Íme, a kemény férfi, aki gyertyát gyújt a szélben

Ahogy a kígyó levedli a bőrét, úgy újul meg rendre a Whitesnake is, miközben egy ideje nem is készítenek új dalokat. Ha újra megjelenik egy-egy évfordulós albumuk, biztos, hogy tartalmaz új remixeket, előkerülnek a lekevert hangsávok, elbizonytalanítva a rajongókat, hogy akkor most melyik változat a kanonikus. De David Coverdale nemcsak a sorlemezeket revitalizálta, hanem az eredetileg 1994-ben megjelent Greatest Hitset is, hozzátéve az eredeti 14 számhoz még kettőt.

Mentségükre legyen mondva, a zenekar már a nyolcvanas években is számos alkalommal porolta le, hangszerelte újra a felvételeit. Coverdale olyan, mint egy színésznő, aki nem tudja elfogadni, hogy öregszik, ezért újabb és újabb gitár- és orgonasávokkal frissíti fel a klasszikusokat.

A számok albumról albumra vándorolnak, ami nem kimondottan szerencsés, mert egy felvételnek nemcsak a szöveg, a zene és az előadás együtthatói adják meg az identitását, hanem minden egyéb is.

Nem lehet magát a hallgatót kikomponálni a dologból, hiszen neki a dal elsősorban emlék. Beidézi mondjuk az első szexet, vagy az utolsót, vagy az utolsó utánit, tehát egy dallal kapcsolatban nemcsak dallamtapadás létezik, hanem emléktapadás is.

Egyszer már meghalt

Akinek a Fool For Your Loving az 1980-as Ready An’ Willing ezüstös és fekete borítóját juttatja eszébe, és egyben magát az 1980-as évet is, az soha nem tudja igazán megszokni az évtized végén, a Slip Of The Tongue-on rögzített verzióját. Ugyanez áll a Here I Go Againre is, ami eredetileg az 1982-es Saints & Sinnersön szerepelt, de később Coverdale hajmetálos power balladát gyúrt belőle, ami aztán olyan jól sikerült, hogy 1987 októberében a Billboard Hot 100-as listájának első helyezettje lett.

Coverdale a szövegen is variált, az eredetiben Like a hobo I was born to walk alone szerepelt, de később a hobót a szintén csavargót jelentő drifterre változtatta, hogy a hobót senki ne hallja homónak, ami, maradjunk annyiban, hogy fura.

A válogatás alapvetően az 1984 és 1989 közötti három platinaalbumra fókuszál, az 1984-es Slide It Inre (dupla platina), az 1987-es, 1987 című albumra (8× platina) és az 1989-es Slip of the Tongue-ra (platina). Ez a koncepció már annak idején is megosztotta a rajongókat, hiszen közismertek azok a vélekedések, melyek szerint a Whitesnake 1984-ben halt meg, akkor, amikor a zenekar bőrdzseki helyett a glam-rockos ballont favorizálta, és a hard-rock helyett az amerikai piacra és a Music Televisionre fókuszált. Olyan ez, mintha valaki az Omegának csak a space-korszakából állítaná össze a válogatását, kihagyva mondjuk a Gyöngyhajú lányt, vagy az Edda best of esetében csak az 1985-ös újjáalakulás utáni időkből szemezgetnénk.

Vigasztaló válogatás

Az albumot valójában nem kell túl komolyan venni, hiszen olyan, mintha csak a zenekar májusban indult, Whitesnake: The Farewell Tour búcsúturnéjának ajándéktárgya lenne, amit megvehetünk a pólók és a felvarrók mellé a merchpultnál. Szóval a turnét támogató kiadványról van szó, és mivel magának a turnénak az európai állomásait – benne a budapesti koncerttel – betegség miatt lemondták, így maradt a vigasztaló válogatás.

A Greatest Hits az 1987-es album első kislemezdalával, a Still of the Nighttal nyit, amit Coverdale és John Sykes gitáros írtak. A felvétel ősképe egy jammelésből született még a hetvenes évek közepén, alapjait Ritchie Blackmore-ral találta ki. A felvételt Coverdale egy szalagon találta édesanyja halála után, amikor a szülői házban pakolászott. Szóval itt van a nyolcvanas évek szigorú törzsanyaga, a Still Of The Night, a Here I Go Again, az Is This Love, a Give Me All Your Love, a Love Ain’t No Stranger, a Slide It In, a Slow An’ Easy, a Guilty Of Love, a Crying In The Rain, minden olyan dal, ami nem hiányozhat a búcsúturnéról sem. Akiknek viszont az elmúlt 15 évben a Flesh & Blood, a Good to Be Bad vagy a Forevermore volt a belépő lemezük, nos, ők csak a Forevermore című dalt kapják, ami persze remekül lezárja az albumot.

Coverdale-nek nem az a legnagyobb bűne, hogy önkényesen szelektál a lemezei között, hanem a dalszövegek, amiket énekel. Képzeljünk el egy szőke, göndör hajú férfit, aki gyertyákat gyújt a szélben, aki sír az esőben, sőt van, amikor a szívében is esik az eső.

Whitesnake:  Greatest Hits

Warner,  16 szám, 77 perc