban a festékpatron.

The Regrettes: Further Joy

Warner, 13 szám, 44 perc